június 19, 2013

Visszájára fordulva.

Visszájára fordulva.

OTP7 első történet, együtt alvás témájában, párosunk Crowley/Azirafael. (Reisuto jóval előrébb tart, de folyamatosan tessék őt olvasni!)
Srácok, ez fluff. Tényleg. Ha ez nem fluff, akkor én olyan méreteket öltött definíciózavarban élek, amely már gyógyíthatatlan, szóval ne is próbáljon senki meggyőzni.
Keserű csoki? Túlcukrozott limonádé? Én igyekeztem.


Egyáltalán nem emlékszik, milyen őrült indíttatásból egyezett bele abba, hogy elmenjen a lakására az éjszaka közepén. Az este emlékei tükörszilánkokként villannak fel az elméjében, ám egyre erősebb a fény, egyre homályosabb a kép. Egymáson csillantak meg a múlt percei, visszaverték önnön képüket és ölelve gabalyodnak össze, mint ahogyan...
Nos. Mint ahogyan ők is.
Mindenképpen részeg volt – erre az állapotra nem lehet mást mondani, mint kihasználható, befolyásolható és gyenge. Ha hozzátesszük, hogy Azirafael a világ egyik legkihasználhatóbb, legbefolyásolhatóbb és leggyengébb lelkének jelenleg kevéssé büszke tulajdonosa, akkor megkapjuk az egyszerű konklúziót –Crowley egy halkan fülébe mormolt „Menjünk fel hozzám” felszólalással teljesen elkábította. Crowley egyébiránt módszeresen és alig észrevehetően itatta le olyan mértékben, hogy Azirafael azt is elfelejtse, egyáltalán képes egy gondolattal kijózanodni.
Lábai remegve csuklottak meg, ahogy Crowley karjával a válla felett botorkáltak az utcai lámpák homályos fényében. A kacskaringós és friss záportól nedves utcákon alig jártak már. Egyetlen taxi húzott el mellettük, míg megtették a józanul húsz perces, egy illuminált angyallal másfél órás sétát.
Fél három lehetett, mire megérkeztek.
Crowley újabban egy padlásszobából kialakított bérlakásban tengette napjait. Az alacsony falú, hajópadlóval burkolt lakás túlzottan modern volt Azirafael ízlésének, de nem volt olyan állapotban, hogy szóvá tegye. Hagyta, hogy Crowley bevonszolja és óvatosan leültesse a széles, fekete bőrkanapéra.
- Hogy van a fejed?
- Szédül – motyogta erőtlenül. – Nagyon szédülök. Jó ég, az életemre esükszöm... eskü... – Azirafael elhallgatott a mondat közepén. Pillantása megakadt Crowley-n, aki már levetette a zakóját és éppen a nyakkendőlazítás közepén tartott.
- Mi van?
- Nem, figyelj, te mindig ilyen jóképű voltál? Mert most nagyon az vagy.
Crowley szája sarkában győzedelmes félmosoly búkjált. Helyben vannak.
Hanyagul lerúgta a cipőit és Azirafael felé fordult. Kezével a kanapéra támaszkodott, hogy saját testének börtönébe zárja.
- Hogy is van ez, angyal? – Egészen közel hajolt a kipirult archoz. Meg tudta volna számolni Azirafael halvány szempilláit, melyek most zavartan verdesve keretezték a szempárt, ami nem volt hajlandó rá koncentrálni. – Akárhányszor lerészegedsz, flörtölsz velem. Amikor kijózanodsz, természetesen egyből tagadni kezdesz, de látom a szemedben, hogy pontosan emlékszel mindenre. Szóval? Mondd el, mit játszol, hogy én is csatlakozhassam.
- Nemt’om miről beszélsz. – Azirafael fel akarta vetni a fejét, ami elhamarkodott mozdulatnak tűnt az ő állapotában. A világ megfordult körülötte, amikor megkísérelt felállni és egyből oldalra bukott.
- Ne menekülj.
Crowley egyetlen határozott mozdulatának segítségével Azirafael újból a kanapén találta magát, ezúttal fekve, míg hetven, esetleg hetvenöt kilogramm súlya kényelmesen eloszlott az egész testén. Csuklójára hosszú, erős ujjak fonódtak.
Valamikor, egy újabb képzeletbeli vakfoltban széttárta a lábait, Crowley így akadálytalanul hozzásimulhatott. Azirafael a simulás egy öntudatlan pillanatában megemelte a csípőjét, ami miatt következő másodpercben már a fülei is lángba borultak.
- Amint az én lépésem következik, te feladod? – Crowley már nem mosolygott. Valami sértett, egyszerre büszke és fájdalmasan csalódott fény látszott kígyószerű szemeiben. – Ez felér a csalással, nem gondolod?
- Enegedj... – hangzott a nyelvtanilag nem túl pontos, gyenge próbálkozás. Nem sikerült kitépnie magát Crowley szorításából, így Azirafael sóhajtva és tehetetlenül visszahullott a kanapéra. – Kérlek...
A könyörgésre Crowley vonásai ellágyultak.
- Ne feszegesd a határaim, angyal.
Mielőtt bármit tehetett volna, ami az említett határok átlépésével járna, Azirafael nyújtott nyaka és egyre közeledő arca felkészületlenül érték. Meglepetésében eleresztette a kezeket, melyek a részegség állapotát meghazudtoló gyorsasággal fonódtak a nyaka köré és vonták őt közelebb.
Azirafael óvatosan és félénken, de megcsókolta.
Puhán érintette össze az ajkaikat és olyan bátortalanul nyitotta szét a száját, hogy Crowley elgondolkozott azon, vajon szándékos volt-e egyáltalán a mozdulat. Az ő kezdeti reakciója nem tartott sokáig; szinte azonnal visszacsókolta és nyelvével örökéletűvé mélyítette a pillanatot.
Az ezt követő perceket tekintve nagyon sok mindenre felkészült. Nem érte volna váratlanul a zavart hablatyolás, az ijedt kiabálás, a heves mozdulatok vagy éppen a csendes letargia. Tagadásra számított, de nem vetette el az eddig képtelenségnek tűnő őszinteséget sem. Ha gondolatban ábécésorrendbe szedte volna a lehetséges forgatókönyveket, elért volna egészen az U tervig.
Azirafael azonban másodjára csapta pofon magabiztos határozottságát, amikor egész egyszerűen elaludt.
Csak úgy. Egyik pillanatról a másikra.
Crowley hosszan bámult a lehunyt szemekre és a kissé szétnyíló, laza ajkakra, amik még rózsavörösek voltak a csókjától. Nem igazán hitte el, amit lát, bár kétségtelen, hogy Azirafael jóval részegebb volt, mint eddig valaha. Lehetséges lenne, hogy ilyen hirtelen, szinte ájulásszerűen nyomja el az álom? Az az álom, amire egyébiránt nem is volna szüksége, elvégre nem egy egyszerű halandóról beszélünk?
Sóhajtva ült fel és dőlt hátra a kanapén. Fejét hátravetve elnevette magát, egészen halkan, hogy ne ébressze fel Azirafaelt. Olyannyira nem fért a fejébe, mi történt az elmúlt fél órában, hogy kezdte azt hinni, kettejük közül ő az, aki túl sokat ivott az este folyamán. Csak észrevette volna, amikor kiszakad a valóságból, nem?
Nos, jelenleg nincs más választása. Kis tanakodás után úgy döntött, teljesen átértékeli az elkövetkezendő órákat. Megadón vette ölébe a magatehetetlen Azirafaelt és becipelte a szobájába.
Azirafael nem lesz elragadtatva tőle, ha reggel felkel, de ezzel majd később ráér foglalkozni. Bár Crowley a magányos életet szokta meg, a kényelmet mindennél többre tartva franciaágyat szerzett magának. Ez most kivételesen jó döntésnek bizonyult – legalább amiatt nem lesz nagy balhé, hogy ilyen közel alszanak. Nem mintha Azirafael hagyott volna más választást, de az ő erkölcsei teljességgel követhetetlenek és érthetetlenek Crowley számára.
Egy pár percig még saját magát meghazudtolva bénázott olyan problémák hatására, minthogy levetkőztesse-e, hogy kényelmesebb legyen vagy hogy hozzon-e egy pohár vizet, hátha hajnalban felriad pár percre.
Nem, most még kevéssé értette saját magát. Démon létére eljátssza a nővérkét egy holtrészeg angyalkának? Tényleg?
Morogva dobta rá a takarót a teljesen felöltözött Azirafaelre és eldöntötte, hogy most hagyja abba az egész őrültséget. Ő maga is bemászott a saját felére (mindkettő a saját fele, ez az ő ágya, a rohadt életbe), leoltotta az olvasólámpát és tüntetően a hátát fordította Azirafael békésen szuszogó alakjának. Közben azon gondolkozott, miért ilyen elképesztően fáradt és mikor aludt utoljára a hatvanas évek óta. A végtagjai ólomsúlyúak, a szemhéja nehéz. Soha nem volt még ennyire álmos.
Harminc perc ingerült, de felettéb kitartó forgolódás után levette Azirafael keményre vasalt ingét és meleg kordnadrágját, amolyan csak-azért-nehogy-megfőljön-már-a-szerencsétlen alapon.
Háromnegyed óra múlva kicsattogott egy nagy pohár hideg vízért, két tabletta Algopyrinért és egy rohadt szelet csokoládéért, ami teljesen feleslegesnek bizonyult.
Két óra elteltével már őt ölelte, aranyfürtös fejét a mellkasára döntve, homlokára jó éjt csókot nyomva, mert rádöbbent, hogy enélkül képtelen lenne elaludni.
Egészen egyszerűen nem megy másképp.

* * *

Másnap reggel ő ébredt korábban, habár csak egy perccel sikerült megelőznie Azirafaelt, akit még mindig magához szorított. A pár pillanat szabadságot azzal ünnepelte, hogy gyorsan lefejti magáról az ölelő karokat és szinte kimenekült a franciaágyból. Tényleg a frászt hozza saját magára.
A viselkedésével nem lenne semmi probléma, ha az a vágy vezérelné, hogy csábításával megrontja Azirafaelt és örök kárhozattal ajándékozza naiv hiszékenységét. A probléma az, hogy Crowley őszinte és rémisztően tiszta érzéseket fedez fel magában, amik az ismeretlen erejével csapnak le rá.
Kezdett nagyon örülni annak, hogy Azirafael minden tagadni fog. Egy kissé még húzza majd, csak hogy megfeleljen az elvárásoknak, aztán saját akaratának megfelelően ő is azon lesz, hogy teljesen elfelejtsen mindent. Mindent.
Azirafael ekkor kezdett mozgolódni. Crowley gyorsan magára kapta a tegnapi inget, hogy ne csupasz mellkasa legyen az első, amit megpillant. Azirafael homályos tekintetében még az álom maradékai látszottak az első pislogásnál. A pillantása lustán járt körbe a szobában, de csak akkor kerekedtek el a szemei, amikor meglátta Crowley összefont karú, lazán falnak támaszkodó alakját.
Na most, gondolta Crowley, mindjárt kezdődik.
Harmadjára is el kellett viselnie, hogy Azirafael tettei jeges vizet zúdítanak a nyakába.
- Jó reggelt.
„Jó reggelt.” Egy egyszerű... egy „jó reggelt”. Egy francos „jó reggelt”, igaz hogy bátortalan és rekedt, igaz hogy a bajsza alatt motyogja és az álláig felhúzza a takarót, de ez csak egy rohadt „jó reggelt”!
Crowley kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Megrázta a fejét, mielőtt megkérdezte volna:
- Angyal, tudod te, hogy mit műveltél tegnap?
Most meg az ajkába harap. Crowley feladja. Kiszáll. Végzett. Nem csinálja tovább.
- Tudom... mármint...
- De hát...
- Józan voltam.
- Ne szórakozz velem.
- Komolyan. Csak egyszerűbb volt, ha te... érted. Szóval. – Most már az egész fejét paplan takarja, egyedül pírtól vörös fülei látszanak ki. – Te jó ég. Ez kezd nagyon kínos lenni, kimennél a szobából, kérlek?
Egy pillanatig Crowley-ban „ez az én lakásom”, „ha tegnap bátor voltál ma is menni fog” és „mindjárt főbe lövöm magam” címszavú gondolatsorok merültek fel, de aztán csak némán bólintott. Teljesen kába volt, a feje zúgott. Mielőtt elhagyta volna a szobát, felkapta a két Algopyrin közül az egyiket.
A konyhában sokáig folyatta a hideg vizet a csapból. Először ujjait dugta alá, aztán az arcába fröcskölt egy tenyérnyit, csak azt követően töltötte meg a poharát. Két és fél decivel vette be a tablettát.
A maradék fél decit kiköpte, amikor elkapta a kontrollálatlan nevetés. A pultnak támaszkodva, lehajtott fejjel nevetett, egészen addig, amíg be nem rekedt.
Megfordult, és szembetalálta magát Azirafaellel. Hirtelenjében nem találta a tegnap Crowley által levetett holmijait, ezért a hálószobában talált fekete selyemköntöst viselte és ártatlanul vonzóan nézett ki. Crowley a kulcscsontjain felejtette a pillantását.
- Megoldjuk. – Ez volt minden, amit Azirafael mondott. Crowley a szemébe nézve közelebb intette őt magához, és átölelte.
Óráknak tűnő percekig álltak összefonódva a konyhában.
- Megoldjuk – ismételte Crowley, és szívből remélte, hogy egyszer majd el is hiszi ezt az egyszerű szót.

16 megjegyzés:

Tinuviel írta...

Szeretem, szeretem, szeretem! *.* Nagyon édes! FLUFF!!! Volt értelme felkelnem XD Igaz, hogy egész nap egy nem éppen fluff songfic fölött szenvedtem és nem biztos, hogy befejezem ezek után még ma, de ez akkor is kellett a lelkemnek.
FLUFF! Helyreállt a rend az univerzumban *-* Köszönöm!

Kiddy írta...

Ez most nagyon jól esett *_* Ahogy fogod a pinduri, ártatlan lelkecskémet és dobálni kezded, mint állatkerti fóka a gumilabdát... az valami kegyetlenül édes :D És amikor a végén pofon vágsz a jutalom hallal: "Józan voltam. " Én nem, oké?

Ez a fluff két üveg whiskyvel ért fel :3 köszönöm szépen, hogy megírtad :) (és ez most egyáltalán nem hangzott úgy, mintha egy iszákos állat írta volna... -.-")

Névtelen írta...

Iiiiiiiiiiiiiideééééédes ;w; *össze-vissza ugrándozik*
(Egyébként én nagyon szeretem a túlcukrozott limonádét.)
"Háromnegyed óra múlva kicsattogott egy nagy pohár hideg vízért, két tabletta Algopyrinért és egy rohadt szelet csokoládéért, ami teljesen feleslegesnek bizonyult." <--- ezen hangosan felnevettem. :'D Nagyon-nagyon tetszett. Aranyos. :3

уαмι. írta...

Jaj de nagyon imádlak. <3
Yami fluffot írt, mindenki jegyezze fel a naptárába, mert piros betűs ünnep.
Örülök, hogy tetszett, nagyon köszönöm, hogy írtál. xx

уαмι. írta...

Aww, örülök neki.~ A fókás hasonlaton nagyot sikerült nevetnem! :D Én sem voltam teljesen józan, amikor írtam, szóval pacsit kérek.
Én vagyok hálás, amiért olvastad és kommenteltél is. x

уαмι. írta...

A hozzászólásod olvasása után heves Tacchanölelgethetnékem van, remélem örül a buci fejed.
Köszönöm szépen! xx

Reisuto írta...

"- Mi van?
- Nem, figyelj, te mindig ilyen jóképű voltál? Mert most nagyon az vagy." - és a plot twist is; Istenem, a te Azirafaeled 100% vattacukorból készült ;u;
(fluff yami FLUFF HÁT EZT IS MEGÉLTÜK)

уαмι. írta...

ÉS JÖN A KÖVETKEZŐ FLUFF ÚRISTEN
(Meg akartam cserélni a sorrendet erre tüntetően azt álmodtam, hogy Benedict Cumberbatch moziba megy, szóval asszem nincs más választásom)
Mostanában a vattacukor körül forog az életem.
Köszönöm, hogy írtál. :3 x

Névtelen írta...

Awww *ölel*

Green Sphinx írta...

Figyelj csak, Yami. Szerintem ez az eddigi legjobb ficed. Nem, komolyan, a ficeid általában mindig jók, de ez brilliáns. Annyira jól van felépítve, és természetes, és jön hogy megegyelek hogy neked ilyesmihez van ihleted hajj. Nagyon szeretnék belőle idézni, de akkor valóban be kellene másoljam az egész ficet. Imádtam, úgy ahogy van.

(Amúgy ez tényleg fluff? Én inkább a keserű csoki pártján állok -nem, nem csak azért, mert a csoki jobb, mint a limonádé-. Ez több, mint egy céltalan cukorfluff, bár Crowley viselkedésén tényleg meghatódtam. Meg Azirafaelén. Meg a tiéden, hogy írtál valami ilyen eszméletlent.)

уαмι. írta...

Most nagyon meghatódtam, szeretném, ha tudnád. <3
Nagyon szeretek velük dolgozni, rá kellett jönnöm. Sok idő eltelt az első közös projekt és a saját, önálló fic között, de azóta folyamatosan azon agyalok, mi legyen a következő. :D Szeretem ezeket a hülyéket.
(Szerintem is elég keserű csokoládé lett, főleg mert a zárást olyan kis lehangolónak érzem. Kicsit annak is terveztem. Ja. Nem vagyok még mindig a fluff híve.)

Kija írta...

Te, neked is feltűnt, hogy egyre lassabban olvasok? O.o ez félelmetes.
Viszont ez most így akkor is kellett estére (izé, hajnalra ^^"), mert baromi aranyosak ezek ketten, és bármennyire nem vagyok a fluff híve, ez most olyan fluff volt, hogy jól esett~ Mert vattacukros pihe-puha kis finomság volt és mégis volt egy lehet finom éle, amit egy jó asztalos könyörtelenül lecsiszolt. (Az asztalos az most te leszel~)
És ráadásul volt szempilla és kulcscsont, amiért külön köszönet. *-*

уαмι. írta...

Majdnem-hajnali-egykor ez szerintem teljes mértékben megbocsátható. :D Ne haragudj, hogy olyan angolosan távoztam, de a net ismét szarakodott, a router meg apa szobájában van, akit nem kellett volna éjnek idején felvernem az álmából.
Néha jól esik a fluff, na. :3 Főleg közkívánatra írom őket, de hazudnék, ha azt mondanám, én nem élvezem. Csak az ötleteim általában angstok, abból nehéz fluffá avanzsálódni. :/
Még jó, hogy vannak nekem angstkedvelő barátaim is, ugyebár.
Ez most köszönet vagy pirospötty? >:3
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! xxx

Kija írta...

Hm... szerintem simán elmehet pöttynek~

Reyklani írta...

Keserűcsoki.
Egyértelműen.
Így kérdés sem volt, hogy elolvassam-e. bár ez egyébként sem szokott felbukkani bennem, és azt kell, hogy mondjam, hogy te fizeted a kórházi számlámat.
Mert amikor megláttam, teljesen véletlenül, ezt a kettőt egymásba karolva botladozni, nos követtem őket. Az emeleti lakás sem jelentett gondot, elvégre van egy egyszarvúm, és az erkélybe kapaszkodva, nyálcsorgatva fgyeltem őket. Valahogy ki tudtam várni, míg felébrednek, ebben sokat segített az is, hogy csodálatosak, szeretnivalóak, édesek, tökéletesek (ahogy te is), és csak az utolsó mondatnál zuhantam az utcakőre.
De megérte.
Köszönöm, hogy olvashattam!

уαмι. írta...

Keserű csokinál nincs is jobb, én mondom. Nem túl izgalmas, ha minden happy, ugye? Ugye? *kétségbeesett*
Kórházi számlát mindenképpen fizetem, a felelősséget magamra vállalom, mert voltam olyan hülye, hogy nem hárítottam már az elején. Meg kéne tennem.
Nagyon szépen köszönök mindent! xxx