december 21, 2013

Látszatok



Na na na na, na na na na na - Cecilos fluff! Cecil POV! Ennek mondjuk kevésbé örülünk! Időben valahol a First Date és a Condos között.
Hála Raistlinnek - az ötletének, a segítségének, a headcanonjainak - ez is megszületett. Ezer pusszanat és köszönet érte! ♥
Mostanában van ez a hozzáállásom, hogy csipetnyi headcanonokat szórok mindenhová és azt várom, hogy megfejtsétek őket. Mancsokat a magasba, kit idegesít?
Valószínűleg nem találkozunk karácsonyig, szóval ezzel kívánok mindannyiótoknak kellemes, békés és áldott ünnepeket! :)) igen, buzikkal

- Hé, ööö... kérdezhetek tőled valamit?
Éppen egy kupak nélküli szövegkiemelőt egyensúlyoztam a felső ajkam és az orrom hegye között és valószínűleg nagyon vonzóan festettem, amikor is felocsúdtam a hangjára. Arra a hangra. Arra, amire nem lehet felfigyelni, csak felocsúdni, mert egyszerűen nem abból a valóságból szól hozzád, ahol jelenleg tartózkodsz és ahová nélküle esélyed sem lehet eljutni. Szaporán pislogtam, lecsaptam a kiemelőt és gyorsan kihúztam magam, mintha én volnék a lehető legkonszolidáltabb és legnyugodtabb srác, akit csak kívánhat.
A konyhában ültünk a kisasztalnál, egymással szemben, lábaink összekulcsolva. Előtte pár könyv hevert, meg egy csomó diagrammal teli nyomtatott papír és pár négyzetrácsos füzetlap (nagyon precízen és pontosan kitépve, és komolyan nem hiszem el hogy még lapot tépni is tökéletesen tud), tövig rágott és tompa hegyű puha grafitceruzák és egy ősrégi számológép.
Az asztal rám eső felén (amely elvileg a fele a felület egészének, gyakorlatilag ezzel szemben alig az ötöde) színes post-itekkel teleaggatott, végeláthatatlan sorokkal telerótt jegyzettömb árválkodott. Viharvert és megviselt, kemény borítóval és dupla spirállal a gerincén, a lapjai közé tömködött fényképek, levelek, képeslapok és jegyek miatt meg kétszer olyan vastag, mint eredetileg volt. A legtöbb benne őrzött emlékem már a lapok fakó, sárga színéhez és meggyötört állapotához hasonló, kidobni viszont képtelen voltam őket.
Miközben beszélt, a könyökére támaszkodott és beletúrt a hajába. A mozdulat magával ragadta a figyelmem, egyszeriben gyengéden és hirtelen, mintha a semmiből végigsimított volna a tarkómon és maga felé fordított volna. Ismét elkalandoztam és hirtelenjében azon kezdtem gondolkozni hogy a haja vagy az ujjai helyét venném át szívesen de rájöttem, hogy mindkettőét; és mégis az volna a legjobb, ha az arcomon érezném őket lehetőleg egyszerre, aztán még mindig nem válaszoltam szóval összeszedtem magam és halál lazán annyit mondtam, hogy:
- Naná.
- Tudod, azon gondolkoztam... az első randink. Az első randinkon gondolkoztam. – Itt azt hiszem, sóhajtottam egyet, hogy „óóh”, de nem emlékszem rá pontosan.
- Imádtam. – Ezt egészen biztosan mondtam.
Biccentett és gyorsan elvigyorodott, féloldalasan, röviden; a holdfény felvillant a gyöngyfogain, mielőtt újra elrejtette volna őket.
Könyörtelen, gyönyörű Carlos.
- Én is. Szóval aznap, ott a kocsiban...
- ...amikor először megcsókoltál.
- Amikor először megcsókoltalak. Igen. – Most ő torpant meg egy kicsit. A tekintete egy fél pillanatra elködösült, láttam rajta, hogy gondolatban messze jár. Nem bírtam ki egy széles mosoly nélkül, s amikor a tekintetünk újra találkozott, ő visszanevetett. - Felajánlottad, hogy segítenél a kísérletezésben – folytatta végül. – És eddig még nem gondoltam bele úgy igazán, hogy te ott... érted. Feljöttél volna hozzám. Gyakorlatilag.
- Aha – mondtam bátorítóan, azt várva, hogy tovább fűzze a tudományos gondolatait, ő meg csak nézett rám azzal az átható tekintetével, amitől a szívem a torkomban dobog.
Mármint nem, nem úgy, mint amikor elfelejted megmosni és a túlszaporodó férgek elkezdenek kimászni a légcsöveden és fuldokolsz és kiszárad a nyelved és minden porcikád forrón lüktet, mintha túlmelegedő műszer volnál amely robbanni kész – hanem amikor csak úgy érzed.
- Mármint feljönni. Első randin.
- Kávéra?
- Nem kávéra. Hanem úgy.
- Oh – mondtam kevés meggyőződéssel; aztán rájöttem, hogy mit is akar ezzel az egésszel és megismételtem: - Ooooh.
- Tudom hogy tudod, hogy mire gondolok. Akkor is tudtad. Ugye? Ezért kérdezted meg.
Hű. . HŰ.
Oké, Cecil, nyugalom. Csak semmi pánik. Most megnyugszol – mondom megnyugszol; most igyekszel minél szárazabb tenyeret varázsolni magadnak – oké az arcod lángba borult de nem probléma, meleg van, meleg egy nap és csak egyre forróbb lesz, ez valahol természetes ha belegondolsz – a szemébe nézel és a lehető legnyugodtabb hangodon közlöd vele, hogy ártatlan vagy. A legteljesebb mértékben. Nem akartál te semmi ilyesmit, nem vagy te olyan, meg hát első randi, csak az első, egy a sok közül.
Vajon miért? Ugyan miért.
Ó, ne gondolj bele, kérlek ne gondolj bele.
- Nem? – A hangom kérdő hangsúllyal és kissé megremegve tört fel a tüdőmből és hogyha nem volna elég egyértelmű, hogy megtagadom az igazságot: pírtól vörös arccal haraptam az alsó ajkamba és kerültem a tekintetét.
- Cecil.
Nem néztem rá. A nevem karamellaként olvadt a szájában és a sajátomban éreztem az ízét, édes, puha, megértő. Ettől még inkább szégyen szorította össze a gyomrom. Határozottan szerettem volna elkísérni magamat a kutyasétáltatóba és ott hagyni ezekkel a szégyenteljes, kínos és zavarbaejtően élvezetes gondolatokkal.
Menthetetlen voltam, gyenge és gyarló, s vesztemre ezt ő is pontosan érezte; tudtam, hogy elvesztem, hiszen hogy ne tudná – pont ő hogy ne tudná!
Hát itt van vége mindennek.
- Megtennéd, hogy nem nézel rám? – motyogtam megsemmisülve és a tenyerembe temettem az arcom, mintha még számítana valamit.
Hallottam, ahogy felnevet; pontosabban csak fújt egyet, a következő pillanatban pedig megnyikordult a szék és lábaival végigszántotta a csempét, Carlos pedig felállt és én biztos voltam benne, hogy magamra fog hagyni – összeszorítottam a szám és csak vártam, vártam hogy elhaljanak azok a gyors, mindig sietős léptek.
Mindig csak a távolodó léptek.
Magam mellett éreztem a testéből áradó hőt, a kezeimen a lélegzetét. Óvatosan kilestem és döbbenten konstatáltam, hogy alig tíz centiméterre van tőlem; hosszú ujjai most a csuklómra fonódtak elhúzták a kezeim, némán arra kérve, hogy őt nézzem.
És én néztem is. Néztem, egyre csak néztem és próbáltam kiolvasni valamit az arcvonásaiból – szimmetrikus, lágy, napcsókolta – a szemeiből – dús pillájú, finom ívű, kávészín – vagy a szája vonalából – rugalmas, puha, mosolyra húzó, Carlos mindkettőnk érdekében könyörögve kérlek, ne engedd többé, hogy más is lássa, mennyire gyönyörű vagy.
- Annyira hülye vagy – szólt ekkor halkan, és csókot lehelt a homlokomra. – Mire számítasz, hogy emiatt itt hagylak?
- Nem fogsz?
- Fenéket.
- De hát...
- Shh, most csak figyelj. Figyelsz? Cecil, a szemeim itt vannak fent. – Gyors puszit nyom a számra, hogy magára vonja folyamatosan elkóborló figyelmem. – Most már minden oké?
- ...Ühüm.
- Nézd, nem azért hoztam ezt fel, hogy leszúrjalak vagy ilyesmi. Mármint verbálisan. Ne nézz így rám, tényleg. Komolyan. Csak eszembe jutott, hogy talán... khm. Tudatosabb vagy, mint amilyennek tűnsz, hogy úgy mondjam. Öhm.
- Mert alig bírok magammal – suttogtam neki megmásíthatatlan szégyenem teljes tudatában, elmázolva és majdhogynem érthetetlenné téve a szavakat.
- Szerinted én igen?
- Úgy érted... Tessék?
A következő pillanatban némán a kezei közé fogta az arcom és újra közel hajolt, ajkait hevesen tapasztotta az enyéimnek és utat tört magának, követelőző, önző gyengédséggel és láncától fosztott, szabadjára engedett akarattal, hosszasan és kapkodva.
Először csókolt így.
Belereszkettem az ízébe, belekapaszkodtam az illatába, a vállaiba markoltam, közelebb húztam, átkaroltam, botladozva álltam fel a székről és tehetetlenül hagytam, hogy a falhoz szorítson. Valamely keze elszakadt az arcomtól és mielőtt követelhettem volna, hogy érjen hozzám újra, máris a csípőmön éreztem – felgyűrte a pólómat, a csontomba mart és mozgatni kezdett, bőrömbe vájt körmei körözve irányítottak és szédülten követtem és...
És az egész alig pár pillanatig tartott.
Csókja végeztével elhúzódott tőlem, homlokát a homlokomnak támasztotta és hozzám simult. Remegett, akárcsak én, légszomjas hévvel simított végig a derekam vonalán, fel és le, újra fel és újra le, míg a mozdulat bele nem ivódott mindkettőnk emlékezetébe és gépiessé, kitartóvá nem vált.
- Nem te vagy az egyetlen – mormolta a fülembe. A hangja rekedten csiklandozott, lehelete végigperzselte a torkom és jóleső melegséggel kúszott egyre lejjebb.  – Ó, basszus. Szeretlek. Mondtam már neked? Szeretlek.
Egyszerre bőgni támadt kedvem; száraz nyelv, görcsbe rándult gyomor, megakadt szavak és döbbenten elkerekedett szemek, ez volt minden, amit válaszul adhattam neki. A gondolatok gőzpáraként kavarogtak bennem és én nem akartam utánuk kapni, mert vannak pillanatok, mikor nem akarod szavakba önteni őket, nem akarod megérteni őket, mert pontosan tudod, hogy nem számít, nem érdekelte őt, nem érdekelt engem.
A vállába fúrtam a fejem és átkaroltam a nyakát. Viszont ölelt, szorosan és csitítóan, kócos hajamba csókolva.
- Idiótám – suttogta kis idő múltán, a nevetést visszafojtva. – Ezek után csak még jobban imádlak. Remélem van még kínosnak titulált rejtegetnivalód, ha így reagálsz a leleplezésre.
- Hát. Egynéhány – vallottam be töredelmesen.
- Helyes.
- Carlos?
- Igen?
- Remélem tudod, hogy rohadtul itt maradsz ma éjszakára.
Most már engedte, hogy kitörjön belőle a nevetés. A nyakamra simította a kezét és mélyen a szemembe nézett, hitetlenkedve rázta a fejét.
- Nem hiszlek el.
- Pedig létezem. Egészen biztosan, ez tuti. Egyesek komolyan olyan létformák létezését képesek tagadni, amelyeket egyértelmű bizonyítékok támasztanak alá, most meg már csak legendák, mint az a halhatatlan pasi akinek hosszú karmai vannak meg savas nyála és elrabolja és megeszi a gyerekeket, az emberek meg elnevezik Mikulásnak és tejjel próbálják meg megállítani mert az lúgos a srácokat meg felküldik aludni hogy ne rettegjék túl a karácsonyt, apropó, tudod, mit ünneplünk igazából karácsonykor?
- Cecil.
- Hm?
- Ha nem fogod be a szádat, bekötözöm.
- Csábító.
- Ó, te... te, te, te.
- Hálószoba jobbra.

12 megjegyzés:

D.L.L. írta...

Nyáááá <333 Kaptam tőled egy nagyadag fangörcsöt karácsonyra <3 Köszönöm, jólesett ^^
És Cecil pov. *_____* Annyira zseniálisan megoldottad, én tuti meg se mertem volna próbálni az ő szemszögéből írni, de teljesen Cecil lett, szóval leakalappal.
U.i.: Wtf is dat Mikulás? o_O Night Vale-be se mennék karácsonyozni... Csak ha kapok Cecilt. Meg Carlost. Díszdobozban.

Raistlin írta...

*a jegyzeteit félrehajítva vetődik*

kifejezetten imádom a headcanon-morzsaszórásodat amit felszedve ismeretlen és gyönyörű erdőben találjuk magunkat (Jancsi és Juliskás analógia; eljutottunk idáig is, de érted "Könyörtelen, gyönyörű Carlos" és "
"mindig sietős léptek." és és és.

Nagyon-nagyon más a megközelítésed a Cecil-nagyon-jól-játssza-hogy-ártatlan-de-WHOA témához, mint nekem, és pont ezért tetszett, mert annak ellenére, milyen stabil headcanonom van róla, teljesen hihetővé tetted a magadét: hogy lelkifurdalása van emiatt, hogy szégyelli, hogy márpedig nem egy manipulatívan kigondolt csábító mesterfogás vagy a halálosan sinister személyiségének az ösztöni része, hanem a lényének egy másik spektrumához soroltad - naiv és szerencsétlen, nerdy kis Cecilhez, és ez amúgy egy baromi jó ötlet, mert ezen a fórumon találkozik Carlosszal, és így az egyesülésük még hatásosabb és *benyújt neked róla egy 6-8 oldalas másfeles sorközös TNR 12-ővel, inches margóval írt elemző esszét MLA formátumban*

A kedvenc mondatom: "Carlos mindkettőnk érdekében könyörögve kérlek, ne engedd többé, hogy más is lássa, mennyire gyönyörű vagy." Egy pillanatnyi fenyegetés, egy átsuhanó árnyék, és imádom, hogy megengedted, hogy ez jelen legyen a fluffban, mert ettől lett a bemutatott szeretet és vágyakozás teljesen IC, itt jelent meg Cecil félőrült pozesszivitása és egy pillanatra szíven ütött, hogy tényleg - gondoljunk bele vagy inkább ne gondoljunk bele meddig menne el annak érdekében hogy Carlost maga mellett tartsa. (És ez ismét zseniálisan összejátszik az inkább-titokban-tartom-hogy-meg-akarom-fektetni headcanonnal *slow clap*)

"- Szerinted én igen?" - ide pedig egy üdvrivalló győzelemordítás a részemről; ez nem az a fic amin kipipálom magamnak hogy "OK buzik összejöttek fic elérte a célját yeah wow such worth it very excite" hanem az amikor TÉNYLEG érzem hogy IGGGGENNNNNN

köszönöm. ez most nagyon-nagyon feldobott és és *ölel*

Tinuviel írta...

Ez annyira jó, aww... és nem csak azért mert fluff és Cecilos, hanem mert tényleg kegyetlen jól íród Cecilt, és annyira fluff lett, hogy te jó ég. *.* Köszönöm ezt a kis édességet, és neked is kellemes ünnepeket!
És igen, Night Valeben megesz a Mikulás, tudtam! : D

Csibe Emo írta...

Ez valami istenien édes lett, és egyszerűen csak tökéletesen perfekt *.* Cecil valótlan gondolatait megragadtad, és belecsomagoltad egy ficbe - kész a csodás karácsonyi ajándék. A masni pedig a kezdeményező Carlos, és a falhoznyomott!Cecil igencsak vonzó párosa.

Személyes kedvencem: " A gondolatok gőzpáraként kavarogtak bennem és én nem akartam utánuk kapni, mert vannak pillanatok, mikor nem akarod szavakba önteni őket, nem akarod megérteni őket, mert pontosan tudod, hogy nem számít, nem érdekelte őt, nem érdekelt engem." - mert a gondolatoknak néha tényleg szabad folyást kell hagyni, úgy hogy fel se fogjuk őket.

(A mikulás meg mindent tarol. Azt hiszem jövőre én is lúgosító tejjel várom xD )

Kellemes és Békés Ünnepeket!

River írta...

Hogy tud valami egyszerre magyarul és cecilül beszélni, komolyan mondom, az ő hangján szóltak a gondolatok, az intonációval, a körömrágósan mosolygós kitartott csendekben, ami csak kívülről tűnik csendnek, mert belül Cecil gyönyörű, színekbe robbanó világa.


Amit ki lehetett, azt bizony kihoztad ebből az ötletből. Pluszba szeretem, ahogy a headcanont alakítottad, addig simítva, míg egységes, otthon-illatú és belső feszültségektől finoman remegő nem lett.

Munyóék pedig megfogódnak és összekapcsolódnak, bizonyára mert megfogod és összevarrod őket; és az benne a pofátlanság, hogy láthatatlanul, sebészcérnával. Aztán próbálja csak szétszedni valaki őket. (ne, igazából ne.)

„Carlos mindkettőnk érdekében könyörögve kérlek, ne engedd többé, hogy más is lássa, mennyire gyönyörű vagy.” *megfogja a mondatot, összehajtogatja és keretet csinál belőle a sztorihoz*

Oké, feladom. >3

уαмι. írta...

Legszebb ajándék, melyet virtuálisan adhatok. :3 Igazán boldoggá tesz, hogy sikerült. ;)
Igazából ezt is Raistlinnek köszönhetem, mert ő győzött meg, hogy nekem igenis menni fog a Cecil POV. Abban kezdtem el írni, aztán befostam, átragoztam az egészet, bevinnyogtam neki és végül újra megpróbáltam.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az olvasást és a kritikát is! xxx
U.i.: Ajaj, én szerintem még úgy sem. Két perc alatt meghalnék. (A két perc túl sok.)

уαмι. írta...

Succmucc, tee, önbizalmam szikráit újra és újra lángra lobbantó imádat, te!
Jancsi és Juliska, ez zseniális. Soha nem gondoltam volna bele, de nagyon tetszik.
Ahogy neked is mondtam, elsőverziósgondolatCecilnek rohadtul jól ment a hazudozás és megőrizte a nyugalmát, hogy tovább játssza a báránykát - ez a kis hülye meg teljesen kiakadt és drámázni kezdett, mielőtt megállíthattam volna. Akkor meg már úgy voltam vele, hogy rendben fiam, akkor leplezd le magad és hisztizz, ha kicsiny szíved úgy óhajtja.
Valahogy úgy sakkoztam, hogy a normalitás rátán Cecil itt már kezdi felfogni a körülötte és benne tomboló káoszt, gőzöm sincs, van-e erre alapom vagy nincsen - valahol máshol majd megpróbálok más irányba menni, csak filozofálva nem fogom megtudni, működik-e. :/
Ésottvadultakmegarohadtlovak. Lassítottam a vágtájukon, de kicsit úgy álltam hozzá, mint a lázhoz - hagyni kell kitombolni, mielőtt kinyírod. :D
Én köszönöm, bár nem lehetek elég hálás. Tényleg. Nagyon. Köszönöm. xxx

уαмι. írta...

Tinu. Tinu! Istenem, annyira köszönöm. ;u; Hihetetlenül feldob, hogy úgy érzed, eltaláltam Cecilt. Ennyire POV-tól még nem rettegtem soha, azt hiszem.
Ezer hála és ölelés~ xxx
Night Vale-ben minden megesz, ami nem csak simán megöl.

уαмι. írta...

Cseppfolyós halmazállapotomban aligha tudok érdemi választ összekaparni, de azért megpróbálom. Nagyon olvadok! Ennél többet tényleg nem tudok adni nektek karácsonyra, de ha elértem a kívánt hatást, akkor teljesen megérte.
(A Mikulás egyrészt abból a gondolatból született, hogy mégis az ünnepekre írom, legyen mán valami utalás; másrészt pedig tipikus iskolapéldája a "nézd máár, a yami megpróbál humoros lenni, de cukin próbálkozik!" jelenségnek.
Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a hozzászólást és természetesen a jókívánságokat is! xxx

уαмι. írta...

Rivurrrrr! Hát megy a Cecil-narráció. HÁT MEGY.
Ennél nagyobb dicséretet aligha kaphatok IC-ség terén.
Megpróbálhatja szétszedni őket bárki és akárki, nem fog sikerrel járni. Egész egyszerűen lehetetlen, még egy olyan világban is, ahol bármi megtörténhet, ez lehetetlen. És ez benne a legijesztőbb és a legcsodálatosabb. ;_; #feelz
Feladás helyett pedig kérlek szépen, ragadj klaviatúrát és csapasd neki, mert hiányom van. :3
Nagyon szépen köszönök mindent! xxx

Reyklani írta...

Én ezt már olvastam, csak nem irtam. Rossz ember vagyok, annál is inkâbb mert ez se lesz értelmes. Még csak olyan se, ami annak akar látszanu.
Ez kérlek alássan, a rózsaszin kis hurrikán énem dorombolása, meg kiscicák.édes miaúkulása (lesz ilyen szó), és teljesen nullára redukált szókincsû szerelmetes hörrenések, mert valami tökély vagy. Sõt, tökélyek.
Night Vale, Ceculis, fluff. Night Vale, Cecilos,fluff. Night Vale, Ceculos, fluff. És így tovább körbe-körbe, közbeiktatva valamelyik.fenti hanggal.
Köszönöm, hogy olvashattam!

уαмι. írta...

Ó ugyan kérlek, az értelmes hozzászólások túl vannak értékelve. ;)
A szóképeid még mindig zseniálisak, mindig feldobja a napom, ha elképzelem azt a jelenetet, amit felvázolsz. :DD
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a kritikát is! xxx