augusztus 29, 2013

Üres körfelületek

Üres körfelületek

River kérésére idézetihlette Destiel, neki címezve és masnival átkötve. Egy csipetnyi negyedik és egy csipetnyi nyolcadik évad, kezdetektől a végig, végtelentől végtelenig. Majd meglátjátok.
Sejtelmem sincs, milyen stílus.
(Más dalt kaptok, ha szükségesnek éreztek hallgatni valamit közben, mint amire én írtam, mert azzal még céljaink vannak. Itt van ez.)

- Körbe-körbe jár.
Castiel rekedt hangját értetlenség itatja át, amikor tíz perc néma megfigyelést követően levonja a következtetését.
Csípős mustárszag terjeng és reszkető neoncső villódzik; kevéssé költői környezetben is születtek már nagy gondolatok, Castiel szavaival mégsem képes lépést tartani egyik beszélgetőpartnere sem. Dean kifejezetten ingerült, melynek oka talán az alváshiány, talán Castiel puszta jelenléte.
Vállán izzik a felhólyagosodott, vörös bőr, amikor a közelben van.
Egyszerre fájdalmas és bizsergő.
Megszokhatatlan.
- Mi a fenéről beszélsz? – veti oda teli szájjal, és hátradől a mozdulattól megroggyanó műanyagszéken. Ha sokáig kell még bámulnia a vörös-fehér kockás mintát és hallgatni a rádióból recsegve áttörő country-t, úgy érzi, megőrül.
- Az időről. Még soha nem láttam.
Míg Dean összeszorított szájjal, kitartóan mered rá, Sam békítő célzattal felpillant oda, ahová Castiel tekintete szegeződik.
A falon egy ősrégi, műanyag számlapú óra ketyeg.
- Nem láttál még... órát?
- Az időt nem láttam – ismétli makacsul, és most először néz Sam szemébe, amióta beültek a hamburgerezőbe. – Csak éreztem, de soha nem láttam. És most körbe jár.
Sam egyre növekvő kétségbeeséssel, némán segítséget kér bátyjától, aki halványan megrázza a fejét és vállat von. Nem akar belefolyni ebbe az egészbe. Dean őszintén szólva a Castiel száján kiejtett szavak nyolcan százalékáról úgy tartja, hogy hatalmas baromság.
- Valamit szoktatok mondani róla. Az időről és a sebekről – folytatja zavartalanul. – Úgy hiszitek, egyik begyógyítja a másikat, igaz?
- Van egy ilyen mondás – ért egyet Sam a villája mögül. – Az idő begyógyítja a sebeket, igen.
- Nem értem, ez hogyan lehetséges.
- Képletesen. Amikor valami nagyon fáj, és úgy érzed, semmivel sem tudod jobbá tenni, csak vársz tétlenül, és idővel mégis jobban érzed magad. Még ha nem is találsz rá gyógymódot, az eltelt idő valahogy segít. Érted?
- Nem – vonja össze a szemöldökét Castiel. Zavartan néz most Deanre, aki az egész párbeszédből tudatosan kimaradt, de a határvonalról mégis figyelemmel követett mindent. Most ugyanolyan értetlenül viszonozza a pillantást. – Hiszen üres, hogy volna... – Elhallgat, amikor valami eszébe jut.
Valami, amire eddig még soha nem gondolt.
A tekintete nem ereszti Deant.

* * *

„Folyamatosan Istent, a középpontját keresi, de mint a farkába harapó kígyó, csak körbe-körbe jár.”

* * *

Talán tévedett. Mindenben tévedett.

Ki a megmondója, hogy mettől számít bukottnak?
Mihez legyen hű, hithez vagy lényhez, mit ne veszítsen el, egyiket vagy a másikat? Egyiket sem? Mindkettő eltűnni látszik, s hiába kapott utánuk, olyan messzeségekbe sodródnak, ahová nem érhet el a keze.

Talán meghaltak. Mindannyian meghaltak.

Kihez ragaszkodjon, hogy ne veszítse el önmagát? Keresse a középpontot, kutassa az űrt, a mélységet, keringjen saját tengelye körül, míg valaki meg nem ragadja és meg nem állítja a reményvesztett világot?

Talán elváltak egymástól. Mindketten elváltak.

Lehetséges egyikben meglelni a másikat? Lehetséges meglelni az elveszettet, visszahozni a túlvilágról a halottat? Hiszen ő megtette. Megérintette, felemelte, megmentette. Számít ez? S ha igen, mennyit és miért?

Talán így van rendjén. Mindennek a rendje.

A Kezdetektől Fogva soha semmi nem volt rendjén és ők hazudtak maguknak, amikor hátat fordítottak. A rendszertelenség legkisebb jelére elveszítették a valóságot, így ha szükséges volt, sötétségbe borították azt.

Talán ideje tisztán látni. Mindenkit tisztán látni.

* * *
„Amit pedig körbezár, az nem a középpont, hanem az üresség, Isten hiánya.”

* * *

- Emlékszel még, mit mondtál az időről meg a körkörösségről?
Dean erőltetett nyugalommal ül Castiellel szemben az ágyon. A lebanoni bunker elég tágas lett volna, hogy mindhármukat külön szobában szállásolják el, de Dean nem hagyta, hogy Castiel magára maradjon. Sam még képtelen volna vigyázni és figyelni rá.
Deannek ketté kell szakadnia, ha azt akarja, hogy mindketten rendben legyenek és ne tegyenek kárt önmagukban.
- Nem.
- Gyerünk, Cas. Még most is kiver a víz, ha eszembe jut, hogy néztél rám. Fontos volt neked.
- Lehet, hogy nem tűnt fel, Dean – mosolyog keserűen -, de én már nem vagyok ugyanaz, mint akkor voltam. Lehet, hogy volt jelentősége. Lehet, hogy számított. A hangsúly a múlt időn van.
- A hangsúly rajtad van, a rohadt életbe!
Egy pillanatra elveszítette az önuralmát anélkül, hogy igazán felemelte volna a hangját. Castiel kitartóan mosolyog, mintha nem tudná többé letörölni az arcáról.
Rosszabb volt, mint az érzelemmentes, üres kifejezések.
Sokkal rosszabb, mert ezzel nem tud mit kezdeni.
- Ez nem te vagy, és mielőtt még nekiállnál szentbeszédet tartani arról, hogy mi vagy és mi nem, hadd mondjak el valamit. Szarban vagy, igen, szarban vagyunk mind, de voltunk ennél sokkal mélyebben és sokkal kilátástalanabbul, mert felküzdöttük magunkat a Pokol istenverte mélyéről, szóval ha azt hiszed, még mindig azt hiszed, hogy nem bírjuk visszatuszkolni a tollas kis seggeteket a Mennybe, hogy a dolog visszafelé is működjön, akkor rohadtul tévedsz.
Castiel mosolya egy részeg bohóc vigyorává torzul. Hitetlenkedve rázza a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal közelebb hajol Deanhez és védekezőn felemeli a karjait.
- Oké, megértettem. Bízom benned. Áldásom rátok, Winchesterek. Hasonlók.
- Akkor kezdj el mesélni. Tudom, hogy emlékszel rá.
- Nem akarom elrontani.
Dean az égre emeli a tekintetét.
- Basszus Cas, beszélj már velem normálisan és hagyd a rébuszoló angyalt a fenébe.
- Mikor beszéltünk utoljára arról, amiről felesleges? Te is tudod, én is tudom, mindannyian tudjuk. Már a legelején világos volt, az idő és te, a körkörösség és az űr...
- Igen, persze, a papír meg üti a követ.
- Komolyan beszélek.
- Én is azt próbálom.
Castiel egyetlen pillanatig dühödten mered Deanre, mielőtt felsóhajtva megenyhülne.
- Rendben. De nem bírok el még több változást, megértetted?

* * *

Már jóval a Kiűzetés előtt elbuktam.
Miattad buktam el, mert fontosabb lettél nekem, mint addig bármi, mert közelebb éreztelek magamhoz, mint bárki mást. Elveszettnek tűnt hitet találtam benned, az időben, kettőnk idejében, a közös időben, abban a körbe-körbe járó időben, amely begyógyítja a sebeimet, láthatatlant és láthatót, a felfoghatót és felfoghatatlant.
Mindig azt hittem, jót cselekszem, és most...
És most.

Megígérted, Dean.

Megígérted!

* * *

„Az Egytől való elválást követően folyamatosan szomjazunk, sóvárgunk a középpont felé, de többnyire csak üres körfelületek maradunk."

14 megjegyzés:

Zsanett írta...

(Első komment juppi =w=) Igazából az elején még úgy gondoltam, hogy értelmes dolgokkal töltöm meg a kommentnek hagyott helyet, de most totál elvesztem. A fic-ed annyira megfoghatatlan, és mégis keserűen valóságos lett. A karakterek önmaguk, a fogalmazás gyönyörű. És most én is itt filozofálok, hogy valóban mennyire más vagyok, már most másabb mint egy hete, vagy egy éve. És hogy cas is változik, nem mindig a jó irányba, de változik. És nem várhatom el tőle, hogy ugyanaz a jóangyal legyen, akit megismertem, aki még nem követett el hibákat, és akiben megbízott Dean. Áhhh, annyira szeretném, ha a kilencedik évadban végre mindenki mindent megbeszélne, nem csak titkolózna, mert a hatodik évadban megsebeztek, és az időnek ellent mondanak az évadok történései. És máris elkanyarodtam az eredeti mondanivalómtól. Remek fic lett, és megmondom, hogy eddig az összes Destiel fic-edet imádtam, és szerintem ez így lesz az idők végéig. *3*

уαмι. írta...

(Első bizony, gyors voltál és határozott. <3)
Istenem, a ficem elgondolkodtat! *-* Ennek nagyon tudok örülni, ez az egyik legnagyobb elismerés, amit számon tudok tartani.
Castiel karakterét megerőszakolták és csontig lecsupaszították a hatodik évadban, én nem tudom, kinek a műve volt az ott és azt sem értem, mi szükség volt rá, de nagyon mérges voltam. A nyolcadik ilyen szempontból megváltás, de csak tippelni tudok, mi történik vele a kilencedik évadban. Nem bízom abban, hogy emberként őszintébb akarna lenni, csak kevéssé képes majd titkolózni és elrejteni a gondolatait. (Akarata ellenére minden kiül az arcára, ez imádnivaló gondolat és szeretem a keblemen dédelgetni.)
Istenem, nagyon szépen köszönöm ezt a tündéri kritikát, örülök, hogy nem hanyatlik a Destiel-ficeim minősége. x33
Nagyon szépen köszönöm!
xxx

Becca írta...

Ez a fic annyira gyönyörű, annyira csodálatos, hogy szinte sírni támad kedvem. Régen olvastam ennyire szép és ennyire megható Destiel ficet, szóval ez nagy öröm volt most kicsi szívemnek. Köszönöm, hogy olvashattam. ♥ :3

уαмι. írta...

Mondhatom, hogy te vagy csodálatos ez után a gyönyörű vélemény után? <3
Nagyon-nagyon szépen köszönök mindent, oda meg vissza meg vagyok hatódva! xxx

Raistlin írta...

*üvöltve hempereg az ágyán* nem nem nem nem NEM NEM HONNAN JUTNAK NEKED ESZEDBE ILYENEK MIT KÉPZELSZ
elképesztően erősek a középre húzott részek
és a szerkezet, A S Z E R K E Z E T
A görögök a kört tartották a legtökéletesebb geometriai alakzatnak, ha jól tudom; és ilyen volt ez a fic is.

уαмι. írta...

RIVERNEK KÖSZÖND! >:3 Tőle kaptam ezt a gyönyörűséget, hogy alkossak rá valami kevéssé gyönyörűt:
"A bukott angyalok és az emberek jegyességét a gyűrű szimbolizálja. Az ember a középpontját (Istent) elveszített lény. Folyamatosan Istent, középpontját keresi, de mint a farkába harapó kígyó, csak körbe-körbe jár.
Amit pedig körbezár, az nem a középpont, hanem az üresség, Isten hiánya. Az Egytől való elválást követően folyamatosan szomjazunk, sóvárgunk a középpont felé, de többnyire csak üres körfelületek maradunk."

Nagyon aww ez az idézet.
De nagyon örülök, hogy tetszett, hogy volt egy nyugodt pillanatod elolvasni és JESSZUS DE ARANYOS VAGY. <3 xxx

River írta...

Teee!♡ w ♡ Hát én most legszívesebben sikítva tartanám nyomva a Caps Lock-ot az egész kritika alatt.
Ez egy kibaszott Csoda lett itt, kéremszépen: vonzások, ellenhatások, következmények és fájdalmak.

Ahogy beleillesztetted a részeket, ahogy egymásba simulnak az egységek, gyönyörű a ritmus és a hullámzás; felkap, kissé megsimít, elránt, porba lök. És ott maradsz megint a mustárszagban, mert mintha minden újra és újra megtörténne; a világ rendje körforgásba fojtva, érzelmektől reszketőn.
Elképesztően egységes.
Köszönöm és ÓÓÓköszönöm! ♡

(1: ezentúl amúgy idézetekkel foglak bombázni az ítélet napjáig.)
(2:képzeld, amúgy csaltam, és az eredeti zenével hallgattam meg. gonoszvigyor.)

уαмι. írta...

Azt hiszem, én is így viszonyulok a csodás Caps Lockhoz, de megpróbálom megállni. <3
Imádok olyan kritikákat kapni, amik gyönyörűbben és líraibban vannak megfogalmazva, mint az én egész fanfictionöm. :'D
ÉN köszönöm, hogy ihletet adtál és gondoltál rám - remek volt írni, nagyon élveztem és még a végeredménnyel is magamhoz képest meg vagyok elégedve. :3
(1: kérlek, KÉRLEK, mindig jobban megy nyomás alatt dolgozni - cserébe én is viszonzom majd a szívességet.)
(2: ezt kegyedtől el is vártam. >Đ Lényegesen jobban passzol, mint a pótdal, hiába... :3)

Kija írta...

Mikor először olvastam, akkor se tudtam nagyon szóhoz jutni, és most se nagyon sikerült. *-* Egyetlen hangulatjellel meg mégse fogom elintézni a dolgot, már csak azért sem, mert úgysem fejezné ki, hogy ez mennyire rettenetesen gyönyörű volt. *-*

уαмι. írta...

Én elintézem, figyeld:
<3333333333333333333333333333333
Annyira köszönöm még mindig. xxx

Tinuviel írta...

Mikor először olvastam nagyon nehezen szedtem össze magam utánna, szóval skypon sírtam neked. Most így másodjára haltam bele abba, hogy szalvéták aztán rögtön körfelületek és most is letaglozott. Gyönyörű és halálos *.*

уαмι. írta...

Szalvétagyűrűk. Szalvétagyűrűk mindenhol.
Nagyon szépen köszönöm ismét, nagyon örülök, hogy ennyire hatással van rád! xxx

Lilian Kyle írta...

http://www.youtube.com/watch?v=C3T2WPpPPRk

Ezt szeretném ajánlani, ha megengeded. Szívből. Tökéletes választásnak bizonyult, mind az olvasás alatt, mind utána. Valamint, szerintem érdemes az előadás teljes hossza alatt átjutni a történeten... hatásosabb.

Ismételten csak annyit tudok mondani, hogy csodálatos volt, amit alkottál, szerelmes vagyok a Castieledbe, és abba, ahogyan írsz. ♥

уαмι. írta...

Oooh, nagyon jól hangzik, köszönöm szépen, hogy figyelmembe ajánlottad! :)) Tényleg félelmetesen jó ütemezése van.
Jaj Isten, te valóban egy Földön rekedt angyal vagy a hozzászólásaid alapján. Elképesztően hálás vagyok értük, hiába nem bírom kifejezni. <3 xxx