október 10, 2013

Éberen

Éberen

Bár nagyon élveztem, hogy a folyamatosan érkező conos bejegyzések azt a látszatot keltették, hogy csinálok valamit, pedig nem... előbb-utóbb csak vissza kell térni a ficek pihe-puha bájvilágába. (se)
A {b l o o d y r o m a n t i c} nyílt commissionjeinek egyikét olvashatjátok most, amely Kija kérésére született meg, aki kért egy olyan Destielt, ahol Dean már jóval Sam felkeresése előtt elkezdett Castielről álmodni. Sok idő telt el, amíg úgy érezte, beszélnie kell erről az egészről az angyallal.
Nem tudom, mit műveltem. Nagyon kísérleti. Remélem azért tetszeni fog, szívből írtam. Mind a kettőből. Egyrészt ez egy hosszan kifejtett "kitartás!" felkiáltás, másrészről ajándék, mert a nehezén már túl vagy. 


I.
Tehetetlenül forgolódik és fél, olyan őszintén és őrülten, ahogyan csak egy hétéves kisfiú képes. Nem a sötétség zavarja, hanem ami megbújik benne, nem az alvás zavarja, hanem a rémségek, melyekkel szemben nem védekezhet. Addig csipkedi a karját elalvás előtt, míg ki nem vörösödik.

Visszatérő álmot lát, természetesen a tűzről, ahol ismét felgyúl minden, amihez csak hozzáér.
A nyelvek ezerszínűek és forrók, keserű epe sárgája és düh vérszíne, a folyamatos félhomály szürkéje és a soha fel nem kelő nap narancssárgája, körbe és körbe, újra és újra, már a bőrét szaggatja és a csontjait marja le, ő pedig felsikolt, gyermekhangon és kétségbeesetten.
Fekete tollak hullanak az égből, sűrűn, lassan, és nem kapnak lángra.

II.
Másodikos gimnazista, csendesen lázad és egy göndör hajú spanyol lány mellett fekszik a leánykollégiumban. Egy szót sem tud angolul, gyöngyfogai vannak és hatalmas mellei. Nehezen alszik el, de a szextől és Luisia parfümjének bódító illatától lassan lecsukódnak a szemei. Ki kéne osonnia hajnal előtt, csakhogy maradnia még veszélyesebb, és ez meggyőzi.

Reggel nem emlékszik rá, hogy villódzó képeket álmodott, lánccsörgést hallott, a világ vörösbe borult, folyamatosan villámlott és ott állt egy hatalmas, szikrázó fényoszlop, csupa meztelen energia és a légzése záporeső, mennydörög és megnyílik az égbolt, amikor kinyúl felé, tollak borítják a földet és őt is, érintésre puhák de a súlyuk könyörtelenül húzzák a mélybe.
Úgy ébred, mintha pofon vágták volna.
Elaludt. Tényleg pofon vágják, mielőtt átkozódva kizavarnák az épületből.

III.
John eltűnésének előestéjén fáradt, kialvatlan és éppen gyűlöli a világot. Valahol Tennessee-ben van, a 40-es út mentén egy olcsó motelben, ahol a nyári éjszaka hűvös és az ablakok nem zárnak rendesen. Nem fárad azzal, hogy levetkőzzön vagy betakarózzon.
Ólomsúllyal zuhan a valaha fehér paplanra, fejét a párnába fúrja és mozdulatlanul alszik egészen másnap délig, akár egy halott.

A világa sötétségbe borul. Hallása élesebb, mint eddig bármikor, a koromfekete térben minden neszre összerezzen. Elektromos zúgás közelít felé a végtelenből, egyre hangosabb és egyre elviselhetetlenebb, a zörgésben sikolyok, imák, zsoltárok, puha ígéretek és bocsánatok őrjöngnek és tépik egymást, egyszerre hall mindent és süketül meg.
Mintha megszólítanák, mintha őhozzá szólnának. Visszakérdezne, de torkában megfagy a szó.
Hatalmas fekete szárnyak rebbennek, felcsapnak, hullámoznak közelebb és körbefonják szellemalakját. A tollak sisteregnek, apró fények pattannak rajtuk, mint megannyi kihunyó csillag, melyek felajánlják neki az univerzumot.
Amikor ujjbegyeivel hozzájuk ér, felébred. Egész testében reszket.

IV.
Ünnepelnek Sammyvel. Apró semmiségek, a pillanat boldogságai, isznak és verekednek, ahogyan régen és ritkán, aztán addig röhögnek egy nagyon szar viccen, amíg be nem rekednek. Mély és gyors álomba zuhannak, Sam még az ágyig sem ér el, csak elfekszik a padlón. Ő még  vigyorogva beszól neki, mielőtt a fal felé fordulna, de erre egyikük sem emlékszik.

Először hollónak hiszi, mert kékesen villannak a tollai és mély, rekedt hangon süvölt.
Lassan közelít, két lábon és egyenes gerinccel, de a mozgásában van valami túlvilági, valami a szelídítetlen ragadozóból, a háborút járt katonák tekintetéből és a természet tombolásából.
Éteri. És rettenetes.
Úgy jár, mintha lebegne, vállai mozdulatlanok és szélesek, fejét leszegi, mint a támadni készülő állat. Bizonytalansága esetlenné teszi, esetlensége még veszélyesebbé.
Elrohanna, de nem tud megmozdulni. Zihálása fehér páraként zúdul elő a szájából, tekintete ide-oda ugrál az alak és a tér között, agyában szélsebesen rohannak a menekülés gondolatai.
Már csak három lépés. Kettő. Már csak egy lépés.
Az arcát nem látja, pedig ott van közvetlenül előtte, nem takarja semmi és így sem látja, csak jeges félelem kúszik végig az ereiben.
Amikor a lény kinyúl és megragadja a vállát, valamilyen rejtélyes módon elönti a nyugalom.
Lehunyja a szemét és felsóhajt, hosszan és elcsitulva.
A levegőnek friss illata van, akár az esőáztatta földnek.

V.
Amikor először találkozik vele, még nem ismeri fel. Nem igazán.
Keresése közben újra és újra belé nyilallnak a felismerések; illatok, képek, hangok, ízek és érzések. Nem érti meg őket, mert egyik álmára sem emlékszik már. Elhanyagolhatónak gondolja őket; egészen addig, amíg előtte nem áll.
Ő szárnyait nyitja, mélyen néz a szemébe és a hangja recés, durva, de kellemesen mély, a mozgása egy újszülött gyilkosé. Pulzál körülötte az erő és az ereiben a szívpumpálta vér, életben van és emberként mégis halott.
Egész életében ismerte. Előle menekült.

Aznap éjjel arc kapcsolódik a korábban üres nyakra; kócos haj, borostás áll, kiszáradt ajkak és a tekintet, amelyet most közel húz, hogy alábukjon.
Álmában nem egyszerűen tengerkék; az ég összes színében játszik, a felhők lustán úsznak tova, körbeölelik őt és elszakadnak tőle, a csillagok a ragyogó napfényben is tökéletesen látszanak és felfoghatatlanul közel vannak.
Nincsenek tollak. Nincsen tűz. Nincsen zivatar.
A távolban harang szól, szívdobbanás ritmusát diktálja, egy lassú és nyugodt ütemet. Ehhez igazítja a légzését, ehhez igazítja Castiel légzését, amikor homlokát a vállának támasztja.
Talán percekig maradnak mozdulatlanul. Talán évekig.

VI.
Hosszan álmodja ezt. Sokáig. Azóta minden egyes perce élénken él benne, és az emlékfoszlányok egész nap ott ólálkodnak a gondolatai körül, kivárva, hogy megragadhassák őket és felfordítsák a valóságot.
Torz tükörbe néz, mozdulatai szaggatottak, tekintetében köd gomolyog. Alkoholmámort érez, de a szájában édesebb az íz. Álmaiban él igazán és éberen álmodik, az egész élete egy különös, inszomnia és félálom közötti állapotban rekedt, melyre nem talál magyarázatot és talán nem is keres.
Egyetlen egyszer beszélnek róla, amikor Sam élet és halál között lebeg, ő pedig magányos, sokkal magányosabb és elszántabb, mint valaha. Castiel vele szemben áll, hátát egy téglaépület falának döntve, egy nevenincs utcán állnak egy nevenincs városban egy nevenincs percben, ő pedig támaszkodik, nehogy összeessen.
Castiel szemeiben leplezetlen együttérzést lát. Már nem tudja eltakarni. Nem tudja nem érezni.
- Álmodtam veled – szűri a fogai között. Nem érti, miért ennyire dühös. – Kurvára álmodtam már veled, és nem először, van hozzá közöd, ugye?
Csend. Castiel talán érzi, hogy még nem fejezte be.
- Basztál válaszolni az imáimra, de a fejembe belemászol minden rohadt éjjelen. Gratulálok, Cas, megnyerted az év barma címet, vidd haza és akaszd fel a szobád falára. – Casitel most mintha meg akarna szólalni; talán közölni szeretné vele, hogy nincsen szobája és fala a díjnak, de kimondatlan szavába vágnak. – Oké, tudod mit, leszarom. Nem érdekel. Rohadtul nem érdekel.
Közelebb hajol.
Már csak három centiméter. Kettő. Már csak egy centiméter.
- Olyan kérdést is fel fogsz tenni a közeljövőben, amire választ vársz? – Castiel hangja rekedtebb, mint általában.
- Nem.
Dean a falhoz szorítja és hevesen megcsókolja.

VII.

Síkos, jéghideg verítékben fürödve ébred, zihálása tompán verődik vissza a csupasz falakról.
Szívverése ütemére elszámol kétszázig.
Semmi nem változik.

12 megjegyzés:

Raistlin írta...

"An angel of the Lord appeared to them
and the glory of the God shone around them
and they were
terrified"
(Okok Amiért Lukács A Kedvenc Evangélistám #122332)

"*insert teljes fic here*"
(Okok amiért a Yami egy géniusz)

Mert ez Castiel: ez a színtiszta, elektromos energia, és az a lenyűgözött félelem, az a predestinált profound bond az, amiről annyian elfeledkeznek, és amit te szavakká, sőt, zenévé tettél és ami elvette a lélegzetemet és elvette a szavaimat.

Zseniálisan áll neked ez a páros. Csak így tovább.

уαмι. írta...

Jaj. Jaaaj. Jaj. Suci. <3
A hozzászólásaid mindig egy olyan állapotban hagynak, amire nincsenek igazán szavaim, szóval most képzelj el egy bordaropogtató ölelést és arcrapuszit, mert másképp most nem tudom kifejezni a hálámat.
Nagyon-nagyon-nagyon szeretek velük írni, és bár nem megy akármikor, mindig nagyon élvezem.
Elképesztően köszönöm, mártogassalak tejes Earl Grey-be. xxxx

Reyklani írta...

Lassan t é n y l e g kifogyom a jelzőkből, hiába fenyegetőzők minden második novellánál, amit elolvasok, de azt hiszem hamarosan be fog következni ez a pont.
Pont itt.
Ölni tudok a tökéletes leirásokért, amik életre keltik a holt tárgyakat és olyan jelentőséggel, varázslattal, erővel, lélekkel ruháznak fel bármit, de tényleg bármit, úgyhogy ne fogadj nagy tétben az életben maradásodra.
Vagyis, hát, sajnos, igen, mert ha megöllek, akkor nem tudsz többet ilyet alkotni és én akkor szomorú, nagyon szomorú leszek.
Így is összetörtél, már megint,
Hogy tutod ennyire tökéletesen ábrázolni Castielt? és egyáltalán hogy mered? Szólott vala a szakmai büszkeség és féltékenység.
Jóó...veszek egy nagy levegőt és sirva borulok az asztalra, mert kérem nem tudo mást tenni.
Tökéletes volt.
Köszönöm, hogy olvashattam! (értelmetlen kommentek forever!)

уαмι. írta...

Gyaaaaaaaj istenem! Annyira elképesztően tündér vagy, én nem tudom, mit csinálok. Habzó szájjal fogok fetrengeni a földön és permanensen azt üvöltöm majd, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere.
Eszméletlenül féltem ettől a fictől, mert kivételesen én is elégedettebb vagyok vele, mint általában, és ez nem szokott jót jelenteni. :DD
Szerintem ha megölnél, akkor is kísértetként visszajárnék és nyitnék egy szellemblogot a szellemficeimnek. Szóval ha szeretnéd, én nem állítalak meg.~
Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, elképesztően boldoggá tettél! Igazán hálás vagyok, köszönöm. xxx

Lilian Kyle írta...

~ Most megyek és veszek valami horribilisen magas csokoládétartalmú dolgot, cukorral, szivárvánnyal és unikornisokkal megspékelve, majd megkereslek és jól nyakon öntelek vele - mert megérdemled. ♥

(*nagyon akar még sok szépet mondani neked, de mások lelki épségét figyelembe véve csak elvonul és csillogva nyáladzik Dean és Castiel feletti örömében*)

уαмι. írta...

Ennél cukibb és tündéribb és ennivalóbb dolgot én elképzelni sem tudok. Angyal vagy. Komolyan.
Nem is tudom tovább szaporítani a szót, mert speechless vagyok, de nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen, hogy olvastad és írtál! xxxx

Caro írta...

A SPN-ben még csak az első évadot taposom, de még így is elképesztően élveztem. Az illatok, színek, szagok, anyagok megjelenítését fantasztikusan műveled, le a kalappal.
Van egyfajta elméletem, miszerint akkor bizonyosul meg egy író tehetsége, mikor a történetének üzenete még a fandom ismerete nélkül is eljut hozzám. És eljutott.
Nem igazán szoktam megjegyzést fűzni az alkotásaidhoz, mivel az oldalon fellelhető fandomok fele ismeretlen számomra, de amint bepótlom a hiányosságaimat, homlokegyenest megrohanlak a hozzászólásaimmal.
Köszönöm, hogy olvashattam :D

уαмι. írta...

Bocsánat, rám tört a kék halál, mert szörnyen meghatódtam és még mindig pattogok mert egy tündér vagy és jézusúristen yami moderáld magad.
Na.
Szóval.
I. Imádom az új kommentelőket;
II. Imádom azokat, akik a fandom tökéletes ismerete nélkül is el tudnak merülni a világomban.
--> következtetés: imádás van szépen magyarosan.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és írtál! Elképesztően örülök, hogy tetszett, amit itt találsz. :) xxx

River írta...

Miért nincsenek itt kilométeres kommenthegyek
miért
m i é r t

Lehet mondtam már, de akkor kijelentem újra és ismét, hogy mennyire jó. Zseniálisodási folyamatban vagy, azt kell mondjam, nem tudok belekötni (nem is akarok, az más kérdés)
de
Oké. Nagylevegő. Kétszer álltam neki írni hozzá, háromszor olvastam, mindig megrázott, érzelmileg és fizikailag egyaránt,
-bzz magasfeszültség-
és egyre jobb lett,
bzz.

Imádom ezt a minimalista sítlust, neked meg baromira megy. Sikerült pár vonásból úgy felskiccelned a képeket, hogy egyenesek, tiszták és elrendeltetettek. Feszülnek. Kísérletezz. Még.
(ez is egy őszinte megnyilvánulás volt. Bzz.)

Kija írta...

Itt vagyok, ragyogok, nincs órám és végre elég kipihent vagyok (így reggel), hogy írjak neked. Szóval jobb, ha felkészülsz.
Kész vagy?
Oké~
Szóval *nagy levegő* Imádlak, és imádom! *-* Pont erre volt szükségem, pont ezt akartam, mert ez úgy tökéletes ahogy van. Az ébrenlét és álom közti szűk perem, az, ahogy átéli az egészet, és minden annyira csodálatos, fantasztikus és néhol ijesztő (nem olyan horror feelingben, hanem na~), hogy nem tudom nem elolvasni kapásból ötször-hatszor és még többször, míg már nem tudom fejből. Zseni vagy, de ezt már mondtam. És az ébredés iszonyatosan magával ragad, úgy... én is felébredek tőle, és összeomlik minden, mert annyira baromira valóságos és keserű. "Nem változik semmi" *-* Ezezezez... kegytlen, de pont kellett ide, hogy teljes legyen az egész és minden a helyén legyen. Mint ahogy Dean kifakadása is... Nem tudom, hogy megfogalmazni, mit érzek, mert belül tombolok, és sírok és vérzek és gyönyörködöm ésésésésés... Már akkor a felhők fölött jártam, mikor megmondtad, hogy elvállaltad és megírod, de mikor el is olvastam akkor már magasan az atmoszférában lebegtem, és suhantam a nap felé, ami a végére meg is égetett, elégette a kicsi pihés szárnyaimat és lezuhantam mire az utójához értem. Nem tudom, hogy csináltad, de akarom ezt a tudást és akarom a tehetséged meg a úgy mindent, ami te vagy. Hihetetlen vagy, drágám, hihetetlen. *-*
Ééés... azt hiszem, ennél jobban nem tudom megfogalmazni, pedig ide akartam az év második leghosszabb kritikáját. A francba is. >.<
Szóval gratulálok és nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, imádlak~ <3<3<3

уαмι. írta...

Annyira szörnyen és nagyon sajnálom a kései visszaírást, tényleg és borzasztóan, de... hurrnyau. Csak hurrnyau.
Én ezen a hozzászóláson végig vigyorogtam, mint a tejbetök, és szavakkal ki nem tudom mondani, mennyire sokat jelentett. Mert elképesztően boldog lettem tőle, és ezt napokig nem vehette el semmi. ;3
Csak próbálgatom a szárnyaim az ilyesféle leírásokkal, az egy-két évvel korábbi stílusomhoz képest egy mérföldkő, de bevallom, egyre jobban tetszik. Próbálkozni fogok még ilyesmikkel, mert élvezetes és úgy tűnik, kifizetődő, mert nektek is bejön. *o*
Imádlak, nagyon köszönöm. <33 xxx

уαмι. írta...

Na jó.
Oké.
De tényleg.
Nagyon sokszor flörtöltem már ezzel a hozzászólással, hogy írni kéne már rá valamit, és most itt vagyunk több órával később és guess what _még mindig_ képtelen vagyok értelmesen válaszolni rá. Egyszerűen nem megy, csak hadonásznék és nevetnék és kijelenteném, hogy
nekem
ez
nem
megy
((most elnyújtom a sorokat hogy többnek tűnjön de ettől még nem lesz több))
Elképesztően örülök, hogy azt kaptad, amit vártál - én is hatalmas és nagyon-nagyon sok köszönettel tartozom az ötletért, mert bár féltem tőle kezdetben, nagyon megfogott és nem is gondoltam volna, hogy ezt tudom majd kihozni belőle. :))
Köszönök szépen mindent. Én is imádlak. <3 xxx