augusztus 06, 2014

Liebster Award, újra & mindig.

Az egyetlen cukorbogyók, Broccoli és Anna megajándékoztak ezzel; nagyon szépen köszönöm, lányok, igazán drágák vagytok!
ésbocsihogyeddigtartott


Tudom, hogy az első lépcső a 11 random dolog magamról, de nope. Az utóbbi időben ezt kecsesen kihagyom, így lesz ez most is; bocsánatot kérek érte, bár biztos vagyok benne, hogy nem maradtatok le semmiről.

Jöjjenek hát Broccoli kérdései:

I. Ki vagy mi testesíti meg számodra az eszményi, kifogástalan tökéletességet?
Olyannyira képes vagyok mindenbe belelátni valami eszméletlenül kurvagyönyörűt, hogy a válaszom vagy a minden, vagy a semmi.
Jó ez fucked up válasz - az a pillanat, amikor feltárulnak előtted a csillagok.
És a kulcscsontok.

II. Van-e olyan dal vagy zene, ami hallatán menthetetlenül rád tör egy emlék? Melyik az?
Szinte minden régi barátommal van Dalunk, amit a másikhoz és a tőle kapott élményekhez köthetünk.
Amely a legerősebb érzelmi intenzitással bír, az ez:
nem nagyon akarok rá emlékezni, de itt van.


III. A peronon állsz, tömegnyomor, a szerelvény befut. Abban a pillanatban meglátod, hogy valaki a sínek felé veti magát, egyenlő távolságban tőled pedig egy másik ember pisztolyt ragad és lőni készül. Kinek segítesz és miért? Az öngyilkosjelöltet rángatod vissza vagy a pisztolyos alaktól ragadod el a fegyverét?
Ezen gondolkodtam a legtöbbet. A pisztollyal több esélye van mindannyiunknak.


IV. 'Nyúzd meg magad, hiszen bolond, ki bőrével, mint börtönével henceg.' /Bocs, de tök jó ez az idézet./ Mi a véleményed erről?
Nagyon tetszik és egy véleményen vagyunk.


V. Ha életedben egyszer megállíthatnád az időt egyetlen percre, hol és mit tennél azalatt a 60 másodperc alatt?
Begépeltem valami túl személyeset, aztán azzal a mozdulattal ki is töröltem. A lényeg hogy világmegváltó pillanatokból túl sok van, így a múltamban változtatnék meg valamit, ami - úgy hiszem - leginkább az én figyelmetlenségemből adódott és súlyos következménnyel járt.


VI. Mi jut eszedbe a fahéjról, a lehorzsolt térdekről és a vaníliaillatról?
A tél.


VII. Ha meg kellene ölnöd egy embert azért, hogy egy szeretted életét megmentsd, kit választanál?
Kiért ölnék, vagy kit ölnék meg? Egyik sem mindegy.
Sok ember van, akinek az életéért bemocskolnám a kezeim.


VIII. Mondj egy tulajdonságot, ami egyszerre vonz és taszít, és egy személyt, aki megtestesíti azt.
Broccoliiii basszus az összes kérdésed hihetetlenül depresszívvé tud tenni. :DDA keménység, azt hiszem. A személy egy lány, akivel emiatt szakadt meg a kapcsolatunk.


IX. Csillag vagy felhő szeretnél lenni inkább?
Csillagcsillagcsillag ha ez nem volt egyértelmű eddig valamit nagyon szarul csinálok CSELLAG


X. Melyik a kedvenc versed és miért?
A részeg hajó, mert hajó vagyis:

"Azóta egyre fürdök a roppant tengerek
költészetében, melyre csillag csorog és béke
S nyelem e zöld azúrt, hol fulladt emberek
lebegnek olykor mélán s mintegy gyönyörben égve"

és mert Arthur Rimbaud egy rohadék, egyszerre érzek áhítatot és rosszullétet minden versét követően.


XI. Ismered azt a késő nyári esték megfogalmazhatatlan hangulatát, és az érzést, ami ilyenkor környékez meg? Mesélsz valamit erről?
"Ugh. Fürdenem kéne. Ötödszörre."


Köszönöm az agytornát, Broccoli! xx Most lássuk Anna kérdéseit:

1. Mi az élet értelme?
Szereteted adni és kapni.


2. Ki a kedvenc animés női karaktered? (Ha nem szereted az animéket, akkor sorozat/film/könyv)
Első gondolatom a Gemma Doyle-trilógiából Felicity Worthington (crushrushcrush); ha sorozat, akkor Vanessa Ives (crushcrushcrushcrush), Penny Dreadful – és akkor már legyen egy film is: Magenta a Rocky Horror Picture Show-ból. Igen, crush. surprise motherfucker
(zsáner: rebellis viktoriánusok)



3. Tudsz ördögbotozni?
Botokat, késeket, tompa tárgyakat azonnal vigyetek el a közelemből.


4. Ha szoktál zenét hallgatni, hány szám van most jelenleg az mp3/mp4/telefon/egyéb hordozható eszközödön?
Kínosan kevés; amióta az 8tracks belépett az életembe, gyakorlatilag csak mixeket hallgatok.
Oké várj hogy a szarba’ tudom megnézni, mennyi van rajta
Baszki
Uh
VÁRJ
374. Ez biz’ kevés.


5. Mi a kedvenc idézeted?

“Listen to me, Frankenstein. You accuse me of murder; and yet you would, with a satisfied conscience, destroy your own creature. Oh, praise the eternal justice of man!”

Victor Nerámnézz Frankenstein, hölgyeim és hölgyeim.
Oké a kedvenc idézetem a teljes Frankenstein regényből minden egyes mondat amit a Teremtmény valaha kiejt a száján de az igencsak kurvasok volna ide


6. Mit gondolsz az eutanáziáról?
Teljes mértékben támogatom.


7. Van valami magadon viselhető, fandomos dolgod? (ilyenekre gondolok, hogy pl. cipő, ékszer, póló stb.)
A régi hóbortjaim talán még megvannak valahol; ami újdonságnak számít, az a Welcome to Night Vale pólóm.


8. Szereted a túró rudit? (Csak mert előbb azt ettem és kezdek kifogyni a kérdésekből)
Járuljon elébem az, aki nem, s lakoljon halállal bűnéért.


9. Szeretnél külföldön élni? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Sokáig úgy éreztem igen – aztán rájöttem, hogy



10. Nevezz meg egy olyan kitalált karaktert, aki valamiért nagy hatással volt rád, befolyásolt téged, akár jó, akár rossz irányban.
Basil Hallward.

11. Van bevált módszered a csuklás elmulasztására?
Ne végy levegőt, míg el nem múlik. Komolyan. Ne. Végy. Levegőt. Egyáltalán.
Beválik.



Köszönöm szépen a kérdéseiteket, lányok! Hadd viszonozzam ezt a kedvességet én is tizenegy kérdéssel, melyet bárki megválaszolhat, sőt, ajánlott mindenkinek különben az ágyatok alá mászom és éjjel elcsócsálom a lelógó kézfejeteket:

I. Melyik az a dal, amely egy az egyben az OTP-d?
II. Ha lehetne egy egzotikus kisállatod, mit választanál?
III. Képes vagy a tenger mélyén és a Holdon is megélni. Hova mennél?
IV. Csapd fel a kedvenc könyved és oda sem figyelve bökj egy random sorra és másold be. Honnan idéztél és mennyire lett ergyaság?
V. Melyik az a gif, ami most leginkább jellemez téged és miért?
VI. Két OTP-d összefut az utcán. Ketten figyelmetlenségből egymásnak mennek; hogyan reagálnak ők és a többiek? Balhé van belőle, vagy súrlódásmentesen elválnak?
VII. Mi a kedvenc konspirációs elméleted?
VIII. Van olyan film, amit kisebb korodban nagyon-nagyon szerettél, aztán rájöttél, hogy a főszereplő Nicolas Cage és njsdgbhewa? emlékek hajj
IX. Beszéljünk kicsit a könyvadaptációkról. Melyik az a színész, akit tökéletesnek tartasz a szerepére és melyik az, akinél máig nem érted, egyáltalán hogy került szóba az adott karakterrel kapcsolatban?
X. Mi volt a legjobb dolog, amit a múlt héten tettél valaki mással?
XI. Mér nem néztek Penny Dreadfult? Komolyan. Mér nem néztek Penny Dreadfult?

télleg
nézzetek rájuk
NÉZZETEK.

8 megjegyzés:

Raistlin írta...

1. Melyik az a dal, amely egy az egyben az OTP-d?
*hörögve a 8tracks mixei felé mutat*
2. Ha lehetne egy egzotikus kisállatod, mit választanál?
Neil Gaimant.
3. Képes vagy a tenger mélyén és a Holdon is megélni. Hova mennél?
Attól függ, holdbéli vagy mélyvizi boszorkány akarok-e lenni inkább
4. Csapd fel a kedvenc könyved és oda sem figyelve bökj egy random sorra és másold be. Honnan idéztél és mennyire lett ergyaság?
"I LOVE YOU TOO, ELIZA" Nagyon.
5. http://kepkezelo.com/images/8w3n38l4hs4ebuh7gczo.gif
6. Bucky Magneto karjához tapad. Mindenki sír.
7. A pokoli gyikok megcsippelnek és ez nem összeesküvéselmélet ez az IGAZ;
8. Angyalok Városa.
9. Schwarzenegger Hamletnek!!!4!
10. Írtam a lányoknak.
11. MERT NEM TUDOM KI KICSODA ÉS NEM ÉRTEK A CROSSOVEREKHEZ SEGÍTSÉG MEG VAGYOK IJEDVE MIÉRT PUSZIL MEG A DORIAN GRAY MINDENKIT AKI ÉL ÉS MOZOG MEG FOG-E CSÓKOLNI VALAKIT AKI NEM ÉL ÉS NEM MOZOG SZERINTEM IGEN JAJ

Mitsuki írta...

Mert gratula és mert nyaralni vagyok és még nem kaptam reggelit.

I. Melyik az a dal, amely egy az egyben az OTP-d?
Avicii - Addicted to you

II. Ha lehetne egy egzotikus kisállatod, mit választanál?
azt a cukifajta repülő mókust (vagy a Raistlin Neil-jét)

III. Képes vagy a tenger mélyén és a Holdon is megélni. Hova mennél?
a tenger mélyére még eljuthatok, szóval a holdra

IV. Csapd fel a kedvenc könyved és oda sem figyelve bökj egy random sorra és másold be. Honnan idéztél és mennyire lett ergyaság?
ELŐZŐLEG ÚGY LÁTTA,
NEM A KANYARBAN ELŐZ
MOSTANTÓL A SÍRÁSÓ
ÉRTE A FELELŐS.
/Amerikai Istenek
*remélem ergyaság. tudok vezetni. akarok élni*

V. Melyik az a gif, ami most leginkább jellemez téged és miért?
http://media.tumblr.com/9c388fa05f04b325b78e2899f18809bc/tumblr_inline_mkpjcf3UBt1qz4rgp.gif

VI. Két OTP-d összefut az utcán. Ketten figyelmetlenségből egymásnak mennek; hogyan reagálnak ők és a többiek? Balhé van belőle, vagy súrlódásmentesen elválnak?
a carlos nekimegy az azinak, ilyen egyikse néz előre címen, és csatt és a crowley elkapja és cecil jajjdemilyencukik együtt, nézzd és ők hevesen tagadnak és ... (túl hosszú, túl hosszú. egyszer meg kéne írni)

VII. Mi a kedvenc konspirációs elméleted?
hogy mind meghalunk, no.

VIII. Van olyan film, amit kisebb korodban nagyon-nagyon szerettél, aztán rájöttél, hogy a főszereplő Nicolas Cage és njsdgbhewa? emlékek hajj
a Saint Triniens... várjunk, az még mindig vicces

IX. Beszéljünk kicsit a könyvadaptációkról. Melyik az a színész, akit tökéletesnek tartasz a szerepére és melyik az, akinél máig nem érted, egyáltalán hogy került szóba az adott karakterrel kapcsolatban?
senki igazán förtelem nem jut eszembe, valószínűleg agyam sötét zugába száműztem

X. Mi volt a legjobb dolog, amit a múlt héten tettél valaki mással?
höngg, talán az hogy nem csaptam el kocsival valakit a zebrán.
és nem emlékszem mit csináltam a múlt héten. asszem semmit.
áh, de válaszoltam a Raistlin kérdéseire :D

XI. Mér nem néztek Penny Dreadfult? Komolyan. Mér nem néztek Penny Dreadfult?
hamarosan. nagyon hamarosan.

уαмι. írta...

seeeeeaaaaa piiiiiiig

уαмι. írta...

Awwh, jó nyaralást! ;)
És köszönöm szépen, hogy kitöltötted. Némely részen igencsak derültem. :3
xxx

Kija írta...

Neeem, nem úszol meg~ :3

I. Melyik az a dal, amely egy az egyben az OTP-d?
Lorde - Everybody wants to rule the world~

II. Ha lehetne egy egzotikus kisállatod, mit választanál?
Hm.... valami nagymacskát. Vagy vérnyulat. Vagy t-rexet. XD

III. Képes vagy a tenger mélyén és a Holdon is megélni. Hova mennél?
A tenger mélyén több minden van. (A nagy részüktől rettegek is) A Holdon meg... aaaz milyen király lenne már!

IV. Csapd fel a kedvenc könyved és oda sem figyelve bökj egy random sorra és másold be. Honnan idéztél és mennyire lett ergyaság?
"- Ha Mortmain parancsa értelmében nem sértetlenül kellene átadnom neki, otthagytalak volna, hogy cafatokra szabdaljanak." - Infernal Devices III. Clockwork Princess
Hát... ez elég ergya xDD

V. Melyik az a gif, ami most leginkább jellemez téged és miért?
https://31.media.tumblr.com/6df63b2556dc406ecfecfdfc58602083/tumblr_n289h6na3G1smvcf1o1_250.gif Szerintem magáért beszél xD

VI. Két OTP-d összefut az utcán. Ketten figyelmetlenségből egymásnak mennek; hogyan reagálnak ők és a többiek? Balhé van belőle, vagy súrlódásmentesen elválnak?
Tekintve, hogy Tony sötét hajú és kék szemű Magnus flörtölni kezd vele, mire Alec féltékeny lesz és otthagyja. Sid meg csak van.

VII. Mi a kedvenc konspirációs elméleted?
Eeeez... egy nagyon jó kérdés.

VIII. Van olyan film, amit kisebb korodban nagyon-nagyon szerettél, aztán rájöttél, hogy a főszereplő Nicolas Cage és njsdgbhewa? emlékek hajj
Asszem, az Angyalok városa.

IX. Beszéljünk kicsit a könyvadaptációkról. Melyik az a színész, akit tökéletesnek tartasz a szerepére és melyik az, akinél máig nem érted, egyáltalán hogy került szóba az adott karakterrel kapcsolatban?
Godfrey Gao, mint Magnus Bane. *-* Csak miatta érdemes megnézni azt a filmet, a többiek meg tökéletesek ellenpéldának. :"DD

X. Mi volt a legjobb dolog, amit a múlt héten tettél valaki mással?
Mit csináltam múlthéten? O.o
Jaaa, nem írtam meg azt a Szürke ötven árnyalata/In the Flesh/Penny Dreadful crossovert, amivel Tint fenyegettem xD

XI. Mér nem néztek Penny Dreadfult? Komolyan. Mér nem néztek Penny Dreadfult?
Négy és félszer láttam <33 (És írtam is hozzá, de arra Tin kényszerített xD)

уαмι. írta...

Nem csalódtam a válaszaidban, bár a Claire-referenciákat nemesen nem értettem. :D
Pedig dat crossover. Engem már érdekel.
NÉGY ÉS FÉL??? Az én asszonyom. ♥

Tinuviel írta...

Kicsit késve, de én is itt vagyok.

Melyik az a dal, amely egy az egyben az OTP-d?
Meghallom Keaton Henson hangját és sírok, hogy Simon és Kieren, tudom, hogy csak azért mert hivatalos OST, de nem érdekel.

Ha lehetne egy egzotikus kisállatod, mit választanál?
Kisebb és lehetőleg nem mérges hüllőket nagyon szívesen tartanék terráriumban.

Képes vagy a tenger mélyén és a Holdon is megélni. Hova mennél?
Rettegek attól, hogy mik élhetnek a tenger mélyén, szóval minden további nélkül a Holdra, ott maximum ufok vannak, vagy steampunk nácik. (Nem, nem a kedvenc vígjátékom az Iron Sky, tényleg nem : D)

Csapd fel a kedvenc könyved és oda sem figyelve bökj egy random sorra és másold be. Honnan idéztél és mennyire lett ergyaság?
„A múlt egyetlen varázsa az, hogy múlt.” A Dorianból van, és mázli, de nagyon Wilde.

Melyik az a gif, ami most leginkább jellemez téged és miért?
https://31.media.tumblr.com/04e8079c5a34f715d34a6f1b131c1fee/tumblr_inline_n2e8yjAf1p1sv8m9q.gif
Mostanában minden rossz amit írok, és mindjárt vége a nyárnak.... francba.

Két OTP-d összefut az utcán. Ketten figyelmetlenségből egymásnak mennek; hogyan reagálnak ők és a többiek? Balhé van belőle, vagy súrlódásmentesen elválnak?
Azirafael megöleli Castielt, és biztosítja róla, hogy nem az ő hibája, hogy hülyék és gyávák a sorozat írói, Dean gyanakodva méregeti Crowleyt, aki vigyorog, és örül a napszemüvegének. Talán súrlódásmentesen elválnak. Talán.

Mi a kedvenc konspirációs elméleted?
A Világkormányos, tudom, nem olyan menő, mint az, hogy sátánista a vodafone, de nagyon orwelli. <3

Van olyan film, amit kisebb korodban nagyon-nagyon szerettél, aztán rájöttél, hogy a főszereplő Nicolas Cage és njsdgbhewa? emlékek hajj
A Szellemlovas és a Nemzet Aranya filmek. Utálom ezt az embert.

Beszéljünk kicsit a könyvadaptációkról. Melyik az a színész, akit tökéletesnek tartasz a szerepére és melyik az, akinél máig nem érted, egyáltalán hogy került szóba az adott karakterrel kapcsolatban?
A könyvadaptációkkal úgy vagyok, hogy amennyiben értékelhető filmek, hajlamos vagyok megbocsátani az ilyen dolgokat, mint a casting, de a Csontvároson nem tudok túllépni. Godfrey Gao, mint Magnus zseniális, de amúgy senki más nem passzol a szerepéhez, a film meg konkrétan kritikán aluli. + A '94-es Frankenstein Henryjét sem nagyon értem.

Mi volt a legjobb dolog, amit a múlt héten tettél valaki mással?
Nem keveredtem vitába olyanokkal, akikkel felesleges lett volna, mert meg sem hallgatta volna a véleményemet, nekik is jobb így, meg nekem is.

Mér nem néztek Penny Dreadfult? Komolyan. Mér nem néztek Penny Dreadfult?
Nem tudom miért nem néznek, de gondolj arra, hogy mi végig együtt néztük : )

уαмι. írta...

Írni kell görög mitológiás Crossingtont, na. ;u;
Nekem is a Szellemlovas A Nagy Törés, pacsi.
És igen, mi lenne velem nélküled, fellow Dreadfulöm?♥
Köszönöm szépen, hogy kitöltötted & megfojtom a Blogspotot. xx