október 06, 2015

haunting presence


Gotham, Nygmobblepot. Ed, Oswald és a gazdát cserélő keménykalap története, avagy farokösszemérésekbe' kicsimmel a második évad táján.


A holdfény nyalábjai árnyékra éhesen lopakodnak a sarkokba, világuk utat mutat a folyosó vértapétás falain: Oswald egyenletlen léptei meg-megtörik a fényt, a ritmus gyors-gyors-lassú, gyors-gyors-lassú. A keménykalap még a fején, széltépázta, esőrágta, ujjai közé fűzve mélán lóg alá a whiskysüveg.
Kifulladva lélegzik, tüdeje forrón tapad a bordáinak: egy korty levegő, egy korty whisky, és a nyelvhegy a szájpadlásnak billen.
A könyökével nyomja le a nehéz rézkilincset. Az ajtó nyikorgó sikolya szaggatott.

Égnek a gyertyák a hosszú asztalon, lidércfénnyel rebegve. A levegőben új illat. Fojtón megfeszül a torkában, érdesen kaparászva, aztán az elme mélyén csillagszóró-asszociációk villannak, és a csendben egyszerre zsibbasztó erő van.
A lángösvény végén, Oswald főhelyén, viaszos árnyalak simul a kontrasztba.
Oswald szóra nyílna, összerezzenve és gyáván rivallva, aztán egy fél lépéssel közelebb biceg és a fények elhajlanak az arcon. A dereka az asztal szélének simul, és az ingert foszlányokra szaggatja a kíváncsiság, ahogy a tekintete vonásról vonásra cikázik.
Kitartóan koppan a csend.

Oswald szabad keze az övön, bőrén megnyugtatóan bizsereg a pisztolya hűs fémsúlya. Óvatosan simítja a csövét, csak rejtve, és a kísértetre bámulva újra kortyol a whiskyből. Vigyor fénylik fel a túloldalon, a fogak zománca jég és holdfény.
- Megváratott.
A hang - a hang hulláma az, amitől egyszeriben minden a felszínre csobban.
Oswald horkan, álla lebiccen. Kedélyes mosollyal közeledik, felfedve mindkét karját, ahogy a pókláb-ujjak végigfutnak a székek háttámláján, és van valami hivalkodó, valami magakellető abban, ahogy a kivillanó csukló fel és le imbolyog, és az árny pillantása mohón rebben.
- Elfelejtettem - felel aztán, a saroknál megállva; a szavai kettősek.
Nem foglal helyet. Kalapját emeli csak, megperdítve az asztallapra hajítva, aztán billen a csípő, ahogy áthelyezi a súlypontját, és élvezettel kapja el Ed Nygma rávetülő rivaldafényét.

Újabb korty; az inak a nyakán görcsbe fonva.
- Apropó - csettint aztán -, az embereim halottak?
Ed halványan csücsörít, szemöldökei játékosan a magasba szöknek.
- Velem születnek mindahányan, de holtidőre ritkán maradok. Mi vagyok? - Kivár még, és az idő nyúlós pillanatokban rebben tovább. Oswald szótlanul, szűkülő pupillákkal bámul le rá, és a tekintet megrezzen, ahogy Ed türelmetlenkedve keresztbe emeli a lábait. Kirobban belőle, körömmel dobolva a szék karfáján: - Ártatlan. Ártatlan vagyok.
- Betört - állapítja meg Oswald könnyeden, és az üveg szájával körbeint a szobában -, és ki tudja, meglopott-e. Kikérni magának, hogy gyilkosnak szólítom, olyan, mint elveszni a részletekben.
Ed mosolya fölényesen tapad az arcára.
- És mégis Ön az, aki a rossz kérdéseket teszi fel.
Oswald felszusszan; az orrcimpái elfehéredve tágulnak, a mellkasa duzzad.
- Mit akar tőlem? - szisszen, és Ed becsmérlően duruzsol:
- Nagyon jó. Ez már jobb.
A kakas fémesen kattan. Oswald kibiztosítja a pisztolyt, és mellékes gyöngédséggel forgatja az ujjai között. Nem tart célra vele: a fémcső órarugóként lebben, ahogy telnek a lusta másodpercek. Pillái lesütve, ajkán szelíd fintor. Nem néz Edre, de a választekintetet magán, a kézfejen érzi.

A könyökét az asztallapra ereszti, mellkasát döntve: a pisztoly csöve Edre mered, az ív a homlokot fürkészi, aztán a vékony orrot, a vigyorba forrt szájat. Oswald úgy simít rajta végig, ahogy a szemeivel tenné és az ujjbegyeivel. Az ő arcán dühödt apátia; ez van a felrebbenő pillantásában és az összetapadt ajkakon, melyekre Ed izgatott szusszanással felel.
- Feltegyem még egyszer? - követeli Oswald halkan, mutatóujja szinte jelentéktelenül görbül a ravaszra.
Ed pillantása lomhán zökken a pisztolyra, aztán elködösülve visszatalál az arcára. A hangjában most szemrehányás az él.
- Reméltem, hogy magától is rájön. Hiszen ezt kedveli jobban, nem igaz?
- Válaszolni fog - Oswald a karját nyújtja; a fegyver csöve Edtől csak egy lélegzetvételnyire áll meg -, vagy sem?

Ed rezzenéstelen. Úgy méregeti, akár egy rejtekén lapuló ragadozó, aki még nem tudja eldönteni, átharapja-e a torkát. Újra mosolyog aztán, egészen felvidulva, és Oswald szemei elkerekednek, amikor a férfi előre dőlve az ajkai közé csúsztatja a csövet. A szabálytalan fogak kijózanítóan koppannak a fémen, és Ed felsandít rá, fojtó vigyorral, állát emelve, lélegzete puha szuszogás.
Oswald a nyelve hegyét harapva keresztezi a saját karját, hogy a whiskyért nyúljon. Iszik újfent, és kísérletezőn mozdít a csuklóján, mélyebbre nyomva a csövet Ed torkában. Ed tarkója a támlának koccan, nyögve fullad, de nem húzódik el.
Oswald ferde vigyorral, elismerően kuncog fel, és még közelebb, egészen a karfáig araszol. Alkarja megbicsaklik, a férfi mellkasának tapad, érzi rajta a telhetetlen sóvárgást, ami remegve hullámzik végig a testén és a has emelkedik és zihálva süllyed.
Oswald vigyora kitart.
- Legyen. A határidő?

Ed a pisztollyal a szájában motyog elmosódott hangokat és mélyülő morgásokat. Oswald merengve elnézi és oldalra billenti a fejét egy egészen halvány, bájos mozzanattal.
- Bocsánat, parancsol? - Megfeszíti a csuklójában az izmokat, hogy Ed ne mozdulhasson.
Nem is akar. Feltekint rá újra, és az íriszei most fellobbantják és magukba nyelik a gyertyák minden fényét. Oswald leplezi, hogy a lélegzet a torkába fagy, és kirántja a pisztolyt Ed szájából. Ed gerince nem görnyed meg, csak a levegőt nyeli hörögve, és a hangja rekedten omlik, ahogy megismétli:
- Amikor újra találkozunk.
Oswald csalódottan fintorog, és a plafon felé billenti a pisztolyt.
- Halovány vezérfonal, barátom. 
- Ha többre van szüksége - krákog Ed, és a karfákba támaszkodva feláll, testével zárva be köztük az űrt. Oswald levegő után kapna, de félő, hogy összesimulnának -, elfogadom, hogy túlbecsültem.
Az asztalra huppan aztán, kiszámíthatatlan lendülettel, és a lábaival a levegőben megperdül Oswald körül. A keze ügyében már a keménykalap, amit pörgetve a saját fejére csap, és az üveg, alján a pár ujjnyi whiskyvel lötyögve. Mire Oswald utána fordul, Ed már tósztra emeli az üveget.

- A legközelebbi viszontlátásra - narrálja, ahogy hátravetett fejjel nyakal belőle, aztán jóleső cuppantással az asztalra koppintja, és egy mozdulattal visszacsúsztatja a maradékot Oswald elé.
Oswald nem nyúl az üvegért; ha túllendülne, leesni is hagyná, hogy ezernyi szilánkra repedjen, aztán - akár ha Ed továbbra is a szobában maradna - addig tiporna rajtuk tehetetlen dühvel és az újabb döntetlen keserű gyűlöletével, amíg nem marad belőle más, mint egy maroknyi ragyogó üvegpor, amit szétzilálna a legkisebb lélegzet.

És Oswald ott áll megfagyva, a kitöltetlen, didergő tér közepén, és a sötétség hamva körbenyalábolja és a múló idő csitítja; csak aztán az árnyakat felcsonkolják az első felhőittas napsugarak, és ő rádöbben, hogy

az ajtó zárja kattant valamikor.
A gyertyák csonkig égtek valamikor.

A hajnal szürkülete az égre feszült valamikor.

6 megjegyzés:

Raistlin írta...

Nem tudom eldönteni melyiküknek nagyobb és ez gyönyörű.

c u p p y. írta...

Egyenesen arányos a további méreteikkel.

Raistlin írta...

amúgy meg a "let it be" megy a beatlestől metálfeldolgozásban mert ha nem lesz benne HA NEM LESZ BENNE EZ ÍGY SZÓRÓL-SZÓRA akkor kénytelen leszek papírbábokból megcsinálni őket és elmarionettezni mert annyira nagyon ők meg az a lombfakasztó buzi dinamikájuk és hogy minden mondat pisztolycsövet szuszakol az orrlyukamba
#i'mdone
és a stílusod. a hangulat. a hülye vibrálásuk. a dialógus A ROHADÉK DIALÓGUS
(és jó volt végre rejtélyt hallani edtől ebben az évadsíkban de hátborzongató is)

c u p p y. írta...

Én téged annyira nagyon szeretlek hallod.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm, és csatlakozom hozzád a reménykedésben, adja az ég hogy megmaradjon a jóstehetségem és ne torzuljon el mint egyes - KEHHHMMM - esetekben.
Nagyon köszönöm. A kritikát is és minden egyebet. ♥A♥

Tinuviel írta...

Első olvasásra se tudtam, hogy mit írhatnék azon kívül, hogy nagyon imádom, és másodjára se tudok mást mondani, mint hogy nagyon-nagyon imádom. Kíváncsi vagyok mi lesz azzal a kalappal, ha nem kerül Edhez valahogy, nagyon csalódott leszek...

c u p p y. írta...

Awww. ;u; Örülök, hogy kellőképpen szótlanul hagyott. :D Az a keménykalap meg kurva gyanús, túlságosan ikonikus, és kellőképpen nagy Ozzie fejére ahhoz, hogy végül Ed örökölje meg. Nem kifejezetten ragaszkodom ahhoz, hogy _így_, az is roppant cuki lenne ha véletlenül leesne Oswald fejéről és Ed a sajátjára húzza, szóval Ozzie sose éri el újra. Ez az angst verziója.
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a kritikát! <3 xxx