február 01, 2014

S&S


Kajapornónak minősül az, amit csinálok? Mert én kezdem annak érezni.
Welcome to Night Vale, Cecilos szösszenet - mert kánon, hogy Carlos főz. Headcanon az, hogy hogyan.

U.i.: Ha valaki okosabb nálam a fanfictionben említett eszközök rendeltetésszerű használatával kapcsolatosan (ez pedig, valljuk be, nem nehéz) és amit írtam, az néhol totális baromság, akkor számítsuk bele azt, hogy Carlos totál zakkant, oké? Mert amúgy az. Totál. Zakkant.
U.i.2: A címeimért kérek már irodalmi Nobelt.

Carlos nagy műgonddal hajol közel a vágódeszkaként funkcionáló azbeszthálóhoz, amikor mögötte halk kaparászás hallatszik; kulcszörgés és tompa puffanások következnek, amikor Cecil kulcstartóján egymásnak koccan az a sok mütyür, amit felaggatott rá. Egyszer azt mondta, tinédzserkora óta gyűjtögeti őket.
- Szia.
- Szió. – Cecil szinte befolyik az ajtón, amit az egész testével csuk be. Pár pillanatig még ott marad, hátával a fát támasztva, amúgy is kócos hajába túrva. Válltáskája tehetetlenül puffan a földön. – Mit csinálsz? – szimatol a levegőbe.
- Vacsit. Pasta alla Norma.
Carlos végre felegyenesedik, hátrafordul és egy sugárzó mosollyal ajándékozza meg. Kezét nyújtva felé lép, a mozdulat egy vágyakozó „gyere közelebb”, és Cecil szinte a karjaiba veti magát. Carlos hosszan, szorosan öleli, apró csókot mázolva a nyak ívére és kerek vállakra. – Milyen volt a napod?
Cecil ingerült morgást hallat; még jobban beletemeti az arcát Carlos vállaiba, aki válaszul halkan felnevet és még egy utolsót szorít a csontos derékon, majd kibontakozik az ölelésből. Ujjbegyei végigfutnak Cecil karján, a tenyerét cirógatják, mielőtt megfogná a kezét. Az ujjai tapadnak a kesztyűtől.
- Nyugodtan menj el átöltözni – mutatóujját a nyakkendőbe akasztva meglazítja, míg Cecil fülébe búg  –, addig végzek a kajával.
- Inkább maradnék – billenti oldalra a fejét és a pult felé sandít Carlos vállai felett. – Nézhetlek közben?
Carlos féloldalasan elvigyorodik és az orrára tolja a szemüvegét.
- Persze.
Cecil az egészen eddig kiskutyaként maga után húzott válltáskát most egy hanyag mozdulattal a székre dobja, ő maga pedig felhuppan a konyhapultra és keresztbe dobja a lábait. Érdeklődve hajol előre Carlos munkapultja felé – a látvány újra és újra képes lenyűgözni a maga nyers sterilitásával és rendezett káoszával.
Carlos félkész vacsorája jelenleg apró darabokban várakozik, hogy egyetlen fogássá álljon össze. A pult legtávolabbi végében egy petri-csészényi, szikével gondosan felaprózott padlizsán ül és békésen levet ereszt; egy másik üvegcsében egy gerezd foghagyma, mellettük mértanilag tökéletesre vágott vöröshagymakockák.
Carlos jelenleg három Bunsen-égő felett lóbálja a nyakánál megragadott gömblombikot, amelyben az olajos-sós víz lassan gyöngyözni kezd. Szabad kezével meglögyböli a Büchner-tölcsérbe kiöntött konzervparadicsomot és elégedetten hümmög.
- Az mi? – kérdi hirtelen Cecil és egy kis szürke dobozra mutat.
- Hm? – Carlos tekintete követi Cecil ujját. – Ó. Vortex-keverő. Kicsit felturbózva, szóval... hát, az a serpenyőnk. Figyelj, öö... akarsz segíteni?
Cecil arca felderül: leugrik a pultról és a lapjának dönti a csípőjét.
- Naná. Mit csináljak?
- Csak öntsd bele ezt a paradicsomot, a kimért olajat – ott balra, igen, a büretta – az a hosszú cső a kampóval – a padlizsán is mehet bele, meg a hagymák. Azonnal segítek fűszerezni, oké?
- Só-bors. Megoldom, Mr. Tudós.
Carlos fogai felvillannak, amikor vigyorogva közel hajol és gyorsan szájon csókolja.
- Idióta – súgja az ajkai közé, amikor két csók között elhúzódik.
- Mmn. Forr a víz.
- Basszus.
A spagettiszálak torzonborz seprűként állnak ki a lombik szájából. Carlos egy üvegbotot húz elő a sütő-főző laborköpenyéből és hozzáértő mozdulatokkal böködi őket beljebb, míg teljesen be nem fedi mindet a víz. Akkor az égők felett hirtelenjében összeeszkábált körkörös fémtartóra helyezi és elégedetten hátralép, hogy segítsen Cecilnek elindítani a keverőt.
A szabad tizenöt-húsz percben, amíg a vacsorájuk lassan bugyog a laboratóriumi felszerelésekben, Cecil eltűnik a hálószobában átöltözni, Carlos pedig előszedi a szekrényből a terítéket. Valószínűleg megint a nappaliban fognak vacsorázni, összebújva a kanapén, a lábaik egymáson, míg a könyökeik újra és újra egymásnak ütköznek, és ez soha nem zavarja egyiküket sem.
Cecil farmerben és mezítláb kerül elő.
- Készen is van?
- Aha.
Carlos már kiporciózta az adagokat egy csipesz segítségével, ráhalmozta a szószt és mozzarellával és bazsalikommal díszítette; jelenleg a szemüvegétől és a jelenlegi köpenyétől megszabadulva, azt gondos mozdulatokkal felakasztva magára ölti az otthoni laborköpenyt.
- Majdnem olyan jó az illata, mint neked – állapítja meg Cecil a tányérja fölé hajolva.
- És valószínűleg majdnem olyan jó az íze, mint a tiéd.
Cecil arca azon nyomban lángba borul, de egy széles mosolyát képtelen sokáig palástolni. A tányérba kapaszkodva simul közelebb Carloshoz, aki éppen egy üveg Chianti Classicót bont a vacsorához; a bort két karcsú, üvegből készült főzőpohárba tölti.
Két hosszan elnyújtott, lusta csók között koccintanak; az este további részét pedig valóban a kanapén töltik, ahol szerepet kap egy ezerszer látott film, két adásunkat-megszakítjuk szünet, az üveg bor és a vacsora felszívódása és egy védtelen, nagyon hosszan kitartott pillanat, amikor túl sokáig néznek egymás szemeibe ahhoz, hogy utána büntetlenül elszakadjanak.

10 megjegyzés:

Raistlin írta...

te yami, a negyvenedik epizód után ez most nem csak jó volt hanem É L E T M E N T Ő és azért lehetett az, mert gyalázatosan hitelesen kapod el kettejüket, a hétköznapjaikat, a szerelmüket (amit nem nem nem nem adunk nem nEM) és hadd zokogok a nyakadba jöjj.

уαмι. írta...

Ahahahah, vastapsot a tudatalattimnak, amiért segített így időzíteni - és most tekintsünk el attól, hogy csak nagyon fáradt és dühös voltam hajnalban és nekiálltam írni. :"D
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a hozzászólást is! xxx

Hobbitlányka írta...

Óh igen, ez nagyon édes volt! ^^ Az aaa... fluffok-fluffja fíling.
Még hamarabb olvastam, csak nem tudom, nem voltam olyan passzban, hogy kommentelni tudjak, mert csak néztem a képernyőre, és feltett szándékom volt elolvadni.
Dühös voltál? Tényleg? :D

Tinuviel írta...

Éppen készültem idegösszeomlást kapni az iskolaváltásom miatt, erre megláttam ezt, elolvastam és helyreállt a béke az univerzumban. Nagyon kis édes volt, köszönöm szépen. *.*

уαмι. írta...

Én néha nagyon szeretnék velük angstot írni de jönnek a szivárványszín munyiságukkal és teljesen letarolnak. Bármit csinálok, fluffot hoznak ki belőle. Zseniálisak.
Általában a fic stílusának ellentétes lelkiállapotában kell lennem ahhoz, hogy eredményeset(?) alkossak. :'D Ne kérdezd, én sem értem, hülyén működöm.
Az ilyenek miatt megkésett kritika a legédesebb fajta. :3 Nagyon szépen köszönöm! xxx

уαмι. írta...

Ehhü, újabb fejezete nyílt a tortúrának? Na majd mesélj, kérlek. :/
Én tartozom hálával, köszönök szépen mindent! xxx

Eva Reyklani írta...

Carlos a Tudós, a Tökéletes Férfi így főz és passz. Cecil nem lehet annyira mázlista, hogy ő várja haza, vagy mi nem lehetünk ilyen balszerencsések, hogy minket pedig nem. Kényszerem támadt megkeresni.
És már megint beleszerettem a Szerelembe, ami csak a te hibád, meg ezé az überfluff cukiságé. Rózsaszírmok, szivecskék, csillámgömbök és unikornis a háttérben, az előtérben meg egy éneklő, rózsaszín pocsolyává olvadt olvasó,
Köszönöm, hogy olvashattam!

уαмι. írta...

Én tökéletesen boldog vagyok azzal a gondolattal, hogy ők ott vannak egymásnak, és ha van is valami, amit mindenképpen szeretnék tőlük, az az, hogy csak egyszer nézzenek egymásra előttem és én ott meg fogok halni.
Nem lehet máshogy megfogni a szerelmüket, mint ezzel az überharmonikus cukorgyengédséggel, bár nagyon-nagyon tudom remélni, hogy nem giccses, amit művelek velük. :") Az ember életének igen kicsiny hányadában lehet Carlos vagy Cecil, így egy picit nehezebb belőni a határokat.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad és írtál is! xxx

HardCandy írta...

kicsit WTNV elvonási tünetekkel harcolok (eeegen), de ezek a te ficceid a legjobbak rá, oké? köszönöm <3

уαмι. írta...

Nekem meg sajnos pont teljesen kiesett a pikszisből - jó ideje nem követem az eseményeket, ezért is maradtak el ennyire a ficek.
Pont ezért tesz ennyire boldoggá, hogy ezek a régiek is elérik a kellő hatást. Tündérfény vagy, köszönöm szépen! ♥