január 27, 2014

A pokol konyhája # 1


A kép illusztráció. Bárminemű hasonlóság ineffable-ék igyekvésének eredményével pusztán a véletlen műve.
First of all ANNYIRA NAGYON SAJNÁLOM A HOSSZÚ KIHAGYÁST. Életem legrosszabb vizsgaidőszak utáni írói krízisét szenvedem (még mindig nem gyógyultam ki belőle teljesen, de igyekszem).
Belecsaptam a közepébe ezzel a muffinnal - ki gondolta volna, hogy ezzel fogok indítani, vajh' kicsoda ó ugyan -, szóval köszöntsétek az OOC karaktereimet és a romantikus kliséimet korhatárra való tekintettel. neménvoltam őkakarták

Nehézségi fok: ■□□ hazugság
Sütési idő: 30 perc AKÁR LEHETETT VOLNA
Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók:
● 2 ½ bögre liszt
● 3 tk sütőpor az teáskanál, drága
● ½ bögre cukor
● 2 tojás enyhén felverve
● 1 bögre tej
● 60 g olvasztott vaj
● 125 g áfonya
● 2 ek kávécukor

Elkészítés:
1.
- Áfonya, áfonya, áfonya... – motyogja Azirafael és egy gyors fintorral feljebb tolja a szemüvegét.
Kesztyűs jobb kezében gyöngybetűkkel telerótt bevásárlócetlit markol, baljával Crowley kezét fogva igyekszik őt pályán tartani. (Crowley az első húsz percben önmagát meghazudtoló életkedvvel rótta a sorokat, utána viszont hamar feladta és elegánsan ráfolyt a bevásárlókocsira. Azóta sziszegő morgásokkal és primitív kézjelekkel kommunikál és apró bosszantásokkal szórakoztatja magát – a kedvence jelenleg az a parókás hölgy, akinek közvetetten ejtett a fejére egy egész zacskó kukoricalisztet. A méltatlankodó visítását még az a felvágottaknál is hallották, és Azirafael megrovó pillantása ide vagy oda, erre tízből nyolcat adott magának.)
- Elmentünk már előtte, ugye? Rosszul emlékszem? Láttam már valahol, kis fonott kosárban voltak és ki kellett mérni őket, ott sorakoztak a...
- Eper.
- Tessék?
Crowley fejével a legközelebbi polc felé bök.
- Eper is jó lesz – szól nyeglén.
Azirafael megtorpan és jól láthatóan nem tud mit kezdeni az ötlettel. Pillantása ide-oda cikázik a „125 dkg áfonya” és a „földi eper, származási hely: Belgium” feliratok között, arcán pedig olyan döntésképtelen kétségbeesés tükröződik, mintha csak az emberiség jövője felett kellene ítélkeznie.
- A recept áfonyával van...
- A recept nem a Szentírás.
- A bevezetőben azt írják, hogy mindig minden utasítást be kell tartanunk – veti ellen sírósan. – Ha nem azok szerint haladunk, elronthatjuk az egészet!
Crowley összeszorított szájjal mosolyog és a bevásárlókocsi kapaszkodójára könyököl. Hazudna, ha azt mondaná, nem élvezi Azirafael nyűglődését – mire észbe kap, hogy milyen gyengéd arckifejezéssel bámulja és gyorsan letörli a kéjes vigyort a képéről, már két hosszú perc telik el. Azirafael azóta sem hozta meg a döntését, így Crowley átnyúl a hóna alatt, felmarkol egy kis doboz epret és a napszemüveg lencséi felett mélyen az angyal szemébe nézve beleejti a kocsiba.
- Mehetünk? – kérdi nyomatékosan. Azirafael a száját biggyeszti. – Ne, ne nézz így. Jó lesz, oké? Megígérem neked.
- Jó, persze... igen. Igazad van, ez nem olyan fontos. Ne haragudj, kicsit... – az angyal egészen apróra összehúzza magát és a sáljába motyog: – Tudom, hogy túlreagálom. Csak jól akarom csinálni.
Crowley válaszul a fogát szívja és egészen közel hajol Azirafaelhez.
- Mit mondtam neked a múltkor? – suttog. – Legalább nyilvánosan ne légy ilyen elbűvölő, mert nem állok jót magamért. – Miközben elhúzódik, gyorsan beleharap a fülébe; fogai nyomán a bőr egyszerre rózsavörösen izzik és Azirafael rémülten odakap.
- Itt ne... – nyöszörög.
- Te kezdted.
- Dehogy!
- A te hibád.
- Nem is.
A mellettük elhaladó anyuka és ötéves-forma kislánya kíváncsian rájuk mered; ennek hatására mindkettejük torkára forr a szó és minden erejükkel azon vannak, hogy elkerüljék a szemkontaktust. A kínos csendet végül Crowley töri meg pár pillanat múlva, miután a család hallótávolságon kívülre ér:
- Oké, hazamehetünk már?
A hirtelen témaváltás megzavarja Azirafaelt, aki kapkodva kezdi a cetlijét bogarászni. Egy megviselt ceruzát vesz elő a kabátzsebéből és apró pipákat firkant minden meglévő alapanyag mellé. Amikor a lista teljesnek nyilváníttatik, sugárzó mosollyal fordul Crowley felé.
- Végeztünk.
A démon elégedetten csap a tenyere élével a kocsira.
- Igen. Egyetlen szavadnak sem örültem még ennyire, mint ennek.
Azirafael szinte felborzolja magát, bár próbál úrrá lenni az érzésein. Szó nélkül megfordul és elindul az ellenkező irányba, és még Crowley hangja sem állíthatja meg:
- Angyal, nem arra megyünk?
- Erre fogunk.
- Ugye nem...
- De, fizetünk. És ki fogjuk várni a sorunkat. Szépen. Csendben. Türelmesen.
Crowley tehetetlenül visszahengeredik a kapaszkodóra.

2.
- Ez most komoly?
Crowley leszegett fejjel futtatja végig a pillantását Azirafaelen, aki értetlenül pislog vissza rá, miközben tapsikolva porolja le a kezeiről a lisztet.
- Hogy érted?
- Kötény, feltűrt pulcsiujj, maszatos orr. Úgy nézel ki, mint egy vérbeli háziasszony.
Azirafael válaszul csak felnevet és visszafordul a félkész masszájához.
- Hozd ide nekem az epreket, kérlek.
Crowley ellöki magát a konyhapulttól, ahol egészen eddig támaszkodott és pusztán erkölcsi támogatás céljából figyelte Azirafael ténykedését. Nem mintha a segítsége elengedhetetlen volna; a gyümölcsös muffin, melyet az angyal első próbálkozásnak választott, mindannyiuk szerencséjére tényleg egy könnyű feladatnak ígérkezett. Mindössze pár perce dolgozott, és máris sikerült értékelhetőt alkotnia: a massza ugyanolyan állaggal rendelkezett, amilyennel a recept szerint kell. „Lehetetlen elrontani”, mondogatta vidáman, önmagát is győzködve. "Lehetetlen!"
Azirafael lisztes arca büszkén ragyog, miközben törhetetlen lelkesedéssel keverget. Crowley mosolyát rejtve nyitja ki a hűtő ajtaját és szolgálatkészen kutatja fel az epreket. Egy gyors mozdulattal letépi róluk a fóliát és kipattintja a műanyag tetőt.
Hirtelen ötlettől vezérelve vesz egyet a szájába és simul Azirafaelhez – tekintete egy kihívó „ha ez kell, vedd el”, kezei határozottan tartják az angyal derekát. Azirafael nagyot nyel, pillantása reszketve ugrál az eper és Crowley szemei között; kis habozás után nyakát nyújtva lábujjhegyre áll, fogait a gyümölcs puha húsába mélyesztve a szájába veszi a felét. Bár az ajkaik csak egy pillanatra értek egymáshoz, Azirafael sápadt orcái máris az epreket megszégyenítő színt öltenek, ahogy elfordul.
- Milyen?
- Mhm, nagyon  ízletes. A többit, ha kérhetem... ne-ne, ne így, csak... jó. Köszönöm. – Az angyal zavarától kapkodó mozdulatokkal nyúl a műanyag dobozért, aminek meg is lesz az eredménye: a gyümölcsök kis híján a csempén végzik, egyedül Crowley gyors reflexei mentik meg őket.
- Ejnye, hát mi történt? Olyan jól ment eddig – jegyzi meg tettetett sajnálkozással.
- Te inkább, te most... te ne. Ne segíts.
Azirafael tüntetően elfordul és zaklatottan kezdi aprítani az epret, mielőtt oda sem figyelve beleszórja a masszába. Szekrénycsapkodás és a formával való egyensúlyozás után nagy kegyesen megengedi Crowleynak, hogy a muffinpapírokat belenyomkodja a helyükre, aki ha választhatna e művelet és a lassú kínhalál között, nevetve rohanna az utóbbi karjaiba, most mégis kihúzza magát és szó nélkül engedelmeskedik. Érzi, hogy sok van már a rovásán, és őszintén szólva nem szeretné kihozni Azirafaelből a sértett angyalt. Annak soha nincsen jó vége.
Miután Azirafael mértani pontossággal elosztja a süteménymasszát, pedánsan letörölgeti a kárba ment pöttyöket a formáról, következhet a kettő-az-egy-ellen küzdelem a sütővel.
Crowley lakásában minden egyes szerkezet fajtájának legmodernebb példánya, akár használta valaha, akár nem, akár szüksége van rá, akár nem. A sütő ledes kijelzője ezen oknál fogva inkább emlékezteti őket egy laboratóriumi számítógépre - vagy, ahogyan Azirafael naivan megjegyzi, egyenesen egy űrhajó vezérlőpultjára. Crowley, mint a műszaki cikkek mondvacsinált szakértője, előre hajol és helyet kér magának. Szemöldökét összehúzva, hümmögve vizslatja a fénylő betűket és mintákat, miközben Azirafael méltatlankodva magyarázza a háta mögött, hogy ez nem is igazi sütő, mert azon legalább gombok vannak, amiket csavargatni kell és minimum a földön van, nem egy polcrendszerbe építve, ami amúgy is teljes képtelenség.
Húsz percbe telik, mire a masina elérte a kívánt hőfokot és a tálca bekerülhet a helyére.
Azirafael ekkor sóhajtva csukja be az ajtót, kifáradva dől a szekrénysornak és a köténye masnijával kezd küzdeni.
- Most már csak... harminc perc, és készen lesz - mondja fáradt mosollyal. - Istenem, végre.
- Mm-hm - Crowley mögé kerülve segít a kötény kioldásában. Kezei végigsimítanak Azirafael oldalán, a hasánál a pulóvere alá kúsznak, míg a nyakába csókol. - Addig van egy kis időnk... mire akarod használni?
Választ sem várva pörgeti meg a tengelye körül, derekánál fogva magához rántja és lázasan megcsókolja.

3.
- Oda fog égni... – leheli nyomorultul, a pultra hajított konyharuhába tépve. Felvetett feje tehetetlenül oldalra bukik, kipirult arcába nedves aranyfürtök hullanak.
Crowley döbbenten felpillant Azirafael öléből és meztelen combjába markolva végignyal az alsó ajkán. Hangjában sértett éllel felel:
- Tudod roppantul értékelném, ha nem ez volna most a legnagyobb bajod.
Az erősödő zihálásba keserves nyögés fúl, amikor Crowley nyelve újra végigsiklik rajta, forró párája lázösvényeket rajzol a bőrére.
Azirafael térdei vadul remegnek, erőtlenül, öntudatlanul csuklik a démon karjaiba; Crowley felnyalábolja, a pultra ülteti, lábai közé kúszik és magához rántja. A karjait a derék köré fonja, csókra hajol, az ajkába tép, csípőjét közelebb löki. Azirafael élesen kiált fel és Crowley pólójába kapaszkodva ívbe hajol - a felkínált nyak villanó márvány, Crowley durván belé harap.
A harminc percre beállított időzítő ekkor kezd el csipogni.

4.
Azirafael egy óra múlva megszégyenülve áll a muffinok szétégett romjai felett. Szinte úgy kell őket kipattintani a formából; a papír rájuk sült, a tetejük töredezik, a színük pedig már-már fekete, mintsem aranyló.
A tenyerébe temeti az arcát.
Crowley enyhe bűntudattal áll mögötte, és mentsük-ami-még-menthető alapon úgy dönt, készít Azirafaelnek egy bögre forró kakaót.
Az angyalról igazán nem lehet elmondani, hogy nem próbált meg mindent; csinos szalvétával fedett pöttyös kistányérra kaparja a túlélőket, szépen elrendezi őket és az étkezőasztal közepére helyezi. Crowley ekkor jelenik meg - baljában az Azirafaelnek hozott kakaó, jobbjában négy cent whiskey jéggel. Azirafael motyogva megköszöni és belekortyol; vonásai kissé kisimulnak, sőt - a következő pillanatban halált megvető bátorsággal vesz el egy muffint a tálról és beleharap.
Homokként ropog a fogai alatt. Újra innia kell, hogy leerőltesse a torkán, de továbbra sem adja fel.
Crowley az igyekezeten felbuzdulva csak annyit mond:
- Megpróbálhatnánk lekvárral.
Azirafaelből ekkor tör ki a nevetés.

Hasznos tippek:
Angyal, ezt miért is hagytuk üresen?

13 megjegyzés:

Eva Reyklani írta...

Hogy lehetnek ezek ketten ilyen édesen szerencsétlenek? Hogyan?
Komolyan, nem tudom, hogyan csinálják, de képes voltam már attól is beszívott hippiként vigyorogni, hogy elolvastam a bevásárlólistájukat.
És ez még csak fokozódott, szóval nyugodtan tarthatsz kismacskaként, mert dorombolok, porrnyogok és szörcsomó helyett szivárványt hányok.
Jajdeédesek!
Ugyan kész katasztrófák a kojnyha területén, de nem lehet nem szeretni őket. Azirafael ahogyan ragaszkodik a pontos recepthezm és Crowley! Juj! Nagyon, nagyon, nagyon édesek.
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: Részvétem a vizsgaidőszak miatt, lényeg, hogy túlélted, most már pihenhetsz. Kérd meg Azirafelt, hogy süssön neked valami finomat :) (Bár öcsém cukrásznak készül szóóóval, ha egyszer találkozunk valahogy, valahogyan viszek kóstolót a remekeiből)

уαмι. írta...

Ez Felfoghatatlan, kérlek. Valahogy sikerül nekik, és megállíthatatlanok.
Körbe vagyok véve macskákkal de pluszmínusz egy már igazán nem zavarhat be a kis harmóniába (ami nincs). :3
Én köszönöm, sokszor és még többször, hogy elolvastad és még írtál is, ráadásul ilyen édes kommentet írtál, hát. Köszönöm. Igazán. xxx

U.i.: Ó, ismét csak köszönöm. Q_Q Ez volt a három eddigi közül a legdurvább - vagy csak én vettem kivételesen komolyan, nem tudom. Azirafaelt nem szívesen kérném meg, én inkább remekelek sütemények terén - oké ez túlzás, de viszonylag sokszor szoktam alkotni. Magamat előbb árasztom el vele, minthogy ő engem... bár illedelmességből úgyis leerőltetném a torkomon, bármit rak elém. :'D
(Ez egy baromi kedves gondolat, és ha megvalósul, valamit-valamiért alapon megy majd. :3)

Raistlin írta...

Hát ha te így nézel ki az artblockod alatt akkor egy jól irányzott mozdulattal nyelj le egy kilincset mert nem ér
Pont ez kellett most az én lelkemnek, édes volt és ropogós és köszönöm <3

уαмι. írta...

Ez már a Suci által felpörgetett, mixet kapó verzió - a valódi artblock ennél sokkal kínosabb és szánalmasabb. Nem csoda, hogy a többi, jelenleg megrekedt projektből nem kaptatok egy kukkantást sem.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kritikát, én... én igyekeztem. Q_Q xxxx

Lianne H. írta...

Ez egy igazi édesség volt! ^^

A végén különösen vigyorogtam (mivel végig vigyorogtam itt már tényleg fülig ért a szám), mert a "Megpróbálhatnánk lekvárral." esethez már nekem is volt szerencsém, bár szerencsére azért nem kis szén-muffinokról volt szó.
Annyira édesek mindketten, hogy az nemigaz!

уαмι. írta...

Brit tudósok által bizonyított tény, hogy lekvárral minden ehető.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a hozzászólást, eszméletlenül boldoggá tesz az, hogy tetszett. ;u; ((most tényleg és különösen.)) xxx

River írta...

Édes volt és égett, eper van most és szén, nem látni bele semmi szimbolikát. Csak félek tőle, hogy a szén irányába tartanak, hogy bármekkora is az idill és a lisztes szájsarkú csókok, lefelé haladnak. Vagy baromi paranoiás vagyok. És ne így legyen.

Szerintem a domestic ineffable az a műfaj, ami meglepően aranyosan reagál még a klisés vonalra is- különben meg mi nem klisé, egy rohadt naplemente is klisé.
Imádom amúgy a szerkesztést és az elhallgatott hasznos tippeket Crowley szikár kézírásával.


Tinuviel írta...

Nem igaz, hogy én ide még nem írtam! Meggyőződésem volt, hogy itt hagytam a nevem... jah, lehet, hogy azért mert olvasás alatt/ után itt nyünyögtem a sztorinak, mert olyan édesek, hogy máshogy nem lehet lereagálni. Mindketten annyira önmaguk, és annyira hozzák a formájukat, hogy ha nem tudnám, nem hinném el, hogy itt pont nem ment az írás.
"- Ejnye, hát mi történt? Olyan jól ment eddig – jegyzi meg tettetett sajnálkozással.
- Te inkább, te most... te ne. Ne segíts." Jaj, a drágák <3

уαмι. írta...

Nem mondom, hogy nem érzed jobban a karaktereket, mint én, főleg most :DD - én nem érzek semmiféle égett szagot, az égvilágon semmi másnak nem kéne érződnie a levegőben, mint puha, édes és meleg süteményillatnak, de hát. Lehet, hogy kitalálnak valamit, csak én még bőven nem érzem. :D
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! xxx

уαмι. írta...

Engem mindig az szokott összezavarni, hogy közben Skype-on (mint jelenleg) vagy Facebookon közvetítek és mivel később emlékszem rá, hogy én vinnyogtam miatta, azt hiszem, hogy megjegyzés formájában - aztán nem. Nagyon utálom amúgy, mert szeretem ott hagyni a kézjelemet, ha már egyszer.
Nagyon szépen köszönök mindent, az olvasás közbeni betoldásoknak is baromira örültem! xxx

Lilian Kyle írta...

Jelentem, megjöttem. Múlt héten végre elolvastam a könyvet és most fogtam magam és bemerészkedtem a világokba, amik körülöttük forognak
Úgy érzem, jó választás volt veled kezdeni, őszinte szeretetemnél fogva a muffinok iránt...
A végére pedig csak annyit tudok ajánlani, hogy egyszer találkozunk és kapsz epres muffint. Áfonya nincs. :3 Csak tömény szeretet. ♥

уαмι. írta...

Egyszer már elveszett az egész válaszom. Most akkor címszavakban:
1. Imádom amikor itt vagy, mondtam már? ;u;
2. Elolvastadakönyvetelolvastadakönyvet~~
3. Ha csak illedelmes voltál akkor is zabáljalak meg, ha nem, akkor megsúgom ezt: http://violentxcupcake.blogspot.hu/2014/02/bloggerek-facebook-csoport.html
4. Nagyon-nagyon szépen köszönöm a hozzászólást, feldobtad a napom! ;)) xxx

Lilian Kyle írta...

Epres muffin legközelebbre halasztva, hétvégére csak eperpudingos palacsintát tudok ajánlani :3 ♥