október 26, 2012

Waves of the Sea I

Waves of the Sea I.

ÉS FRISS. GYEREKEK, FRISS.
Még mindig nem Sherlock, de már melegszik - Third Star fanfiction a csodálatos Miles/James párossal, ami igenis egy létező dolog, mondjatok bármit.
Kettészedtem, mert nagyon szenvedek vele, amiből elegem van, tehát így ösztönzöm magam, hogy haladjak már. Hm.
Aki ismeri az alapokat, az tudni fogja, hogy elég brutálisan angst a dolog. A fic sem csordul túl a flufftól, na.


Tizenhárom évvel korábban

Miles éppen a Penthouse egyik számát lapozgatta. Bal lábát lazán átvetette a jobbon, és cseppet sem zavartatta magát amiatt, hogy sáros bakancsban fetreng James mindeddig szépen bevetett ágyán. Arcáról nemhogy cseppnyi érdeklődést, egyenesen tömény unalmat lehetett leolvasni.
- Nem tudom, miért olyan nagy cucc - húzta el a száját. - Semmi nem látszik, ráadásul ronda a csaj. Ilyen lábakkal minek megy el modellnek?
James nem nézett fel a saját könyvéből. Elméletileg együtt tanultak minden délután, gyakorlatilag Miles mindig leragadt az aktuális magazinjánál és aktívan ellenállt, míg ő őszintén és kitartóan igyekezett koncentrálni a feladataira.
- Figyelsz te rám egyáltalán?
- Nem - érkezett a válasz morogva és oda sem figyelve.
- Mekkora egy paraszt vagy. - Miles felhorkant és bosszúból hozzávágta az újságot.
James azonnal felpattant és viszonozta a kedvességet. Dühös akart maradni, de általában soha nem sikerült. Azonnal csatlakozott Miles nevetéséhez, aki pontosan az arcába kapta az előbb leszólt lapot.
- Koncentrálni próbálok, te hülye. Tanulnom kell, ahogyan - megjegyzem - neked se ártana. Két nap múlva dolgozat.
- Minek? - rántott a vállán Miles. - Úgyis író akarsz lenni, nem? Ahhoz nem kell egyetem, csak csinálod a saját kis dolgaid és ha nincs különleges tehetséged ahhoz, hogy nagyon szar legyél, kiadják.
- Tudom, hogy az apád nagyon bíztat minket, de ne fogadj arra, hogy bármit is elérünk majd - sóhajtott James. - Biztos pontokon akarok állni, nem csak sodródni az árral, érted?
Miles a szemét forgatta és megragadta barátja karját.
- Abban nincs semmi izgalom. Gondolkozz egy kicsit - szabad akarsz lenni és azt tenni, amit csak szeretnél, vagy korlátozni saját magad?
James egy kicsit megingott, amikor Miles tekintetében nem találta a megszokott lendületet és laza nemtörődömséget. Komolyan és áthatóan nézett a szemébe, láthatatlan ujjakkal a lelkében motoszkált, kutatott és rég elfeledett titkokat fedezett fel újra. Kényelmetlen volt, zavarba ejtően őszinte és közeli.
- Soha nem engedted, hogy azt tedd, amihez kedved van. - Nem kérdés; kijelentés. Egyszerű és nyílt, Miles sajátos elődöfése, mielőtt olyasmit mond, amitől a világ kettéreped és darabjaira hullik.
Olyan erőteljes volt, mint egy hullámlökés. Part menti sziklákhoz csapódik, egyre erősebben és erősebben, míg kitartása meg nem ingatja a szilárd sziklatömeget.
- Ismerlek, James. Gyáva vagy hozzá, félsz a miértektől, félsz a következményektől és félsz a saját vágyaidtól. Így meg ez, nem igaz? Visszatáncolsz és megadod magad, miközben azt gondolod, hű de felelősségteljes és megfontolt vagy. Bocs, de tévedsz.
Az ismeretlen karjaiba taszította őt, míg észrevette, hogy egyáltalán nincsen ellenére. Nem számított a durva sodrás, a heves kényszer; megkaphatott mindent, amit akart azáltal, hogy mindenét odaadja.
Miles egy farkas vigyorát kanyarította az arcára, szemei különös tűzben izzottak a napnyugta lángjaiban.
- Nem tudsz meghazudtolni.
James ekkor szó nélkül lehajolt, magához húzta és megcsókolta.

Tovább taszította a mélység felé, egyre messzebb a parttól. Lábai már rég nem érintették a tengerfeneket, egyetlen biztos pontja Ő maga volt.
Széles vállak, száraz, meleg bőr és beléhasító fájdalom. Csak érzett, kért, könyörgött és adott. Mindent, amit helyesnek vélt, amire képes volt, amit akart és még annál többet.
Miles nehéz teste az övének csapódott, lágy, ritmusos mozgással lökte a szakadék szélére és tovább, még tovább, egészen addig a pontig, amikor már nem létezett tér vagy idő és a világok határai elmosódtak.
Karjaival a súlyos faágy támlájába kapaszkodott, míg az ő kezei valahol eltűntek a fehér bőr izzásában, fel és le, kiálló csontot érintve vagy a dús hajba tépve, tíz körömmel markolva és óvatosan simítva. Kipasott ösvények mentén és felfedezőúton, visszafogott intimitással és követelő durvasággal.
Ezekben a percekben végre mindent szabad és szigorúan tilos gondolkodni.
Tüdejét végig tépte a légszomj, hangja rekedten tört elő torkából, minden egyes izma megfeszült és öntudatlanul ernyedt el, feje zúgott és szédült, egész testében remegett és az önkontroll teljes hiányában vergődött.
Éppen olyan érzés volt, mint megfulladni.

- Az apám meghalt.
James megdermedt fektében. Néhány pillanatig maga elé bámult és próbálta feldolgozni a szavak súlyát. Nagyon lassan fordult Miles felé, kerek szemei zavartan ugráltak a jól ismert arcon, ami közvetlenül mellette nyugodott a párnán.
- Tessék? - nyögte rekedten. - A rák...?
- Tegnap.
- Eddig miért nem mondtad, bazdmeg?!
Miles megvonta a vállát. Két keze közé fogta James arcát, kissé magára húzta és mélyen megcsókolta. Szájában még érezte a cigaretta ízét.
- Számított volna bármit is? - suttogta egy pillanattal később. - Akkor is megtetted volna, mert provokáltalak. Én akartam így, szóval ne gondolkozz ezen. - Óvatosan megpaskolja a nyakát, mintha csak a kedvenc kisöccse volna. - Holnap már nem létezik tegnap.
A mozdulat és a szó lealacsonyító és olyan undorító volt, hogy Jamesnek kedve támadt volna Miles fejére zúdítani minden sérelmét.
Végül sértetten és zavartan pillantott rá, de lenyelte mondanivalóját.

"Apa mindig maga által írt meséket mondott nekünk, amikor kicsik voltunk.
James gyakran átjött hozzánk, hogy az udvarunkban sátorozva azt játsszuk, felfedezők vagyunk. Mindig imádta a természetet, és soha nem sajnálta, ha hidegre fordult az éjszaka s majd' megfagytunk a vékony pokrócokban. Olyankor mindig az Északi-sarkon táboroztunk és fókákra vadásztunk, ő pedig hozzám bújt, hogy melegítsük egymást.
Gyakran kaptunk esti mesét, ami ahelyett, hogy elbágyasztott volna, egyenesen nem hagyott minket nyugodni az éjszaka hátralévő részében. Apa mindig is fantasztikus történeteket talált ki; gyermeki fantáziánk szabadon burjánzott a szavai alatt, s most, hogy ennyi idő elteltével visszagondolok, arra a következtetésre kell jussak, hogy valójában azok a mesék mi voltunk.
Nem csupán rólunk szóltak, de minket beszéltek el; belőlünk születtek, mi éltettük őket apám óvatos irányítása alatt. Legendákká, mondákká lettünk szavai nyomán, s mi észre se vettük, milyen eszeveszett mértékben öltük bele a lelkünket egy-egy szónoklatába.
Azt hiszem, ezért akarta annyira, hogy a nyomdokaiba lépjünk."

* * *

Hat évvel korábban

A falióra másodpercmutatója gyilkos hangerővel tette meg lassú körútját. Folyamatos kattogása bántotta James fülét, de túl erőtlen és kába volt ahhoz, hogy bármit tegyen ellene.
Egyenletesen lélegzett, próbálta tettetni az alvást. Szemei kinyitása is meghaladta képességeit, ezért csak hangok alapján tájékozódott.
Friss lepedő ropogása, meztelen lábak halk csattanása a parkettán, érdes nyöszörgés, matatás és öngyújtó kattanása.
Nem akart felkelni. Nem akart lélegezni, nem akart megmozdulni, és egyáltalán - nem akart létezni. Egyszerűen megszűnni, eltűnni, kitörlődni az idő folyásából, mintha soha meg se született volna. Ez az, amire akkor, abban a percben igazán vágyott.
- Hé. - Az éles hang közvetlenül mellette harsant, így akaratlanul is összerezzent.
Cigaretta és márkás férfiszappan együttes illata csapta meg az orrát. Hamarosan forró lehelet és nehéz füst kavargott fel sajátos útján, az ütőere mentén, melybe egyből egész testében beleremegett.
- Hagyj békén.
- Kelj fel, vagy a fenekedre csapok, és kurvára fogsz utálni érte.
- Úgyse te... - csatt - Baszd meg magad, Miles! - James szemei felpattantak, és egyből a másik fátyolos tekintetével találta szembe magát.
- Téged is elég volt - jelentette ki Miles vontatottan. Cigarettájával a szájában beszélt, amit most óvatosan kivett és James szájába illesztette. - Szívd. Legalább olyan okosan, mint tegnap éjjel valami egészen mást.
James nem méltatta válaszra. Mélyen letüdőzte a füstöt, és bár legszívesebben melegebb éghajlatra küldte volna el, ezért a felajánlásért most igazán hálás volt. A dohány forró keserűsége megnyugtatta kissé és visszaadta az életerejének hányadát.
Hasára gördült, feltornászta magát, hogy ne hamuzza össze a párnát, és tekintetével Milest kereste.
A férfi a szekrény előtt állt anyaszült meztelenül, és éppen a ruhái között válogatott.
Félrepillantott, és inkább az elegánsan elhanyagolt szoba berendezését bámulta. Tegnap este mindössze a plafont látta belőle, ami keveset emelt az esztétikai értékén. Ezen a szinten sajnos sem a széthajigált papírfecnik és a legmegdöbbentőbb helyen felbukkanó könyvek sem segítettek átlépni, a halmokban álló (vélhetően) szennyes ruháról nem is beszélve.
A zseni átlát a káoszon, Miles pedig tehetséges író.
Ezzel úgy érezte, mindenre magyarázatot szolgáltatott, pedig rohadtul nem így van.
Lebegett még valami a levegőben, ami égetőbb és fontosabb volt, mint a tegnap éjszakai lázálom, habár természetesen nagyon szorosan ezzel függött össze.
- Miles.
- Hmm.
- Mi a faszt művelünk már hét éve?
Kis ideig csend hasított a levegőbe.
- Mire célzol ezzel? - rántotta meg a vállát. - Milyen filozofikus értelmet akarsz tulajdonítani ennek az egésznek? 
Közelebb jött, lassú és elegáns léptekkel.
Hullámok.
Az ágy lábához ült, kissé előredőlt és meztelen lábaira támaszkodott. Mindössze pár pillanatig volt képes James szemébe nézni, mielőtt az ablakon túli világra fordult hosszú pillantása.
- Apám halála? A költözés? Az új állás? Ugyan, James. Mindig ilyenek voltunk, nem? Bármit mondunk és teszünk, a következő pillanatban nem számít. Nem fáj, nem zavar, nem komplikáljuk túl. - Miles visszavette a cigarettát és félrepillantva mélyen megszívta. - Ez a lényege mindennek.
A hangja határozottan csengett, de tekintete ködös volt és mély.
James ekkor döntötte el, hogyan akar meghalni.

"Korán rájöhettünk, hogy a mi kapcsolatunkban nincsen semmi normális. Hogy neki fogalma volt-e erről a sorsdöntő pillanat előtt, arról csak ötleteim lehetnek. Soha nem beszéltünk róla, és valószínűleg nem is fogunk.
Nem ilyenek vagyunk.
Különös erők tartottak össze minket - valamiféle megmagyarázhatatlan lelki egyenlőség és acsarkodás alatt is tökéletesen vibráló harmónia. Az a fajta szétszakíthatatlan kötelék, melyet bárhogy téphetsz, cibálhatsz, szaggathatsz, az idő haladtával egyre szorosabbra fonódik rátok. Minden érzelmi pofon, minden lelket ért seb befoltozza a szív panaszos sóhaját.
Nem az identitásunkról szólt, nem az útkeresésről, nem a játékról és nem is kíváncsiságról - egyedül a másik hihetetlen elemi vonzerejéről, a test és a lélek közös daláról.
A befejezetlen történetünkről, melynek végére pontot kellett tennünk mindannyiunk érdekében."

* * *

Két évvel korábban

- Te most szórakozol velem. Te most kibaszottul csak szórakozol velem.
James egykedvűen nézte, ahogy Miles sorra rója a köröket az asztal körül. Időnként a hajába túrt, pillantása veszettül ugrált tárgyról tárgyra, falról padlóra, csak éppen Jamesre nem. Kínosan nem.
- Én ezt nem fogadom el. Nem hiszem el.
Megválaszolatlan, hangtalan kérdések csapódnak a falra s verődnek vissza.
- Mondj már valamit!
- Elmondtam, amit tudnod kell. Ennyi, Miles. Nincs több.
- Ez kurvára nem jó poén! - Miles az asztalra csapott mindkét kezével.
Üvegpoharak halk csengése, öklök tompa puffanása, aztán csend.
Néma, zavaros, kifürkészhetetlen és nehéz csend.
A két tekintet - a szenvetlenül ködös és a feldúltan reszkető - néhány másodpercre egymásba kapaszkodott. Mielőtt elszakadtak volna, láthatatlan pengékkel mély sebeket vágtak a másikba, felsértettek már eltemetett emlékeket és fellobbantották a kihunyt haragot.
Miles pillantása előbb adta fel, Jamesé továbbra is fürkészőn tapadt a profilra. Már rég nem erőlködött, hogy bármit kiolvasson belőle; egész egyszerűen emlékezni akart. Minden egyes ráncra, minden kis árokra, minden életteli, finom vonásra.
Lélekben messze járt; gondolatai visszakalandoztak arra a bizonyos tizenegy évvel korábbi éjszakára. A napra, amikor mindent feladott, a világ kifordult a sarkaiból és első sorból nézhette végig, ahogyan Miles a külső páncél alatt összeroppan, miközben köszönte, nem kért a segítségéből.
James arra a következtetésre jutott, hogy ez az ő személyes bosszúhadjárata. Miles közös múltjuk ellenére kizárta őt a gyászából, így itt az ideje, hogy ő is kizárja az övéből. Fogalma sem lehetett róla, hogy ő már mindent előre megtervezett; a bevezetés, tárgyalás és befejezés készen áll arra, hogy tolla nyomán megelevenedjen és valósággá váljon.
Soha nem jutott el odáig, hogy valóban írjon. Ötletek kimeríthetetlen tárházának tartotta az agyát, a megvalósításuktól viszont félt és aggasztotta őt az idő. Jogosan rettegett attól, hogy a homokóra lepereg, mielőtt még bármit kezdhetne magával.
Miles más. Milesnak van ideje, van tehetsége és akarata. Az elvárások itt-ott megtörik, de végül ismét feláll, leporolja magát és megy tovább. Az övé James maradék életideje és szíve, míg őt magát nem érte veszteség - csak kapott és kapott, soha nem adott.
James gyűlölte ezt. Véget akart vetni ennek.
A sors pedig a kezébe adta a tökéletes fegyvert.
- Mit akarsz, mit tegyek? - Miles kétségbeesetten a hajába túrt. - Mondd, mit tegyek?
- Nem tudom, Miles - hallatszott az őszinte felelet. - Nincsenek elvárásaim, nincsen megbánás. Nincsen holnap. Így kell ennek mennie, nem igaz?
Egy utolsó, éles és hosszú szemkontaktus megtörése után Miles felháborodottan elhagyta a szobát és becsapta maga mögött az ajtót.
James akkor látta őt a kirándulás előtt utoljára, de már akkor pontosan tudta, hogy a beszélgetésnek valóban nem lesz holnapja.

"Nem tudhatott az érzéseimről.
Már attól gyengének és védtelennek éreztem magam, hogy kitártam előtte a testi vágyaim, de áldott jó lelke engedte, hogy használjam és kifacsarjam, minden egyes alkalommal újra és újra megölve őt belül. Önzőségem eddig nem ismert határokig húzódott, mellyel hazugság volna azt állítani, hogy nem leptem meg magam.
Mindaddig nem ismertem a szívemben nyugvó kegyetlenséget, míg engedékenysége fel nem ébresztette szunnyadó démonom.
Hagyta magát és én elvesztem. Hibáztathatnám, de a bűn egyedül az enyém. Más helyzetben, más körülmények között megoszthatnánk a terhet és segíthetnénk egymáson. Kapcsolatunk alapja lehetne minden, amit csak kívánunk. Vele bármi sikerülne, de semmi sem mehet.
Túljátszottam, kijátszottam, eljátszottam, most pedig elbukom a főnyereményem, ami soha nem lehet az enyém.
James szíve el fog fordulni a sajátomtól, én pedig képtelen vagyok ezt megakadályozni."

Folytatása következik.
Majd.
Valamikor.

6 megjegyzés:

Reisuto írta...

Még úgy is sikerült teljesen elmerülnöm és becsülettel megfulladnom ebben a történetben, hogy közben ott dorbézoltatok körülöttem. Imádom a tenger allegóriáját, azt, ahogy pár (kétkezes) csettintéssel hitelessé tetted ezt a párost, és ahogy elmélyítetted a karaktereket és kiüresítetted az életüket. Még azt is megbocsátom, hogy addig éppen nem rajzoltál. Kérem a folytatást(︶ω︶) Hadd bőgöm ki az agyamat.

уαмι. írta...

Örülök, hogy sem csivitelő háttérzajunk, sem pedig a random fókák megjelenése nem volt elég ahhoz, hogy kiess a hangulatból. :3 Na jó, a fókák kicsit betettek, de ez volt a rendeltetésük.
Hahaa, pedig utána kaptatok is ötperces, radír nélküli rajzokat, tessék nekik örülni.
Folytatása készül, de előbb a fluffunkkal szeretnék most foglalkozni, mert ez is eléggé kiakasztott. >_>

Nussy írta...

Úristen, ez de tetszett (°o°) Nem kellett meggyőzni James/Miles ügyben, mint Janit, mert sajnos én általában shipelek mindenkit mindenkivel, de ahogy te megírtad, az minden képzelgésemnél sokkal jobb volt. Tetszett, hogy a legeslegelejétől, Miles édesapjának a halálától végigvezetted, így kapott egy szép ívet. Ezt a mondatot meg had emelem ki: "Ezekben a percekben végre mindent szabad és szigorúan tilos gondolkodni." mert itt elaléltam; még mindig imádom a mondat-remekműveidet.
Miles amúgy all-time-favourite karakter, nem tudom, valahogy már a filmben is tetszett a személyisége felépítése, itt pedig nagyon visszaadtad a pasit. James meghát... James <3
Köszönöm, hogy olvashattam és MÉG!

[fókák, bakker. mindenhol. fókák.]

уαмι. írta...

Muhahaa, nagyon örülök neki! :)
Ha shippelek valakiket, általában muszáj belemagyaráznom az életük minden apró kis pontjába, mert hitelesség nélkül nem meggyőző nekem a dolog. Azért imádom ezt a filmet - többet között -, mert ahogyan majd a második részben látszik, egy csomó befoltozandó lyukat hagy és ez elképesztő.
Azt a mondatot? Pont azt? Pont? D: *nem érti*
Baromira örülök, hogy úgy tűnt, sikerül eltalálnom - nagyon féltem tőle, hogy nem megy majd, és egy csomót gondolkodtam a megszólalásain és reakcióin, mert nem tudtam, melyik a leghitelesebb._.
Kapsz még, csak várd ki a (hét)végét. :3

[Fókafun for sure!]

Green Sfinx írta...

(Pár perce már küzdök a laptoppal, hogy ugyan legyen már szíves és engedjen kommentelni, de kissé makacs a drága. Szóval nem ott fog megjelenni, ahol kellene, de azért én megpróbáltam.)

Szóóóval. Már egy ideje unom, hogy bármilyen frissítést raksz fel, én abban sohasem vagyok otthon. Pedig rengeteget lógok itt, ha a bloggeren feltűnően sok romániai megtekintést találsz, az én vagyok <3

Tehát fogtam magam és megnéztem a Third Start. Úgy fél órája, és már itt is vagyok. Ezért nem egyezünk a géppel, idegen jószág.

Hát az a film. Hát ez a mű. Hát Te. Lenyűgöző.
Minden újabb és újabb utalásnál csak az forgott a fejemben, hogy "még egy ilyen, és belehalok a gyönyörűségbe." Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy élek-e még, vagy duplán haltam meg.

Hihetetlenül jól van felépítve, a dőlt betűs monológok olyan tökéletesek, amilyenek hivatottak lenni.

Én is nagy rajongója vagyok a mondat-remekműveidnek és neked is. Meg ahogy hozod a karaktereket. Meg a lehengerlő címeidnek. Meg mindennek <33 -kifogytam a szinonimákból-

Köszönöm, hogy olvashattam, és küldöm is a lilasapkás manólánykát az ihletmanód mellé, mert ennek a folytatása KELL. Aztán meg ki tudja, még mihez adnak ihletet... *fütyörészik*

уαмι. írta...

(Bárhol jelenik meg, tökéletes, ne aggódj miatta! :)

Haha, igen... valahogy a Sherlock fanfictionjeim most nem akaródznak íródni, ihlet és ötlet híján vagyok egyszerre. Amiket most felrakok, azok hónapok óta porosodnak a gépemen és külső hatásra kezdtem végre újra dolgozni velük.
a Third Star szerintem egy must-seen alkotás, én meg külön pirulok és meg vagyok hatva, hogy utána első dolgod volt idejönni és elolvasni a ficet. ♥
Nagyon nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed mind a két alkotás - arra tippelnék, a film miatt mindenképpen halott vagy egyszer, az olvasásban egyáltalán nem vagyok biztos.:D
Nagyon szépen köszönöm a kritikát, nagyon aranyos vagy!! ♥ :}

(Lilasapkás manólányka elfoglalta méltó helyét ihletmanó mellett a polcon. Hamar összebarátkoztak, ez remek ötlet volt.)