december 23, 2014

Az ördög néha Pradát visel


Bocsánat, nem hagy nyugodni a Good Omens rádiójáték azon része ahol Crowley tizenegy hosszú évig dadus, szóval agymenésem volt.
Crack. Kínos. Nem is túl jó. De van, mert kell a lelkemnek.



Tizenegy év annak, aki a Kezdetek óta világon van, nem több egy másodperc ezredénél.
Kivéve, ha az Antikrisztust neveled egy angyallal karöltve.
Kivéve, ha ezen múlik, hogy eljön-e az Armageddon.

 És nem utolsó sorban: kivéve, ha szoknyát hordasz.


 Crowley azért nem szüttyögött sokat. Nem volt olyan régen az a sokadik első alkalom.
- Bokáig kellene érnie. - Aziraphale csupán ennyit vet oda, miután derékból behajol a szobába. Crowley nőiesen felröhög és kihívóan feljebb lebegteti a szoknya alját. Alatta combfixet visel. Aziraphale arca megmutatja, hogy egyszerre képes elsötétülni és elsápadni. - Az illendőség kedvéért...
- Nem a hossza a hiba, hanem a szemed.
- Nyugtass meg hogy tisztában vagy még azzal, hogy ettől az állástól függ a világ sorsa.
- Egen, ezért biztosítottam be magam. Nyugi.
Aziraphale visszavonulót fúj és lassan maga után húzza az ajtót. Még utoljára visszadugja a fejét, hogy rászóljon:
- Csinálj valamit a hajaddal, drágám.
Crowley az égre meredve felhördül.

 A paróka, az kurva kényelmetlen. Crowley segít rajta, annyit, amennyit tud, kevésbé fényes és kevésbé műanyag, mint korábban.
Akárhányszor felteszi, káromkodik. Hangosan. Rekedten. Aziraphale-nek ez a hívó szava, itt az ideje hogy belibbenve rendet tegyen. És Aziraphale libben, hogy a rosszalló csücsörítés és időszakos ciccegés ellenére is segítsen rajta.
- Na.
- Nem.
- Gyerünk már.
- Crowley, nem.
- Tudom, hogy akarod.
Aziraphale egy kissé erősebben tűzi a hajába a hullámcsatot, mint arra feltétlenül szükség volna. Crowley felszisszen.
- Ezredszerre, Crowley; nem fogom befonni a hajad.
Ebben maradnak.
Látszólag.

 Van egy év, talán a második vagy a harmadik, amikor egyetlen szót sem beszélnek egymással.
Ha Aziraphale-t kérdezed, azt fogja válaszolni, erre azért volt szükség, mert Crowley belekotyogott a munkájába azzal, hogy Warlock udvaron töltött játékidejében végig suttogva fenyegette a rózsabokrokat.
Ha Crowleyt kérdezed, ő nem tagadja majd, bár védelmére szóljon hogy Aziraphale egy - saját szavaival élve - “kiállhatatlan tróger”, amiért nem hajlandó az említett hajfonásra.
Crowleynak fontos volt az a hajfonás, jó?
Nincs szüksége arra, hogy bárki ítélkezzen.

 A hálószobáik a cselédfolyosó két legtávolabbi végében vannak. Ez azzal jár, hogy észrevétlenül átsurranni egyikből a másikba szinte lehetetlen.
Ez egyiküket nem zavarja. Másikukat igencsak.

 Croweynak kopogás nélkül szokása rátörni Aziraphale-re, akit meglepő módon változatos olvasópózokban talál minden alkalommal.
Crowleynak cserébe van az az irritáló szokása, hogy maga felé fordítja a széket és a lábait szétvetve ledobja rá magát. Persze még szoknyában van.
- Szép esténk van. - Szokta mondani. Na meg hogy: - Szerintem ma egálban voltunk. - Végső kétségbeesésében pedig: - A kölyök már megint lehányta a harisnyámat.
- Ühüm - hangzik a válasz.
- Most nézd meg. - Crowley a jobb lábával kalimpál.
- Crowley, ha megbocsátasz-.... - Aziraphale felnéz. A pillantásuk találkozik. Aztán Aziraphale-é továb kúszik. Ha a puszta megvetése fel tudná nyársalni Crowleyt, már megtette volna. - Mit művelsz?
- Csevegek.
- A lábaiddal.
- Így kényelmes.
Aztán az ajtó nyílik. Maria, a szobalány hozza fel Francis szokásos esti kakaóját, amit érzékletesen a tálcára lötyögtet a jelenet hatására. Kopogott, egyébiránt. Szegény teremtés.
Aziraphale felsóhajt.
- Na tessék.
Crowley puhán int az ujjaival és hangnemet vált:
- Üdv, Maria.
- Nem láttam semmit - igyekszik leszögezni a lány. Még mindig az ajtóban áll.
- Hát persze, hogy nem, kedvesem…
- Mer’ nincs mi kilógjon.
- Crowl-... Miss Crowley, kérem.
Aziraphale jobbnak látja, ha maga megy a tálcáért. Elveszi Mariától és gyengéd erőszakkal kitolja a lányt az ajtón. Crowley időközben lerúgta magától a magassarkút és most maga alá húzza a lábát.
Pofátlanul vigyorog.

 Akkor Aziraphale még dühös; bosszús, mondhatjuk inkább így.
Crowley minél többször eljátssza ugyanezt, egyre inkább hozzászokik.
Aztán megszereti, bár sosem vallaná be.

 Egy idő után Crowley nem csupán akkor ölti fel feminim oldalát, amikor mások is a közelben vannak. A legborúsabb “Crowley, beszélnünk kell” felszólításra is a szempilláit rebegteti és teátrális mozdulattal az ajkaira simítja az ujjait. Rászokott továbbá arra, hogy a csípőjét billentve végezzen mindenféle cselekvést, legyen az ülés, állás, támaszkodás vagy szimplán helyváltoztatás.
Sajnos Aziraphale megdöbbentő hitelességgel képes eljátszani azt, hogy mindebből semmit nem vesz észre.
(Aziraphale valóban nem veszi észre.)
(Pedig Crowley hálóinget kezd hordani.)

 Maria gyakran ossza meg az új fejleményeket Barneyval, a komornyikkal. Barney rendszerint Joe-nak, a szakácsnak közvetít, Joe pedig minden második este együtt borozik Mr. Dowling személyi asszisztensével, aki, bár nem a rezidencián lakik, régi gimnáziumi barátja.
A legújabb pletykák mindig roppant izgalmasak, habár egyikük sem gondolja őket hitelesnek.

 Ha a kertész nem a szerető és nem a gyilkos, akkor meleg. Ezt mindenki tudja.
És elég ránézni Francisre, hogy e kijelentés vitathatatlan ténnyé váljon.

 Időnként Crowleyék is isznak a szobájukban. Egyszer, az utolsó alkalmak egyikén, valahol a tizedik év vége felé, Aziraphale felveszi Crowley szoknyáját és befonja a haját.
Crowley egészen addig pompásan szórakozik, míg ki nem józanodik egy kicsit és égő torokkal meg nem állapítja magában, hogy Aziraphale-nek sokkal jobban áll a szoknya.
Mármint azok a lábak.
- Nem volt fair.
Aziraphale végighever az ágyán.
- Hm?
- Hogy én legyek az anyuka.
- Pardon?
- Gyakorlatilag szülők vagyunk. Tudod.
- Oh. Oh. - Aziraphale homlokráncolva mered a plafonra. - Szülők. Még nem gondoltam bele. Átkozott legyek.
Nevetni kezd, egészen különös hangon.


 Tizenegy év annak, aki a Kezdetek óta világon van, nem több egy másodperc ezredénél.
Kivéve, ha közelebb hoz egy angyalhoz, akit a Kezdetek óta ismersz.
Kivéve, ha végül teljesen elfelejted, hogy miért is fáradsz.

Mert nem utolsó sorban; gyereket neveltetek közösen.


És ez olyan borzasztóan gyorsan történt.

10 megjegyzés:

River írta...

nyüsssz
ha azt gondolod is most hogy nem kellett volna,
ez akkor is kellett, yambúr.

ezek ugyanúgy és ugyanolyan gátlástalanul flörtölnek és buták és melegek mint adásban. hát hova meneküljön az ember.
és nem is a hajfonással vettél meg végleg (pedig) hanem a gyerekneveléssel.

bocsánat a komment sefüle-senyúlfarkáért; a koherenciám az éjfélhez közeledve rohadtul fogy, de itt is mondom, hogy simi-simi volt ez a fic.

уαмι. írta...

*boldog, de rusnya zokogás*

Bobi te most nagyon jót tettél velem. Itt is meg ott is. Meg mindenhol.
A kohrencia meg kinek kell amikor
HÁROM ÓRA ÉRTED MÁR MEGINT

Ez egy pillanatfic, amit rövidesen nagyon fogok utálni de majd megemlékezem azokról az időkről amikor szükség volt rá.
Máshogy nem bírom. Kirobban.

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kritikát. xxx

GyilkosKoala írta...

I m á d o m.
Ahogy mondtad annyira buzik. Ez így a legjobb.

уαмι. írta...

Istenem.
Jaj,
imádlak.
Annyira köszönöm amennyire buzik! xxx

Raistlin írta...

rózsabokrokba fenyegetést sziszegő miss crowleykat akartam egész életemben, és ezt csak most ismertem fel
és volt benne valami keserédes, vagy engem sebzett meg az egész túlságosan, de a fenébe is - ez a két tehetetlen, telhetetlen idióta, két lépés előre és nyolc hátra, mint egy rossz gavottban.
tetszett a stílus, a keret-szerkezet véglegessége, a párbeszédek, a mellékkarakterek, a gesztusok és minden-minden. köszönöm szépen!

уαмι. írta...

Hát én igyekeztem a hülye keserédességgel de igazából meg főleg ők akarnak mindent elrontani.
Mert ilyenek.
Annyiranagyonszépenköszönömúristen.
Tényleg. ;_; Ez most nagyon feldobott. xxx

Tinuviel írta...

Abban a pillanatban, hogy lement ez a jelenet a rádiójátékban, tudtam, hogy fogsz írni és lám aranyos, vicces, még egy kis eldugott mélység is van benne, úgyhogy tényleg kár lett volna kihagyni.

уαмι. írta...

Androgün tökéletes Crowley. Ez így... ez így kész. Muszáj volt.
Ésamúgyjaj. ;_; Nagyon szépen köszönöm! Lám, neked volt igazad. xxx

Mitsuki írta...

Jajj ögyem meg őket villásreggelire, nagyon jó lett. Hát te hát milyen cukorfalaltok.
És igen, na mondjuk, nohát a vége, hogy Azinak áll jobban a szoknya, az olyan kis gonosz. De Crowley meg annyira jajj hát el tudom képzelni hülye fonatban, meg hálóingben, vagy egy elegáncsos szipkával, ami már lehet kiment a divatból és amihez biztosan lusta.
Köszönöm, és tudom hogy mindent a karakterek rontanak el, mert hát no azért egy évig nem beszélni. Kemény.
Nem lehet minden fenékig tejfel, vagy kakaó.

Szegény Maria. (no mit nem a kis beszédesét)

Köszönöm szépen.

уαмι. írta...

Crowleyban az a jó, hogy mindent teljes erőbedobással művel, így ha tizenegy évig nő, akkor tizenegy évig kibaszottul nő. :D
Aziraphale viszont szoknyában. Őszintén. Warrh.
Egy év nekik ráadásul olyan, mintha mi összevesznénk valakivel két napra. Szerintem jó sokszor megtörtént.
Nagyon szépen köszönöm az olvasást & kritikát! xxx