december 15, 2014

Ha bárhol máshol



Nygmobblepot. Gotham. Nemtudommilyenműfaj de összevissza, pont mint ezek ketten. Tinunak, szeretettel, nagyon várva a válaszficet. és - őszintén szólva - megnyugtatást, hogy nem szartam el.
Hallgatnivaló itt.


A fénysíkos utcákra nehéz függönyben zuhog az eső. Ed a kulcsaival zörög, csuklya nélküli kabátja a fejére borítva, szemüvegén megülnek a jeges cseppek. Az ajtó nehezen nyílik: heveder, három zár, megfelelő sorrendben és megfelelő erőkifejtéssel, különböző kattanással
és Ed fogai vigyorra villannak.

A technika a lényeg. A rendszerezett logika a szerkezetek működése mögött meghúzódva, megoldásra várván.
Mechanikai rejtvény.

- Hello.
Ed megfordul. Szemüvege már a kezében, a zakó ujjával törölgeti még mocskosabbra. Felpillant. A lucskosszürke homályból egy ernyő mered felé, alatta árnyékba fúló félarc, görbe mosoly és görbe lábak.
- Nagy rajongód. - A férfi oldalra billenti az esernyőt. A cseppek megülnek az orr ívén, az égnek meredő tincsek között. Éles szikrafénnyel ragyognak. - Tudod, ki vagyok?
- Oswald Cobblepot. - Edward úgy vágja rá a feleletet, mint bármely hozzá intézett kérdésre. Aprót zihál és szabadjára engedi a vigyorát, a szemüveg szárai remegve simulnak vissza a fülei mögé. - Követem a munkásságod. Részben. Amennyit felfedni engedsz. Te, te... - a mutatóujját rázza felé -, kifinomult vagy. Alapos. Az a húzásod a fegyverraktárral, hm? 
Oswald mosolyog, szerény büszkeséggel és összeszorított ajakkal. Hárítva biccent, vállai felhúzva:
- Teszem, amit tudok.
Azután megtörik. Vonásain komolyság suhan át, amint felveti az állát és összecsukott esernyőjét a hóna alá perdíti. Fellép Ed mellé a legfelső lépcsőfokra és a kilincsre fűzi az ujjait.
- Beszélgessünk.


Kezdődhetett volna másképpen, de éppen kapóra jött.
Nygmának nem kell kétszer elmondani és a meglepetés ereje mit sem ér;
Nygma előtte jár, pont a jó ütemben.
Nygma kezd veszélyes lenni, ha rossz oldalon áll;

ha bárhol máshol áll, nem mellette.


Megbecsülés kell neki. Szórakoztatás. Hallgatás, a megfelelő időkben, az agytekervények órapontos kattogása a némaságban, no és persze temérdek türelem.
Oswald mindennek birtokában, Rébusz birtokában továbbra is az árnyékban jár, simább, csupaszított úton. Haladó pálya, amit ő már sosem választ és ahová Oswald az ő segítségével jutott.

Így kell elképzelni: Nygma egyetlen halál nélkül végigviszi az Unfair Mariót, de esélye sem volt Oswald ellen a Starcraftban.
Hatodik alkalommal sem.


Az apartmanja rendszerezett káosz. Szakadt fecnik, tollak hegyomlásai és felcelluxozott, sietősen rótt fejtörők, kérdőjelekkel körbeölelve. Bármely szabad felületen rejtvénymagazinok, napilapokból kivágott keresztrejtvények, sudokuk, szójátékok, egyik sincsen kitöltve, melléjük ferde tollvonásokkal: 43. 28. 11.
- Ó, az. - Ed hátradőlve pillant ki a konyhából, kezében két bögre kávé. - Másodpercek. Mérem magam, csak fejben. Az írás lelassít. Kérdezz valamit.
Oswald finoman összehúzza a szemöldökét.
- Tessék?
- Olvass fel valamit. Bármelyikről.
- "Csontdaganat lati-"...
- Osteoma. - Ed fintorogva nyújtja át a kávét. - Gyerünk, nehezebbet.
- "Mi az, ami a tiéd, de mások használják helyetted?"
- A neved - vigyorog. - Most másikr-...
Oswald felnevet, az él a hangjában leheletnyi. Az ujjai szorosabban fonódnak a bögre fülére.
Nem szereti a kávét.
- Folytassuk máskor, mi a véleményed? Ne hagyjuk, hogy idő előtt elfogyjanak.
- Sosem fogynak el.
- Aggódom, Edward.
- Biztosíthatlak, bármikor ki tudok találni újaka...
- Miattad.
Ed arcáról lassú cseppekben olvad le a mosoly. Bizonytalanul helyezi át a testsúlyát egyik lábáról a másikra.
- Hogy értsem?
- Egyre óvatlanabb vagy. - Oswald a kerek dohányzóasztalra koppintja az érintetlen bögrét és közelebb lép hozzá. Az esernyő a jobbjában, hegyes vége már a falat kaparja Ed dereka mellett. - Nem Falcone megbízásáról beszélek. Engem nem érdekel Carmine, tudod, hogy nem ezért kerestelek meg. Hulljanak csak az emberei. - Az ernyő hirtelen visszacsattan a padlóra. Szinte könyörgőn mered rá. - Kérlek, kérlek, ne okozz nekem csalódást. Azt egyikünk sem fogja túlélni.
Van egy pillanatnyi csend.
Ed rövid, éles hanggal szívja be a levegőt, szája mosolyogva nyílik:
- Most jutott eszembe egy újabb. Imádni fogod. Megkaphatsz, de nem ölelhetsz, hirtelen szerzel és úgy is veszítesz, ha gondoskodsz rólam, remek leszek, ha megcsalsz akkor megtörhetek. Mi vagyok én?

Oswald esernyője végighasít az egyik tapétán, karomként tépve a papírokba. Fecnik borítják a padlót, torz, hatalmas hópelyhek.
Felmordul.
Aztán kiviharzik.

Edward arca grimaszba fagyva. Ujjai reszketegen simulnak egymásra, a lábában az izmok megfeszülnek.
- Bizalom - súgja a csendbe. A hangja elcsuklik. - A helyes válasz a bizalom.


A nappalijában van egy üvegvitrin. Az üveg maga poros, de semmiképpen sem maszatos.
A vitrinben, felállítva vastag, többszáz oldalas kötet tele rejtvényekkel. '96-os kiadású. Abban az évben nyerte el egy iskolai versenyen és ezzel verte meg az apja még aznap este, azt mondta, "megérdemelt jutalom, te rohadt csaló" és két kezébe vette és felpofozta vele, újra meg újra, amíg ömleni nem kezdett a vér a szájából és a könyv gerincére csöpögött.
Aztán az anyja elbőgte magát. Ilyenkor mindig bőgött. Olcsó sherry szaga áradt a szájából.

Amikor Oswald a borítót olvassa az üvegen túlról, összehúzott szemmel, Ed messziről ráüvölt:
- Ne nézz rá!

Oswald hátralép, félmosollyal és kedélyesen a magasba emelt kezekkel. A tekintetéből hiányzik valami, amikor Edre néz.


Edward bármire ráírja a fejtörőit, amiket Arkhamból küld neki. Szalvétára. Névjegykártyára. Üdvözlőlapokra.
Egyik sem az övé.
Ellopja őket, míg a szobatársai leszedálva hevernek az ágyukban vagy a vizsgálóban küzdenek, rekedt sikolyaik átküzdik magukat a tömör téglafalon és Rébusz hagyja, hogy az agya egyre csak pörögjön, pörögjön, amíg még tud, amíg még nem nyomják le a torkán a gyógyszereit és feszítik az ágy vascsövére.

A Pingvinnek címezi mindahányat.

Soha nem érkezik rájuk válasz.
Később a tollat is elkobozzák tőle.


A szökése után a bárba megy először.
Egyetlen szavára a hátsó szobába vezetik, mélyen a Jéghegy szívébe. Befelé menet egyre hűl a levegő, Ed látja a lélegzet páráját, amikor rácsukják az ajtót és egyedül hagyják.
Megigazítja a szemüvegét és lesimítja a smaragd nyakkendőjét. Tekintete végigfut a falakon.

Rajzszögekkel vannak kitűzve. Ahogy látja, mindegyik. Némelyikre lehetséges megfejtések sorai, pontokba szedve, itt-ott átsatírozva és megvastagítva, mögöttük Oswald négyszögletes kérdőjelei.

Egy perc sem telik bele, nyílik mögötte az ajtó. Nem néz hátra. Egyenletlenül kopogó lépteket hall, döbbent szusszanást, megtorpanást.
Az ernyő kopogását, a szivar parázslását.
Elvigyorodik, kesztyűs ujjával az egyik szalvétára bök.
- Ez a kedvencem. Ha eltörsz, munkád nem ér véget, ha érintenek, csapdába eshetsz, ha elvesztenek, már mit nem számít.



Oswald egyetlen szót firkált alá.

A megfejtést.

6 megjegyzés:

Tinuviel írta...

én... hihetetlen vagy, nem tudom, hogy csináltad, de nem hiszem, hogy ennél többet ki lehet hozni a sorozat jelenlegi állásából, és a netes információkból. A zene, a kérdések, a karakterek, a vége... te jó isten... Nagyon köszönöm!

уαмι. írta...

Most sírom el magam. :"DDD
Tényleg nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, most nem nagyon tudom elmondani, hogy mennyire hanyatt vágom magam ettől a kritikától, PEDIG.

Nem hittem, hogy sikerülni fog.
Tudod, miért sikerült?
Miattad sikerült.

Nagyon köszönöm. xxxx

River írta...

na jól van yami
na kurvára jól van

három perce tudom, hogy nekik lesz még jövőjük, és három percbe nagyon sok minden végiggondolás belefért,
de ez, ahogyan te itt, ezzel a *megüt* pontos lélekrajzzal, ezzel a felszínen gomolygó könnyedséggel,
alatta pedig a fémes feszültséggel; imádtam hogy a rejtvényekre építed, és: hogy valahogy rejtvényt csinálsz a történetükből magából,
kimondva egyértelmű, mégis mögötte annyi réteg és összetett mélység , hogy *whoa*
és nem vettem észre a mellékelt zenét de ez önmagában is dallam volt
(uramisten most hallgatom a zenét)

őszintén köszönöm, hogy ajánlottad a sorozatot.
és nagyon szeretem, hogy így tudsz írni belőle.

уαмι. írta...

*ugly sobbing*
Rihihihihiverrrr.

Erre hirtelenjében nem tudok mást reagálni, mint hálarebegni, de azt istentelenül hevesen és és és
és
annyira köszönöm. Annyira nagyon. Köszönöm.

Mondtam már hogy köszönöm mer' KÖSZÖNÖM

(a zene egy fanmix hibája, Saint Sinners és nincs benne indie)

Raistlin írta...

Ez valamiért nagyon kiborító volt, és olyan megfoghatatlanul. Iszonyú lehet együttélni bármelyikük elméjével, de ez a két torz tudat valahogy hihetetlenül könnyedén simul egymáshoz. (És a zene. Basszameg.) Bár nem értek minden utalást, az egésznek van ez a szorongó és zaklató hangulata, amikor röhögnöd kell (sikítva) vagy beleőrülsz, pedig nincs semmi vicces vagy boldog az egészben. Szóval nem tudom, mit érzek, de whoa.

WH O A

уαмι. írta...

Jajúristen, ezt most látom csak. ;____;
Annyira örülök hogy így érzed, el nem tudom mondani! Alapból azért mert még mindig azon pörgök hogy elkezdted a Gothamet, és ha sikerült jól felfestenem ezt a két hülyét akkor az duplaöröm.
Köszönöm szépen, nagyon! xxx