augusztus 23, 2013

Oly mélyre bukjék, milyen magasra szállt

Oly mélyre bukjék, milyen magasra szállt

John Milton - Elveszett Paradicsom

A fenti kép az egyetlen Tinum munkája, aki röhejesen zseniális módon elkapta a hangulatot. Imádommm.
Ééééésss íme, a fanfiction, melyet nagyon régóta, nagyon kevesen, de nagyon édesen és lelkesen vártok. Szörnyen sokat segített az, hogy kértétek és permanensen virtuális seggberúgásban részesítettetek. Nagyon köszönöm a támogatást! <3
Frankenstein/Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete crossover, tömény angst, erős bromance és idegesítő tagolás.
Egyéb figyelmeztetés: ha Victor Frankenstein szembejönne velem az utcán, én teljes lelki nyugalommal vágnék hozzá egy doboz tampont, mert hisztisebbnek tartom, mint egy 13 éves menstruáló kislányt. GO TEAM CREATURE!! - azért figyelmeztetés, mert ezt érezni fogjátok az ellenszenvemet.



Egy ragyogó, mindig egyre többre és jobbra törekvő elme ámokfutása hipotézisekből épít magának védelmező falat, paradigmákat dönt meg és normákat szeg, brutálisan megcsonkítja a lehetőségeket és kiszűri a tudás minden szavát, amelyben nem vallásos szellemmel hisz. Korai időkben virágzik ki, termőföldje határtalan valóságok és az acélos akarat.
Két elme fényűzése olyan láncreakciót indít be, melynek nem szabhat határt józan ész és a korlátolt képzelet, közös történetük vége pedig elkerülhetetlen és nem kívánt tragédiába torkollik.
Mielőtt a csillagok lezuhannának, lángra lobbannak.
Porrá hullanak.
Megsemmisülnek.

* * *

X X 8 2
I n g o l s t a d t

- Victor. Victor Frankenstein.
- Henry Jekyll. Nagyon örvendek.

* * *

Hogyha újra megpróbálhatnám, azt mondanám, hogy az őrülete megfertőz, és én úgy kortyolok belé, mintha az élet vizét innám, mert függök tőle és függök Öntől is.
Azt mondanám, hogy gyűlölöm ezt.
Szabadítson hát meg.
Maga csodálatos, lenyűgöző és örök, szabadítson meg!

* * *

- Meséljen az álmairól.
- Nekem nincsenek álmaim. Kérje, hogy beszéljek a céljaimról, avassam be a terveimbe, osszam meg Önnel minden bűnös gondolatom, melyeket csírájában akarnak elfojtani bennem, további kutatásokat és szép szavakat ígérnek. Arról akarok beszélni, amiről tilos és elhallgatni azt, ami illendő. Hagyjon kibontakozni, és én el fogom bűvölni.
Jekyll végigfuttatja ujjait Victor sötét, hullámos fürtjein és elmosolyodik.
- Ön kivételes ember, barátom – szól lágyan.
Victor felnéz rá az öléből, ahol fejét nyugtatja. Hunyorog, amikor a levelek között áttörő napsugár végigsimít az arcán, mielőtt kezét felemelve eltakarja a fényt. Ujjai szórakozottan mozognak, s ő oda sem figyelve feledkezik bele az izmok játékába.
Gondolatban megnyúzza saját magát.
- Ön szerint képes lesz rá, Henry? Képes lesz ugyanarra, amire én?
- Képes leszek-e istenné válni? Nekem nem célom, Victor.
- Jobb világot akar teremteni, megszabadítani minket a gonosztól. Imádkozni fognak magához, higgyen nekem és higgyen bennem, ha arra kérem. – Victor arca hirtelen felragyog. Egy gyors mozdulattal ülő helyzetbe tornássza magát, vállát Jekyllének vetve dől a fa törzsének.  – Hallgasson most meg, és ne vágjon a szavamba! Lépjen velem szövetségre annak okán, hogy együtt alkossunk egy szebb világot. A mi tudásunkkal sikerülnie kell, beláthatja. Az élet szikrája hamarosan az én elmém mélyében pattanva kel életre és olthatatlan tűzként fog ragyogni, Ön pedig éveken belül rájön a megfelelő arányokra és képes lesz a purgatórium vizével megtisztítani az emberi lelkeket még itt, ebben az életben. Szüksége van rám, és nekem szükségem van magára. Megalkotom a tökéletességet, és Ön segít, hogy örökké az maradjon. Mit gondol? Egyesül velem, tébolyult istenem, és átadja magát a szövetségünknek?

* * *

X X 8 5
L o n d o n

Csontok ropognak, kínok tetéznek.
Rémület önti el a szívet, amely egyre szaporábban ver, riadt szárnycsapásokkal igyekszik messzire szállni, menekülni vágyik és maradni egyazon időben.
Kinyúl érte, nem érheti el, hiába ívelne át tengerek és völgyek mélyén, sziklák és hegyek ormain.
Sikoltson érte! Néma marad.
Hallja a szavát! Süketté vált.
És a tükörképe ferdén mosolyog rá.

* * *

X X 8 5
I n g o l s t a d t

Zihálás töri meg a néma csendet, kitartó, döbbent zihálás, mely fullasztóan tör elő a torkából.
Ellenszenv keserű epéjét érzi a szájában, elektronikus zúgás őrjíti meg és háborog a gyomra, akár a nyílt tenger a vihar ölelésében.
Gyászol és bűnhődik, lelkiismeretének hangját elnyomja a harag és az ösztönös gyűlölet.
Ne közelíts! Béna marad.
Ne nézz a szemébe! Vakká vált.
És a szemeiben önmagát látja.

* * *

Mert én hittem, mert én bíztam, mindennél jobban akartam és ha leszállt az éj, újra s újra azt kívántam, bárcsak osztozna az elképzeléseimen.
Jómagam voltam az egyetlen, aki valós áldozatot hozott és azelőtt elveszett, hogy teremtett volna.
Hibáztatom magát, és a világ is hibáztatni fogja, amiért magamra hagyott.
Ó kedvesem, hát nem érzi, hogy zuhanunk?

* * *

- Henry, engedj be! Henry kérlek, rögvest látnom kell téged, vagy belehalok! Menten megáll a szívem s te hűtlen gyilkos maradsz, tüstént engedj hát be!
- Milyen névvel illetsz, Victor? Mi lehetett képes arra, hogy ily’ kegyetlen mértékben felzaklassa a lelked?
Amint Jekyll kinyitja szobájának ajtaját, Frankenstein szélviharként robban be s szinte beléveti magát a karjaiba. Öklével szaporán fel-le mozgó mellkasába markol, lábai megroggyannak a vállain ülő súllyal küzdve, kipirult orcáin lázrózsák nyílnak.
Törékeny és kétségbeesett, fűzfa a viharban.
- Megtettem! Ó, Isten a tanúm, megtettem s most gyötrelmeim megsokszorozódnak! Mi lesz velem, Henry, mitévő legyek most? Én balga, én szegény, hányatott sorsú bolond...!
- Jól értelek? – Jekyll szava elakad. – Drága Victor, létrehoztál egy élő, lélegző és vérző emberi lényt, akárcsak te vagy én? Igazán hozzánk hasonlatos? – Körmei a vállaiba vájnak, míg egy rándítással meg nem szabadul tőlük; Victor elhúzódik.
- Nem számítottam rá, hogy hangodat döbbenet szennyezi be. Megmondtam neked még évekkel ezelőtt, hogy képes vagyok rá, vagy tán tévedek?
- Bocsásd meg nekem kétkedésem. Úgy olvasom ki szavaidból, hogy a tetted nem várt akadályokba ütközött, melyekkel képtelen vagy magad megbirkózni, így hát...
Victor tekintete sértetten és sebzetten villan.
- A megértésedet kívántam – szól hűvösen.
- Egyek vagyunk, Victor. Mindig egyek voltunk s örökkön azok is maradunk. Midőn elbuktál most, úgy buktam el én is saját balgatagságom miatt s nem tudom, mitévő legyek mindezek után. – Jekyll felsóhajt, homlokát Frankenstein vállának támasztja, kit ellágyít az igaznak tűnő szó. Amint újra megszólal, hangja puhán szól és kedvesen.
- Ó, Henry. Megbízol bennem?
- Szívem minden szeretetével.
- Akkor hát én is bízom tebenned.

* * *

Én csupán el akartam tűnni ebből a világból, véglegesen magam mögött hagyni minden egyes sérelmet, melyek már nem elegendőek ahhoz, hogy itt tartsanak. William halála, Justine elítélése és Elizabeth mély fájdalma mind hozzám köthetők és életem legnagyobb hibájához, akiért évek óta vezeklem.
Élveztem a víz könyörtelen zúgását, ahogy kifeszíti a tüdőm és elakasztja a lélegzetem.
Ha itt lettél volna, tán nem teszem.
Talán rávettelek volna, hogy tedd meg velem.

* * *

X X 9 4
A l p o k

- Mit tett velem, kegyetlen teremtő, mivel érdemeltem ki azt az Istenhez nem méltó, könyörtelen bánásmódot, melyben születésem óta részesít?
- Neked itt nincsen szavad! Szörnyeteg vagy, kinek ártatlanok vére tapad a kezéhez, rút és megválthatatlan, helyed nincs ezen a világon!
- Teéretted váltam rúttá, akit most keserű gyűlölettel vetsz meg. Lám, képes vagyok én a jóra s a szépre, azzá lehetek, akinek csak szeretnél, mert te vagy az én Atyám és véredből lettem. Ha megtagadsz, magadra vállalod minden tettem szörnyű súlyát, mert nem egyebek, mint egy gyenge lélek töretlen próbálkozásai, egy kisgyermek csókjai a szülői orcán. Vállald át, Frankenstein és szabadíts fel, imádkozz értem és hallgasd, mit gyónok meg a színed előtt.
- Egy szavát sem hiszem annak, aki emberélettel áll bosszút igazságtalan sérelmekért. Ékesszóló beszéded csak gyanút ébreszt háborgó lelkemben és én rád sem bírom emelni a tekintetem, hisz’ rémálmaimat idézed bennem, a kísérteteket, melyek azóta a nyomomban loholnak, amióta csak életre keltettél.
- „Hosszú az út és nehéz, mely a pokolból a fénybe vezet”, így zengték nekem a sorok, s én hittem nekik. Elárvult szívemet nem lobbantja lángra az a szeretet, amely átsegítette Ádámot az átkon, az életen, mely mindenkinek kijár, egyedül énnekem nem. Miért, ó mesterem, miért történik ez? Nem kértem, hogy a világra szülessek, amint egy újszülött sem kérte, ő viszont biztonság és szeretet puha burkába zárva cseperedik, míg az én helyem hideg és magányos kőbarlang.
- Nagy szavakat használsz, ám én kétlem, hogy értelmüket valóban felfogtad.
- S ím, minden rossznak okozója áll előttem, feltépve haragtól és undortól bűzlő mellkasát, hogy puszta szemmel is láthassam, nem dobog érző szív a bordák ölelésében. Halld az utolsó figyelmeztetésem, Frankenstein, én mesterem, én lelketlen mesterem – követni foglak utadon, megfosztalak a szeretettől, míg életed sivár nem lesz és elviselhetetlen, és ha saját kezeddel vetsz neki véget, én követni foglak, hogy a síron túl is kísértselek téged, mert a világon nincs még egy olyan aty, aki jobban rászolgált gyermeke gyűlöletére, mint te magad!

* * *

X X 9 5
L o n d o n

Hallgasson odabent, drága doktor, messze még az ítéletnap, amelyért könnyeket hullajthat.
Megfosztott a testemtől és most megfoszt az eszemtől, tükörbe nézve nem látok mást, mint a béklyóiból szabadult gonoszt. Ó Uram, mit tehetnék, hogy lelkem sötét mélyébe taszítsam, oda, ahonnan balga fejjel felemeltem?
Kínjai hamarost megszűnnek, amint rájövök, hogyan szabaduljak meg a tehertől. Addig is, kedves Jekyll, teremtőm és gyámom, osztozzon velem nem kívánt életén, mielőtt felfalnám.
Itt lüktet bennem, érzem. Érzem a lélegzetvételét, érzem vérének útját, érzem torkának szárazságát. Gyötrelemre szomjazik, lelkes és könyörtelen, nem tisztelve istent vagy embert, csakis önmagát.
Rémület önti el a lelkét, doktor. Reszket a mellkasomban, és kacag az én lelkem, mely gondoktól tisztult és vágyak puha bölcsőjeként ring. Hallja a megnyugtató dallamot? Hallja szíve dobogásától?
Maga csak egy szilánk belőlem, egy apró részlet, sorok között megbúvó értelmezés, melynek nem lehet akarata. Lucifer maga, s én reméltem, hogy fényhozó, nem a Bukott, aki felelős a világ kegyetlenségéért, a pusztulásért és a gyűlöletért, minden egyes istentelen tettért.
Egyek voltunk hajdanán, hát nem emlékszik? Szeretett engem, rokonszenv gyúlt Önben az első pillanattól kezdve, amint megpillantott. Ön voltam, s vagyok még most is, és Ön, drága doktor, igencsak szereti önnön magát.
Beszéde gyilkos méreg, egy fertő, amelyben született és amelyben azóta is él. Vitázni sem érdemes erről, mert le fogom győzni magát, megölöm és kiűzetem a testemből, engedjen hát utamra, engedjen irányítanom mindazt, amely kezdetektől fogva az én tulajdonom!
Látni akarja, mivé lett?
Hallgasson!
Látni akarja a művét?
Hallgasson!
Hallgattasson hát el.

* * *

- Hát maga az... istenem, tényleg maga az! Nem hiszek a szememnek, Henry, te ostoba...
- Csituljon a lelke, drága barátom. A jó Jekyll doktor igen sajnálatos módon elveszítette önmagát. Ha bármiben segíthetek, szóljon bátran, legyen úrrá a rettegésen. Hiszen Ön reszket, akár a nyárfalevél, még orrcimpái is kísértetfehérek! Isten a tanúm, bántani fogom, de kérem, ne féljen ilyen elbűvölően, bűnös vágyaim még inkább fellángolnak.
- Henryvel akarok beszélni most rögtön. Tűnjön el a testéből, és adja őt vissza! Adja őt vissza nekem, beszélnem kell vele!
-  Beszéljen hozzám, kedves, és hallani fogja. Most is hallja Önt, ó, de még mennyire, hogy hallja, a mellkasomban üvölt, mintha elevenen nyúznák, és... oh, na de kérem, ez már igazán sértő.
- Figyelmeztetem, ha nem adja őt vissza, én az egekre esküszöm...!
- Fenyegesse azt, kire hatással bírnak szavai, fiam. Amennyiben társasága nem szórakoztat kellőképpen, hamarost eljutunk a beszélgetésünk azon pontjára, ahol megtámadom Önt és Jekyll szemei láttára szakítom darabokra. Úgy, úgy, hátráljon csak, ha úgy érzi, egy ajtó megvédheti a gyűlöletemtől, mert gyűlölöm Önt, Victor Frankenstein, teljes szívemből gyűlölöm és nem képzelhetek el gyönyörűbb pillanatot, mint amikor az ujjaim közt ropognak csontjai. Kiérdemelte a bánásmódom, ne is tagadja, mert Ön még nálam is könyörtelenebb emberi lény, aki méltatlan az életre.
- Már nem érnek el a szívemig a fenyegetései. Én már... én már feladtam, feladtam mindent, mert elveszítettem minden értelmét sivár életemnek. Az én drága öcsém halott, Justine-t kivégezték, drága Clervalom és Elizabeth, az én egyetlen Elizabeth-em mind áldozatául estek az átkomnak, az én legnagyobb tévedésemnek.
Henry Jekyll, hallgass meg, bármilyen mélyen is légy! Bocsáss meg. Kérlek bocsáss meg nekem, de ma éjjel érted jön. Te vagy az utolsó, akit elvesz tőlem, te vagy a végső kardszúrás, az utolsó golyó, melyet szívembe röpít. Menekülj, amíg még képes vagy rá, rohanj messzire és soha többé ne nézz hátra! Meg fog találni, bárhová mégy, de én arra kérlek, élj olyan hosszan, amennyire csak képes vagy rá, amennyire csak bírod erővel, mert látni akarom, ahogyan túlélsz engem és ha meggyűlölsz, ha szíved minden szeretete megkeseredik az ajkaidon, én azt is megértem, csak esküdj meg, esküdj az Úr életére, hogy meg fogsz nekem bocsátani! Esküdj, Henry, és én zokogva fogok meghalni! Esküdj!

* * *

Azokban a percekben láttam utoljára azt a különös fénnyel bevont szempárod, amelytől mindig szelíd rokonszenv tüze gyúlt a szívemben. Egyik pillanatban lágyan pislákol, a következőben szenvedéllyel s élettelien parázslik, forró imádattal viseltet bármi iránt, melyre csak rávetül.
Olyan leszek tőle, akár a sötétben kutató éjjeli lepke, kit megbűvöl a csillagfény s félénken repeső szárnycsapásokkal próbálja elérni, mert az minden, amelyre valaha vágyott.
Hullócsillag voltál életem tintafoltos égboltján, amikor a lelkem tiédbe karolt.

* * *

- Már vártam Önre és a percre, amikor fölényes képpel betolakszik a házamba és arra kényszerít, hogy boruljak térdre Ön előtt.
- Nem kérek egyebet, mint megértést. Hálátlan szerep az enyém, tudom jól, és azt is tudom, hogy amit teszek, azért a Pokol tüzén égnék az örökkévalóságig – bár azt is tudnám, hogy képes vagyok a túlvilágra kerülni!
- Nem érdekel a szánalomra méltó kesergése, barátom. Milyen névvel illethetem, mielőtt összezúzom?
- Nevem sosem volt. Nem érdemeltem ki mesteremtől, így azonosságtudat híján alig élek.
- Kedvemre való. Nos, Sosem Volt uram, amennyiben az információim helyesek, Ön azért van itt, hogy... hogyan is fogalmazzam meg? Elpusztítson engem és kárhozatba taszítson. Így van?
- A megítélése helytálló. Az Ön halálával bevégeztetett sorsom és bosszúm is, ám még boldogabb lennék, ha Henry Jekyllel állhatnék szemtől szemben, s nem a hitvány lenyomatával, Edward Hyde-dal.
Hyde kirobbanó kacaja hisztérikus és éles, egy tébolydából szabadult férfi első szavai. Hirtelen mozdulattal ugrik fel a székből, feltépi a pislákoló kandalló melletti szekrényt, amelyből Victor Fraknenstein holtteste hullik ki, kecsesen és puhán, mintha csak koporsóba fektetnék. A Teremtmény torkából nyöszörgésbe fúló sikoly tör elő, reá villanó tekintetében Hyde felismeri a gyilkost.
Kezében kesernyés szagot árasztó folyadékot markol, majd utoljára felbődül:
- Elkésett, barátom, hát nem tudta? Nem vethet véget egy halott ember életének!
Felhajtja az üvegcse tartalmát. Izmai azonmód rángani kezdenek, szájából habos nyál folyik, szemei fennakadnak és szinte kifordulnak. Victor teste mellé zuhan, a földön is dobálja magát, hosszú és kínterhes percek telnek el, míg kiszenved.
A Teremtmény dühtől elnehezült gyásszal nézi végig Edward Hyde haláltusáját, majd magához öleli mestere élettelen testét, és az ablakon át elmenekül.
Keresnie kell egy helyet, ahol örök nyugalmat talál neki.
Egy helyet, ahol követheti őt.
Vérágas szemeiből keserű könnyek folynak.

* * *

Ó, mi magunk sem tudtuk, hogy kezdetektől fogva bolondok voltunk. Bolondok voltunk, amikor egymásra találva bűnt bűnre halmoztunk, bolondok voltunk, mikor kötődtünk a teremtett lényhez, kit lelkünk mélye szült és túlszárnyalja a képzeletet.
Bolondok voltunk, amiért egymásban bíztunk.
Bolondok azért, amiért veszítettünk.
Zuhantunk, most pedig a végéhez közeledünk.
És most porrá hullunk, mielőtt megsemmisülnénk.

6 megjegyzés:

Reyklani írta...

Megirtad, megirtad, megírtad!
Tudome, ezt már közöltem veled, de még sokszor muszáj, annyira határtalan boldogságom.
Kicsit fura szóhasználatú komment lesz, mert belül átvettem a stílusodat, de nem teljesen és ez ilyen zagyva lesz, de nem baj, mert én tudom, hogy érteni fogod.
Hisz igaz boldogsággal száll feléd, hogy bár nehezen és szenvedve, de megalkottad ezt, és ez a mmondat roppant hülyén hangzott.
Szóval köszönöm, csodálatos lett.
Iszonyú, sötét, nehéz, de csodálatos és brilliáns.
Nem tudom elégszer megköszönni, úgyhogy a nyakadba borulok és a válladon sírom ki magam.
A dőlt betűs részek voltak a kedvenceim, meg az egész, meg amikor Hyde megölte Frankeinsteint, de persze az egész úgy, ahogy volt.
Örök hálám üldözni fog a sírig és a szélén belelök.
Fogadd kézcsókom és ezt a tűzjátékot köszönetemül.

уαмι. írta...

ÓJE. OOOOHH YEEEEAAAA.
Gyere gyere sírj a vállamon. hadd ölellek meg és szorítsam ki belőled a szuszt. <3
Borzasztóan, kimondhatatlanul, határtalanul boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésed és és és jaj.
Zagyválok én is össze-vissza.
Oké.
Nagy levegő.
Huhh.
Nagyon hálás vagyok a biztatásért, az olvasásért és a sztori szeretetéért.
(Imádtam megöletni Hyde-dal Victort. IMÁDTAM.)
Azt hiszem már most lökhetsz, mert halálian fel vagyok dobva.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm! xxx

Kija írta...

Ez... ezezez... ez...ezzz...
*pislog még néhány percig, aztán kinyitja a száját és úgy marad*
Erre nincsenek szavak. Hogy a fenébe csinálod, hogy ennyire zseniálisan tudsz írni, mi? *-* Ez egyszerűen fantasztikus, és kész. Csodálatos vagy~ Komolyan.

уαмι. írta...

Kenjelek lekváros kenyérre és egyelek meg, annyira édes vagy hogy nem bírom tovább.
Köszönöm, köszönöm és köszönöm.
Imádlak.
Csókok.
xx

Tinuviel írta...

Crossovert, nagyon nehéz jól írni. Ráadásul mind a két alapműben annyi energia van, hogy szerintem nagyon nehéz lehet úgy megragadni, hogy át is bírd adni. Neked sikerült. Háromszor olvastam és még mindig képes földhöz vágni. Mint egy villám, szóval tényleg passzol a kép. : DDD Köszönöm, hogy megírtad. Imádom. <3

уαмι. írta...

Én, aki amúgy nem szereti a crossovert... :DD
Még mindig elképesztően feldob a véleményed, most megint nem tudom majd letörölni a vigyort a képemről.
Én megmondtam, hogy tökéletes a manipod. <3
Nagyon-nagyon szépen köszönöm!! xxx