november 02, 2013

Threw Our Hearts Into The Sea I

Készült egy teljes mix a regénynek, ami itt meghallgatható. ;)

Crowley kitörni vágyik a tizennegyedik században őt hatalmába kerítő, unalommal vegyes depresszióból, így hamarost felcsap kalóznak és köszöni szépen, tökéletesen érzi magát kapitányi posztján egészen addig, amíg egy ismerős arc nem tűnik fel a semmiből. Azirafael érkezte teljesen felfordítja a világát, elbizonytalanítja és megváltoztatja,  míg egy végzetes lépésre nem szánja el magát...
Dun-dun DUNNNNN
és van (legalábbis lesz) cselekmény, gyerekek. c s e l e k m é n y

Annyira nem akartam fejezetekre szedni, de az életben nem fogom befejezni és ég a pofám, hogy nem frissítek. Ötfejezetes kalózregény, kaland, dráma, romantika, van benne minden, ami kell és még olyasmi is, ami rohadtul nem. Azért enjoy.



H a j ó n a p l ó
Dátum: 1692. június 3.
Helymeghatározás: New Providence közelében
Sebesség: nyolc csomó
Időviszonyok: rejtélyes módon mindig kedvezőek

Puskapor csípős szaga tölti be a levegőt, olyan forrón és sűrűn, hogy harapni lehetne. Szakavatatlan tüdők kínzó görcsbe rándulnak, de a Kiűzetés legénysége úgy szívja magába, mintha a legfrissebb hegyi levegőt lélegezné. Számukra ez az otthon, az élet, a szabadság illata.
És az illúzióké.
Crowley lazán elhelyezkedik a felépítmény korlátján, egyik lábát felhúzza, másik a fedélzet fölé lóg. Harsány hangja áttör a puskák ropogásán és az ágyúk mennydörgésén, miközben parancsokat rivall a legénységnek. Közvetlenül mögötte a kormányos egy határozott mozdulattal megpörgeti a kormánykereket, és hosszú másodpercekig hagyja körözni.
A sloop könnyedén, gyorsan fordul balra és besorol a galleon mellé, amely a sekély vízben már nehezen és irányíthatatlanul manőverezik.
S ím az ostobák, akik saját hajójukat sem ismerik – Crowley oldalra döntött fejjel vizslatja őket. A Könyörület egy brit utasszállító hajó csupa pompával és eleganciával, melynek fedélzetén ígéretként csillognak az ékszerek gyémántjai és a zsebek aranyai. Ha sikerrel járnak, a szerzett zsákmánnyal eljutnak a szigetig, és lesz esély vérfrissítésre is. Régóta gondolkozik már azon, hogy feloszlatja a társaságot és újult erővel vághatnak neki a Karib-tengernek. Esetleg megpróbálnak kereskedni a lopott holmival.
Crowley teleszívja a tüdejét és egy határozott mozdulattal átveti magát a korláton. Macskaügyességgel landol és sértetlen marad, bár a magasság nyakát szeghette volna. Senki nem figyel fel rá; egyrészt azért, mert a csata hevében és a maró füstben önmagukat is alig látják, másrészt pedig azért, mert Crowley így akarja. Lassan szeli át a fedélzetet, tánclépéssel megkerüli az első árbocot és megáll a másik előtt. Dúdolni támad kedve – régóta nem érezte magát ilyen pompásan, mint most, a bombákként robbanó ágyúk és puskaporízű tengeri levegő közelében, ahol a nyüzsgő hangzavar egyetlen elnyújtott sikollyá lesz és sós szélként tép a kabátjába.
Felpillantva kötélhálókon rebbenő alakokat lát. Támadni készülő pókok mind, foguk közé szorított szablyával ugrálnak egyikről a másikra, hogy átlendülhessenek a galleon fedélzetére. Némelyek a kurta vitorlákon egyensúlyoznak, mások az orrfigurába kapaszkodva céloznak a puskával.
Crowley egy szempillantás alatt felméri a károkat. A hajó csaknem sértetlen; egyedül a magasvitorlát érte komolyabb sérülés, de ez sem gátolja őket semmiben. A britek egyértelműen inkább menekülni akartak, mintsem felvenni velük a harcot. A legtöbb utasszállító ezt a lehetőséget választja, vagy egyből megadja magát, abban reménykedve, hogy jó magaviseletük megkíméli az életüket.
Pallók koppannak, léptek döngnek, és mire Crowley felocsúdik, a Könyörület utasai már rettegve várják a kapitány érkeztét. Ellenállás nélkül megadták magukat, amint az első tiszt átlendült a korláton és a fedélzetükön landolt kivont karddal, koszos arcán ragyogóan fehér vigyorral. A Könyörület kapitánya és tisztjei lefegyverezve s őrizetbe véve, az utasok birkanyájként összeterelve – elérkezett az ő ideje.
Az egész ütközet alig fél órán át tartott.
Crowley fölényes mosollyá szelídíti győzelmi vigyorát és megindul a legszélesebb deszka felé. Hegyes orrú csizmájának kopogása fenyegető és előkelő ritmust diktál és a füst lassan nyit utat neki (mindig is kedvelte a látványos belépőket), ő pedig úgy gomolyog elő, mint bűvész egy szemkápráztató varázslatot követően. Tükrökre sincsen szüksége ahhoz, hogy lehengerlő alakítást nyújtson.
Jellegzetes mozdulattal húzza lejjebb kalapját, amikor emberek közé megy. Senki sem nézhet a szemébe egészen a halála előtti pillanatig; a megkövült tekintetekben felfoghatatlan horror tükröződik, és rossz nyelvek azt suttogják, azok a szerencsétlen ördögök egyenesen a Pokol forró mélyére láthattak.
Crowleynak tetszett a pletyka, szóval megbizonyosodott arról, hogy gyorsan terjedjen.
- Hello, mindenki. – Óvatosan lép a Könyörület fedélzetére, és egyazon mozdulattal lazán a korlátnak támaszkodik. – Jól érzik magukat? Remek. Be kell valljam, imádnivalóan remegnek. Térjünk rögvest a tárgyra, vázolom a helyzetet. Önök most elmondják nekem, mit hol tartanak és szépen kérem, ne hazudjanak – fegyverek, élelem, muníció, drágakő és pénz, minden ami csak nemes és művelt eszükbe jut. Azután csinálunk egy nagyon szép, hosszú rituálét ami egy pallóval kezdődik és magukkal a ví...
Crowley szava elakad. Valahol a tömegben, a kontyok és keménykalapok sűrűjében egy ismerős arc dereng. Önmagát meghazudtolva kell feljebb húznia a fekete kalapot, hogy jobban lássa és megbizonyosodjon arról, amit lát, nem a képzelete játéka.
Kék tűzzel égő íriszek néznek vissza rá, vádlón és óvatosan. Összeszorul tőle a torka, és egy őrült gondolat ver tanyát az elméjében, amiért bizonyosan Pokolra kerülne, ha még volna rá esélye.
- Felejtsék el, amit mondtam – folytatja rekedten. – Változott a program.
Ellöki magát a korláttól, és a riadtan szétrebbenő utasok között kezd lépdelni. Egyetlen alak nem rezdül, amikor közvetlenül elé ér, csak áll, szelíden és tántoríthatatlanul, fejét felszegve és kezeit ökölbe szorítva. Tengerészkék kalapja alól mézszőke, göndör tincsek kanyarognak.
Crowley zavartan rávigyorog és leküzdi a kísértést, hogy úgy tegyen, mintha nem ismerné fel.
Könyörület, hogy bassza meg.
- Ez az utolsó hely, ahol egy angyalra számítottam.
A legénység között futótűzként suhan a rosszindulatú nevetéshullám. Úgy hiszik, kapitányuk csak sértegeti a szemtelenül nyugodt utast, akinek még van képe megtagadni a válaszadást. Csak bámul, sőt, ítélkezik, mintha meg akarná mondani a kapitánynak, hogyan viselkedjék.
- Jól van – mormolja Crowley.  – Jól van. – Következő szavai harsányak és az egész fedélzet számára jól hallgatóak: - Amennyiben ez a kellemesen szótlan fiatalember hajlandó velem jönni és elvállalni egy kezdetben talán különösnek tűnő szerepet, csak az értékeiket veszem el, az életüket megkímélem. Na ehhez mit szólnak? Jól hangzik, birkák?
Az utasokból egy emberként szakad fel a megkönnyebbült, de hitetlenkedő sóhaj. Némely kalózbandák szó nélkül lemészároltak mindenkit, akit találtak, mások már-már előzékenyen semmizték ki az utasokat, ha minden a terveik szerint alakult. Megint mások időről időre felajánlották, hogy a férfiak vízbe fúlhatnak vagy csatlakozhatnak a legénységhez, ha életük kedvesebb, mint erkölcseik.
Crowleyról azt tartják, hogy „szeszélyes és kiszámíthatatlan, akár a tenger, módszerei pedig mellőzik a józan észt és az egyenességet”.
Ez senki dolgát nem könnyíti meg.
A legénység most értetlenül zúg, de egy hanyag mozdulat beléjük fojtja a szót. Crowley még nem végzett.
- Szeretné tudni, mit is várok magától, Mr...?
- Fell. – Azirafael végre megszólal. Még mindig ugyanolyan halkan és puhán beszél, mint korábban.
Mikor is volt? Hány száz éve már?
- Fell – ismétli Crowley és különös élvezettel ízlelgeti a szót. – Mondja kérem, megtisztelne engem azzal, hogy csatlakozik hozzám a tengeren és szeretőmmé lesz?
A levegő egy pillanatra megfagy a fedélzeten.
Az egyetlen, akinek a következő percekben nem kell levegő után kapnia, az Crowley; Azirafael nyakán és orcáin lassan kúszik fel a pír, de arckifejezésén nem változtat. Zavartan nedvesíti meg az ajkait.
- A válasza, Mr. Fell? – Crowley közelebb kép, és ez az egyszerű mozdulat lazít a visszafojtott Pokol láncán. – Ha megvárakoztat, talán én is meggondolom magam...
Valahonnan elölről egy elhaló „Kérem!” sikoly tör fel, amit félbeszakít a durva röhögés. A hangzavarban elvesznek a tajtékzó hullámok sóhajai és kis híján a várt válasz is.
Azirafael pislogás nélkül állja Crowley fedetlen tekintetét és hosszan szívja be a levegőt.
- Legyen.
- Hölgyeim és uraim! Csoda történt, az Úr megkegyelmezett Önöknek! – Crowley színpadiasan tárja szét a karjait és fordul az utasokhoz. Csak Azirafael érzi a szavak élét és a gúnyt, amely átitatja őket. – Szépen kérek mindenkit, hogy szabaduljon meg értékeitől és foglaljon helyet a mentőcsónakok egyikében. Ejnye no, kapitányom, illik ájultan összerogyni az örömhír hallatán? Gyerünk fiúk, segítsetek az úrnőknek! Ne legyetek taplók.
- Hé kap’tány – üvölt valaki Crowleynak. Az ács az. – Tudom én hogy nincsen jó öreg öldöklés meg vérontás, de rájasegíthetek karddal, ha a tehenek lassan veszik le az arannyat? Csak az érzés kedvéér’, tuggya.
A mellette álló özvegy szinte hisztérikusan kezdi tépni a fülbevalóit, és riadtan kapkodja tekintetét az ács és Crowley között.
A válasz egyértelmű igen lenne, ha Crowley nem követi el azt a végzetes hibát, hogy Azirafaelre sandít.
Az a pillantás elviselhetetlen. Jobban perzseli belülről, mint egy nagy korty szentelt víz, és ezt képtelen lenyelni.
- A rohadt életbe – morogja neki, majd szemébe húzza a kalapot, megragadja Azirafael csuklóját és maga után húzva áttör a fedélzeten. – Nem! – veti még oda az ácsnak, akinek csalódottan megnyúlik a képe. – Sértetlenül hagyják el a hajót, különben hozom a kilencfarkút és végigszántok vele minden ocsmány porcikátokon! Siessetek, dagadt disznók, mi lesz már?!


- Gratulálok, angyal. Igazán hálás vagyok. Ha ezek után nem kapok egy ótvar nagy zendülést a nyakamba, akkor soha.
Crowley ingerülten tépi le magáról a nehéz, vörösszín kabátot és a sarokba állított székre dobja. A kabát ujja végigszánt a faasztalon és lever két gurigába csavart térképet és egy nehéz, rézből készült kompaszt. Kalapját melléjük vágja le, mielőtt villámló szemekkel hátrafordulna Azirafaelhez, aki illedelmesen összeszorított lábbal és pofátlanul derűsen ül az általa takarosan bevetett ágy szélén.
A kétárbocos könnyű faváza megadóan, ropogva simul a hullámoknak. Odakint süvíteni kezd a szél, a fények megremegnek és szaporán pislognak. Az utolsó parancsok is lassan elhalnak a fedélzeten, mielőtt a legénység visszahúzódik a függőágyakkal teliaggatott közös hálótérbe.
Az ütközetet követően Crowley maga után húzta Azirafaelt a kabinjába, és puszta megszokásból a parancsoló hanghordozásában odavetette neki, hogy maradjon itt, ha jót akar és ne beszéljen senkivel, aki zaklatni merészeli. Azirafaelnek válaszolni sem volt ideje, Crowley máris kirobogott és becsapta maga mögött az ajtót.
Azirafael még hallotta, ahogy csörögnek a kulcsai, amikor rázárja az ajtót.
Ennek már vagy hat órája, és Crowley még csak most ért vissza. Elképzelni sem tudta, mi történt azalatt, amíg ő önszorgalommal vegyes tehetetlenségből nekiállt rendet rakni a kabinban, de odakintről ordibálást és vitát hallott, amit eddig elkönyvelt megszokott zajnak. Most kezdi úgy érezni, talán tényleg az ő hibája a csípős hangulat.
- Mi mást tehettem volna? – kérdez vissza. A hangjában bujkáló értetlenség őszinte, és ez benne a legrosszabb. – Nem lettem volna képes végignézni, ahogy lemészárolsz mindenkit. Azt hittem, az ilyesmi már nem lep meg.
- Hogyne, hogyne. Aggódjunk mindenkiért, mentsünk meg mindenkit – nem a te felelősséged, oké? – Crowley visszavált a megszokott hanghordozására. Kicsit nehézkesen találja még a szavakat, hiszen hosszú évek óta a tengert járta és nem érintkezett mással, csak kalóznépséggel.
- És nem a tiéd elvenni az életüket – mutat rá Azirafael szelíden. Crowley fintorog és megszabadul az övétől is; azzal most a csillagórát sikerül a fapadlóra söpörnie. Fekete nadrágja a kor illendőségéhez képest meglehetősen szoros, így az öv eltűnése nem ront sokat a helyzetén. – Ne rombolj, légy szíves.
- Ez a dolgom – szűri a fogai között, és elkezdi megszabadítani bal fülét a temérdek ezüsttől.
Azirafael visszanyeli a választ („Éppen az előbb raktam rendet”), feláll és elkezdi összeszedegetni a lehullt eszközöket, amiket szépen felsorakoztat Crowley asztalán. Az egyik térképet kiteríti és tanulmányozni kezdi, továbbra is úgy bánva Crowleyval, mintha ott sem volna.
Általában így csitulnak el a konfliktusaik az Egyezség óta. Azirafael türelmesen kivár, amíg Crowley lenyugszik, és mindketten úgy nem látják, hogy nekik van igazuk, de mégsem kellene tovább szaporítani a szót.
Így tehát ugyanúgy nem értenek egyet, de lényegesen kevesebbet veszekednek, mint korábban.
Crowley egy feszült, néma percet követően felsóhajt. Azirafael mögé lép, és válla felett átnézve tesz úgy, mintha ő is a térképet fürkészné; tekintete nem ereszti a fehér, tollszerűen puha ujjakat, melyek valahol Nassau környékén simítanak végig.
Hozzájuk akar érni, azonnal és hosszan, beleharapni a tengerészkék pamutkabátkával fedett vállakba és közelebb vonni magához...
A gondolatai  csak egy pillanatig tartanak és jobban megrémítik, mint bármi más ezen a világon.
- Kérsz valamit inni? – kérdi száraz torokkal.
Azirafael hátrafordul és végre mosolyog. Crowley agyában egy gyors és határozott kurva életbe fut át a hatására, amely szerencsére olyan hamar távozik, ahogyan érkezett; az utóízét viszont hátrahagyta.
Keserédes volt és borillatú.
- Köszönöm, elfogadom.
- Van rum – összegzi Crowley egyszerűen. – Talán egy kis brandy, ha találok.
Azirafael csalódottan ráncolja az orrát, de hamar túlteszi magát rajta; nyílt titok Crowley előtt is, hogy másra számítana. A kabinban ezzel szemben hűvösebb a levegő, mint korábban gondolta, szóval ha fel akarja melegíteni magát, arra az alkohol is képes.
- A rum jó lesz, köszönöm.
Crowley elégedetten bólint és széles léptekkel átszeli a szobát, hogy előszedje a szekrény mélyéről a tartalékát. Fogaival húzza ki a dugót és kényelembe helyezi magát az ágyon.
- Na gyere.
- Poharat...?
- ...itt nem fogsz találni. Gyere már.
Azirafael óvatosan elhelyezkedik Crowley mellett, és átveszi a rumot.
- Az üveg poros.
- Te meg kiállhatatlan. A tengeren vagyunk, Azirafael, egy kalózhajón. Ne várj tőlem sokat.
 Crowley oldalra hengeredik és könyökölve támaszkodik. Néhány hosszabb tincse a szemébe hull, mire egy hosszan kinyújtott, sziszegő hanggal félrefújja őket. Azirafaelt nézi, ahogyan először aprót kortyol, összehúzott szemöldökkel és lebiggyesztett ajkakkal, aztán megdönti az üveget és rendesen meghúzza. Kicsit megrázkódik, kézfejével az ajkait kezdi dörzsölni és visszaadja a rumot.
- Jó fiú.
Crowley lényegesen többet iszik. Amikor leereszti a kezét, levegő után kapkod.
- Oh, tényleg. – veti oda Crowley mintegy mellékesen. – Mikor akarsz a szeretőmmé válni, további rum előtt vagy után?
Azirafael félrenyel és heves köhögőrohammal küzd a kérdés hallatán. Elfordul és jobbját a szájára szorítja, de Crowley így is látja, hogy még a fülei is vörösek.
Kezd ellenállhatatlan vágyat érezni arra, végigfuttassa rajtuk a nyelvét. Ez már a második abszurd gondolata a mai nap folyamán, s ez a felfedezés nem teszi őt boldogabbá. Segítségképpen az alsó ajkába harap, hogy enyhítse az érzést.
- Vicceltem, vicceltem. Te jó ég, meg ne fulladj. Senki nem hinné el, hogy annyira jó vagyok. Vagy hogy az a stílusom, ha már itt tartunk.
- Ezzel meg... ezzel ne... – nyöszörög Azirafael. – Azt hittem, azért találtad ki, hogy egyszerűen lehozhass a...
- Azért is. Tudod, hogy nem volt más választásom.
- Helyes. Mármint...
- Értem. Nyugi. Értelek. Khm.
Azirafael továbbra sem fordul vissza, a csend pedig sokáig marad kínos és töretlen.
Crowley kihasználja az alkalmat, hogy elvegye Azirafaeltől az üveget, visszanyomja belé a dugót és másnap reggelig visszahelyezze a szekrénybe. Megszabadul a csizmájától és fél lábon állva próbálja témaváltással jobb mederbe terelni a beszélgetést; a következő percek udvarias csevejjel telnek Azirafael esetleges hálóruhájáról, a hevessé váló széllökésekről és a hideg éjszakákról.
Azirafael nem hajlandó megválni a saját ruháitól. Egyedül posztókabátját veszi le, hajtogatja el és helyezi illedelmesen a székre. Az ingujja kissé hosszú, rálóg a kézfejére, a gallérja magas és fodros. Hátat fordít, amikor lehajolva kicsatolja magas sarkú, ránézésre szarvasbőrből készült cipőjét. Olyan szégyellős, mintha pőre bőrét kellene takargatnia.
Crowley lesi minden mozdulatát, amit nem vesz észre, vagy nem akar tudomásul venni. Úgy dönt, ő sem szabadul meg selyemingétől, nehogy Azirafael még inkább feszélyezve érezze magát, habár általában nem szeret abban aludni, nehogy összegyűrje.
- Kívül vagy belül? – kérdi Crowley az ágyra célozva.
Azirafaelen egy pillanatra ismét úrrá lesz a zavarodottság, amikor hátrapillant. Kis híján elesik, hiszen egy lábon egyensúlyozva küzd a cipővel.
- Nekem jó lesz a föld is, hogyha...
- Na nem – tiltakozik Crowley a fejét rázva. – Azt már nem. Kemény és hideg, hiába dobálok alád mindent, amit találok. Ne kényeskedj, majd közénk teszem a kardot, ha erkölcstelennek érzed.
Azirafael tekintete reménykedve felcsillan.
- Ó! Tényleg?
- ...Basszus, nem. Befelé a jobb oldalra!
Legnagyobb döbbenetére Azirafael nem szaporítja tovább a szót és engedelmesen bemászik a saját felére. Most, hogy elhelyezkedett és oldalról sandítva felpillant rá, Crowleyn kezd úrrá lenni valami bizonytalan, enyhe pánikkal átitatott feszengés.
Lassan az ágyra ereszkedik, és a takaró után nyúl, amikor eszébe jut valami fontos.
- Angyal, add a kezed.
- Tessék?
- Valamit elfelejtettünk. Add ide a kezed.
Azirafael kérdő pillantással nyújtja a jobbját, ami ellágyul, amikor Crowley megfogja. A tenyere forró és száraz, bőre meglepően puha egy kalózéhoz képest. A régi időkre emlékezteti.
Crowley most a szemébe néz, miközben az ujjára húzza a nehéz, kígyómintájú gyűrűt.
- Mi ez? – Azirafael valamiért csak suttog.
- Bizonyíték. Ha viseled, senki nem kérdőjelezi meg, hogy a szeretőm lettél. Egy fülbevaló volna az igazi, de nem fogom csak ezért átszúrni a füled.
Az angyal bólint, ujjával végigköveti a mintát. Kicsit mintha megbabonázva nézné a gyűrűsujján forgó ezüstöt, ami egyértelműen nagyobb méretű, mint kellene.
- Cserébe így már nem is lenne paráznaság. Egyébként – szúrja közbe Crowley, amivel megtöri a különösen lágy hangulatot.
Elérte a célját; Azirafael arca ismét lángra gyúl, úgy ejti le a kezét, mintha tüzes vasat tartana, majd tekintetét lesütve hátat fordít Crowleynak és orrig beletemeti magát a takaróba.
- Jó éjszakát – mormolja különösen magas hangon.
- Neked is.
Crowley megereszt egy keserű mosolyt, mielőtt elfújja az asztalon a gyertyát és kiharcolja magának az ágy rá eső felét.

Mindketten tudják, hogy akkor sem volnának képesek elaludni ezen az éjszakán, ha szükségük volna rá – és hogy még kevésbé virrasztanának közösen.

15 megjegyzés:

River írta...

Hurrnyurr, há'detudtam, hogy imádni fogom én ezt :3
Maga az AU, a mindig-eltalált szereplők és a cseles kis mozdulatok a cselekmény!ben, és pszt, nekem a hajó neve (nevének ezen változata) is tetszik.

Szép, visszafogott hangon hörgöm, hogy folytatást.
Francokat visszafogottan.
HÖRRHÖRR.

уαмι. írta...

Hurrnyurr, szívi! Há'detudtam, hogy én még jobban imádni foglak ha elolvasom ezt a kommentet. ;u;
Pedig annyit szenvedtem. Annyit. Szenvedtem. A. Hülye. Hajónévvel. Végül tényleg az lesz, amit mondtam - hogy Azi fintorogni fog és csúnyán néz, mire Crowley morogva átnevezi mondjuk arra, amit Suci meg te egyöntetűen rávágtatok. :DD
Visszafogottnak gúnyolt hörgésed szerető otthonra találnak nálam, nem is engedem őket vissza hozzád.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen lelkes és édes vagy és és jaj. <33 xxx

уαмι. írta...

*hörgéseid, mármint.

Reyklani írta...

Héjhó Good Omens AU! Kalózós AU!
Szivárványszín tornádóként avanzsálva csaptam le rá, és most van egy saját házi, doromboló és purrogó zavarbaejtően élénk színű kis tornádód, ami random időközönként rózsaszín csillámegyszarvúkat köpdös magából.
Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy basszus ember, mennyire zseniális lett már! Karakterhű, lebilincselő, és vibráló és a könnyeim között fetrengek a padlón, hogy hol a többi?
A hajónévért külön gratu, passzol Crowleyhoz, Azrifael pedig angyali, minden értelemben és Good Omens!!
" kisovis szintjére süllyedve mutogat a képernyőre és vigyorog, mint egy elmebeteg."

уαмι. írta...

Jajjj Éva! :)))) A lelkesedésed szörnyen meghatott, könnyes szememet törölgettem válaszírás közben. :3 (Oké csalok, mert a történés leírásán muszáj teli szájjal vigyorognom.)
Istenem, aranyba foglalom mindenki nevét, akinek tetszik a hajónév. <3 Fedje örök homály az első változatot, gyújtsuk fel és küldjük le egy hajón a Dunán, meg se álljon Valhalláig.
Igazából azért választottam végül azt a verziót, ahol öt részben töltöm fel, hogy az ilyen vélemények fellelkesítsenek és visszazökkentsenek. *-* Nem azt jelenti, hogy negatívumnak nem örülnék, mert attól meg csak jobb volna, de lényeg a lényeg - eszméletlenül hálás vagyok és köszönet mindenért! xxx

Tinuviel írta...

Tudtam, hogy jó lesz, mert nagyon a te témád. DE HOGY ENNYIRE!
Nem tudom, hogy ezt vagy a Csillagzáport várom jobban... Elbűvöltél, drága, már megint. <3

уαмι. írta...

Jaj. Jaaaaaj. Jaj. Egyelek meg kávéba mártogatva. <333
A Csillagzáporral bizony megrekedtem. A kilencedik évad annyira más irányba megy, mint képzeltem/szerettem volna, hogy elment tőle egy kicsit a kedvem. Őszintén szólva nem tudok mit kezdeni vele. :/
Nagyon-nagyon köszönöm ezeket a tündérszavakat, veszettül örülök neki, hogy tetszett! *o* xxx

Csibe Emo írta...

JajIstenkémOttFentAzÉgben!
(már úgy is itt evett a penész egy kis Good Omens-ért, és erre ez várt *böködi a monitort, mint süket a csengőt* és teljesen felvillanyozott)
Ezzel teljesen levettél a lábamról! A hajók nevei, az alku, a kis kígyós gyűrű... Meg Crowley kalózként. Hát valahogy imádom Crowley-t, és érdekelnek a kalózok - meg pszt, de teljes titokban a hajók is, nagyon; főleg ha vitorlás -, úgyhogy ez az AU nekem speciel iszonyatosan bejön. Aziraphael is hozza a formáját, angyalian ártatlan, és mégis, valahogy nem mernék hátat fordítani neki, ha a leírásodban szereplő tekintetét mereszti rám. Vagy ha megtenném, várnám a lángoló kardot visszaköszönni a tüdőmből.
Amúgy kis off: nem tudom miért, de az italos résznél először azt hittem, grogot fog kínálni. Meg hogy azt ő találta fel. Nem tudom miért...
Érdeklődve várom, hogy miként folytatódik :D

уαмι. írta...

Bizony engem is evett a fene, mert régen írtam velük és nagyon hiányzott - cserébe ki is estem a gyakorlatból, és valahogy vissza kellett pofoznom magam. @_@
Téged is aranyba foglallak, mert a hajónevet kiemelted. <3
Én _nagyon_ kalózmániás vagyok, szóval ez a fic nekem egy hatalmas nagy áldás, mert nem kell sok kutatómunkát végezni vagy utánaolvasni, saját kútfőből meg tudom írni - sőt, még el is kap a hév. Nem terveztem ilyen hosszúra, aztán ott kaptam észbe, hogy 2000 szónál tartok és még nem is találkoztak. :D Azóta zanzásítva van, de így is szépen elvagyok vele.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad és írtál is! Igyekszem a következő fejezetekkel. :3 xxx

Raistlin írta...

"Időviszonyok: rejtélyes módon mindig kedvezőek" - már itt megvettél. Kilóra.

Látszik nagyon, hogy otthonosan mozogsz a fedélzeten, ismered a témát jól, de nem hencegsz vele, nincs dokumentumfilm/Wikipédia érzet, olyan gördülékeny.

És ezer árboc és vitorla - a jelenetezés egészen filmszerű, látványos és nagyon tetszetős, pedig csak pár sorral vázolod fel a képeket (jobban is áll neki ez a könnyedebb stílus, azt hiszem.) Szirénének, könnyű bűvölet.

Az alapötletbe továbbra is szerelmes vagyok: nem csak, mert kalózok!!4!44;, hanem mert a kánonba illesztetted, de baromi derék mód.

Annyiszor ölellek ezért az egészért, ahány kalózos kontár célzást sikerült ebbe a kommentbe szuszakolnom: és fel, fel, Viktorom, a nyílt vizekre előre, vár minket a horizont, ez fantasztikus kaland lesz!

уαмι. írta...

OltalMacskám, Jánosom, Succantásom és mindenem
wai ARRRRRR ye so cute, me heart melts

Annyira-annyira-ANNYIRA örülök, hogy nem érzed a dokumentumfilm ízét, emiatt szörnyen izgultam és most szörnyen megkönnyebbültem és jaj.
Próbáltam kacifántozni a mondatokat néhol, de teljes mértékben nevetségessé váltak ebben a környezetben. :D Főleg úgy, hogy csak lágyan sziszeg a slash, nem szélviharként tombol körbe-körbe.
Nagyon idiótán vigyorgok és nem fogok tudni értelmesebben válaszolni, zárjuk ezt le és
LOBOGJON A JOLLY JOGER, KURTÍTSÁTOK A VITORLÁT ÉS ZÚZZUNK BELE AZ ÉJSZAKÁBA
BELE
halp

Nagyon-nagyon szépen köszönök mindent! <3 xxx

Kija írta...

Nya, megint itt! Engem is megvettél, már azzal, hogy kalózos téma és, ÉS Good Omens. *-* Iszonyatosan jól áll neked ez az egész, egyszerűen imádtam. Fantasztikus, zseniális, csodálatos~ Egyszerűen még jobban beleszerettem ebbe az egészbe és... na, már megint nem tudok rendes kommentet írni. De akkor is imádom, meg téged is imádlak, egyre jobban~

уαмι. írta...

Kalózokból sosem elég és végre, végre egy olyan OTP, ahol teljességgel a kánonba vág és nem kell AU-va szórakoznom. Ez a két nyomorult hatalmas nagy áldás nekem, erre újra és újra rá kell döbbennem.
Minél kevéssé rendes a komment, annál inkább érzem, hogy elértem a kellő hatást.
Nagyon szépen köszönöm, eszméletlenül feldobtad a napom. x3 Köszönöm. ♥

Mitsuki írta...

*újraolvas*
Istenkém, ez a történet még mindig olyan mint a kapucsínóim, habos és lágy a teteje, krémes, sűrű és egyre keserűbb lefelé~ de mégis isteni.

уαмι. írta...

Awwww, még mindig. xxx