június 02, 2012

Sanglante Coucher de Soleil

Sanglante Coucher de Soleil

Olyan fandommal sikerült előállnom, amit senki nem fog ismerni, ami annyit tesz, hogy lemaradtatok a modern ifjúsági irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotásáról és a Tovább link után ennyi erővel a rakott krumpli receptje is lehet.
Most rögtön elrohanni a legközelebbi könyvesboltba/könyvtárba, és megkeresni a Gemma Doyle-trilógia mindhárom kötetét! [Rettentő Gyönyörűség; Lázadó Angyalok; Az az édes, távoli harang.] Futás!!
Azért leírom, ami szükséges, de ffffff. Nincs értelme.
Felicity Worthington x Pippa Cross érzelmi hullámvasutas femslash, erős spoilert tartalmaz Az az édes, távoli harang kötetből. Olyan régen írtam, hogy fogalmam sincs, mi inspirált.
És még mindig senki nem tudja, miről beszélek.


- Fee! Fee! - A folyamatos, kitartó kiabálás hosszú pillanatok óta nem szűnik s nem halkul.
Lassan, óvatosan pislogok a szememet takaró sötétség mögül. A fény vakító fehérsége egy pillanatra belém fagyasztja a különös melegséget, halovány kék színbe vonva mindent. Ismerős hang. Ismerősen könnyed léptek, ismerős suhogása szoknyák rétegeinek.
- Hát itt vagy! - Nevetés lágyítja meg az éles fájdalmat, arcomra pedig lágy mosolyt csal. Nem torzítja el vonásaim, nem kölcsönöz nekem fensőbbséges, hatalomittas kifejezést, melyet oly' gyakran láthatnak, kik rám tekintenek. Ma nincs kedvem uralkodni.
- Pip... - Nevét suttogom és kezéért nyúlok. Ragyogó arccal fogja meg és felhúz a földről, ahol magamban lustálkodtam s csupán próbáltam édesebb álmokat szövögetni, mint a jelen percei.
- Órák óta kereslek. Táncolj velem! - kéri.
Magamhoz vonom, átölelem karcsú derekát és megforgatom, hogy újra halljam azt az életteli, csilingelő kacagást. Nem csalódom Pippában. Felvetett fejjel nevet, amikor tökéletes fordulatot mutat be keringőnk közben. Sötét, puha tincsei arcomat simogatják, amikor kissé lehajol, és homlokát puhán az enyémnek támasztja. Mosolya elárulja, mennyire élvezi, hogy magasabb termetű, mint én.
Az égből halványrózsaszín szirmok hullanak, melyeket valószínűleg ő idézett elő. A bíborszín alkonyban selyemként csatlakoznak keringőnkhöz.
Egyre gyorsabban és gyorsabban forgatom, míg meg nem szédülünk. Egymás kezét szorítva tántorgunk, mint az újszülött borjak, míg vissza nem hullunk a puha fűbe.
Pippa kócos, orcái kipirultak. Halkan piheg a fülembe.
- Elfáradtál? - kérdem kaján hangsúllyal.
- Mindig kifárasztasz! - Ismét nyafog. Régen ki nem állhattam, most viszont még ez is imádnivalóan cseng.
- Valóban? - kérdezem szemem forgatva. - Talán csak te vagy túl gyenge. Nem kéne annyi csokoládéval tömnöd magad, biztosan az lassít le. Hm?
- Na de Felicity! - felpattan, és sértődötten biggyeszti le alsó ajkát. Csak még édesebb így. - Ez nem volt kedves dolog, ugye tudod? A derekam még mindig hatvannégy centiméteres! Olyan durva vagy! - Ettől vérszemet kapok.
Megragadom vékonyka csuklóját és egy pillanat alatt magam alá gyűröm. Egyszerre tiltakozik és nevet, küzd és élvezi az új játékom. Nem tudja eldönteni, megbotránkozzon-e, avagy sem.
- Mit művelsz? - sikít élesen, amitől nevetni támad kedvem. Az ingert legyőzöm, és kihívó somolygássá szelídítem, Pippát pedig arcon csókolom.
- Megbüntetlek a szemtelenségedért. Megsértetted az admirális lányát. Ezért megfizetsz! - vicsorgok rá, hogy újra felvidítsam.
- Vá... várj egy kicsit! - Eltol magától, és aggódva az ajkába harap. Nem néz rám, pedig hozzám intézi a szavait. - Fee...
- Mi az? - kérdezem unottan, ugyanis gördülékeny folytatásra vártam, most viszont megtorpantunk. Elhúzódom tőle, de csípőjére ülve várom további szavait. Hosszú haja így is elér hozzám, így nyugodtan játszhatom vele, hogy eltereljem a figyelmem.
Amikor másodpercek múlva se történik semmi, ingerülten morogva sóhajtok fel.
- Pippaaa! - Felvetem a fejem, majd újra szúrós szemmel pillantok le rá. Akkor sincs túl sok türelmem, amikor nem éppen rajta ülök. - Szólalj meg végre!
- Gyönyörű vagyok? - érdeklődik visszafogottan, míg végre megtalálja a tekintetem.
- Mindennél gyönyörűbb - felelem kötelességtudóan, válaszom mégse hazugság. Ő a leggyönyörűbb teremtés az egész világon. Gyönyörűbb mindenkinél.
Megkönnyebbülten fújja ki a tüdejébe szorított levegőt. Rögtön viharfelhők sűrűsödnek magas homlokán, s én tudom, hogy újabb kétségek gyötrik.
- Most meg mi a gond? - mordulok rá ingerülten. - Pippa, ne is haragudj, de folytatnám, ha nem zavar. Ne rójuk a felesleges köröket újra és újra. Most ne.
- Csak... mi van, ha már nem leszek... az? - kérdezi. Újra kerüli a tekintetem, mire belém vág az igazság.
- Ugye nem azért zavar, mert úgy hiszed, akkor már nem szeretnélek?
- N-nem, én...
- Pippa!
- Igen. Igen, ezt hiszem! Vagyis... nem hiszem... nem tudom. Gyönyörű akarok maradni. Teérted.
- Értem nem kell - mormolom göndör tincseinek, melyekre most puha csókot lehelek. - Úgy szeretlek, ahogy vagy. Miattam igazán felesleges aggódnod.
Ibolyakék szeme megvillan. Kék tintával csepegtetett tejfehér köddé válik a két fénylő ametiszt, és reszketni kezd a pillantás. Pisze orrát ráncolja és széles vigyorra húzódnak puha ajkai. A fogai éles és apró igazgyöngyök.
Palástolom a félelmet, melyet gyújtott bennem. Tudom, tudom, hogy ő még mindig ugyanaz a Pippa, akit ismertem. Az én Pipem. Hinnem kell benne, még akkor is, ha ilyen átkozottul nehéz...
Ujjbegyeimmel végigsimítok csontszerűen hideg arcán. Érintésem nyomán lázrózsák nyílnak, tekintete újra visszaváltozik. A napjaink meg vannak számlálva. Addig kell kihasználnom minden egyes percet, amíg nem folyik ki a kezemből.
- Elég a szócsatából. Ne fecséreld az értékes időnk, helyes?
Ajkai előtt pár centivel megtorpanok és a szemébe nézek. Ibolyaszínű. Mosolyogva fúrja ujjait szőke tincseim közé, melyeket egy mozdulattal kibont a szoros kontyból. Hajam megkönnyebbülten hullik vállamra. Én is ilyen felszabadultan folytatom, amit elkezdtem.
Puha és gyengéd csókban forr össze kettőnk tiltott vágya. Tarkómnál fogva húz még jobban magára, míg én kissé felemelem a fejét. Most már nem fél hangot adni tetszésének. Kezem lassan kúszik fel a lábán, türelmetlenül küzdve és végigsimítva alsószoknyák tengerén. Másik kezemmel lejjebb kúszom tarkójáról, hogy meglazítsam a fűzőjét. A halcsontok kissé elhajlanak porcelánfehér bőrétől, melyen vörös csíkok jelzik a ruhadarab kifogásolhatóságát. Megkönnyebbülten sóhajt fel, és felvetett feje arra kér, állát simogassam ajkaimmal.
Pippa most mégis mocorogni kezd és feljebb kúszik.
- Fee...
A következő pillanatban minden porcikám jéggé dermed.
Nem hallok mást, mint halk roppanást. Nem érzek mást, mint forró vért csorogni végig a nyakamon. Nem látok mást, mint Pippa sötétbarna haján megcsillanni a nap utolsó sugarait. A világ megremeg és összetörik.
A birodalom elhomályosul a szemem előtt.
- Áruló... - leheli kifulladva, amikor véres ajakkal elhúzódik tőlem. Hörgő fulladásom csak mosolyra készteti, és arra, hogy két keze közé fogja az arcom. Fuldoklom a tejfehér szemek tompa csillogásában. Éles fogak. Vérszagú, forró lehelet.
Az én vérem lángol az ajkai között.
* * *
Hirtelen vet ki magából az álom. Arcomon sós könnyek peregnek, nyakam sajog. Bizonyára elaludtam.
Én magam teszem ezt a testemmel. Saját képzeletem miatt forró és fájdalmas minden, ami körülvesz immáron öt teljes éve.
Reszketegen lépek ki az ágyból és támolygok az ablakhoz. Gyengeségem szabadon engedem, hiszen senki nem láthat. Festékkel és ecsettel tömött asztalok, állványok között kell utat törnöm magamnak. Az apró padlásszoba ablakához érve megtorpanok. A felkelő nap bíbor sugarai előbukkannak az Eiffel torony rései közt és ismerős gyengédséggel simítanak végig az orcáimon.
- Istenem, Pippa...


4 megjegyzés:

Kija írta...

Háh, ezt a minap olvastam újra, mert pont megakadtam a ficben, amit, igen, neked írok. És már akkor is zseniális volt, meg akkor is, mikor először találkoztam vele. Egyszerűen fantasztikus, ahogy írod őket, mintha neked találták volna ki ezt a párost. Pötyi-pötyi-pötyi~ És igen, kötelező jelleggel írnod kell még velük, mert addig foglak terrorizálni, míg nem! *-*

уαмι. írta...

Óó, nagyon-nagyon várom azt a szépséges ficet. <3 Már el is felejtettem, milyen szavakat adtam meg hozzá, de biztosan angst lesz és gyönyörűséges.
Pedig ez _tényleg_ régi és letagadni való, de nagyon szépen köszönöm. xx Még egészen biztosan fogok írni velük, mert nagyon szeretem őket.
PÖTYIII

Yvonne írta...

Wow, tényleg nem olvastam még a párossal fanficet, ez az első, és nagyon tetszett *-* Ha ez megnyugtat, én olvastam a trilógiát, az első "normálisabb" könyveim között voltak, és tetszett, bár agybajt kaptam attól hogy mikor lesz már együtt Gemma és Kartik, és az a vég, eléggé kiakasztott, igaz, szép volt, de akkor is xd

уαмι. írta...

Gyere-gyere keblemre, bárki, aki ismeri ezt a trilógiát, instant az öribarimmá válik. <3
Már csak azért is sikerül baromira örülnöm ennek a véleménynek, mert ez egy régi fic, és már a "letagadandó" kategóriában van. :')
Ó, az tényleg nagyon kiakasztó, de csodálatos vég. (Amúgy pszt, szerintem Katrik még vissza fog térni)
Nagyon szépen köszönök mindent!! xxx