december 28, 2015

Bassza szél



Gotham, nem Nygmobblepot. Vagyis de. Csavarral. Hadd mutassam be a Hugo Boss shipet.
Szent meggyőződésünkké vált ugyanis Raistlinnel, hogy a sorozatban időről időre felbukkanó, szemkötős kalózka bizony-bizony összefekszik a főnökkel.
Elneveztem Hugh-nak. Hugh elsuttogta nekem a történetét, ami gyakorlatilag PWP hurt/comfort. Jó szórakozást.


Nem kapcsol villanyt.
Az ajtó zárja sértetlen, a jelenléte a sötétségből lüktet. Hugh az ujjai közé csippenti és megszívja a cigarettát. Csak a parázs izzik és a rámeredő szempár. A bakancsa sarkával csapja be az ajtót, háttal a falnak rogy, álla szegve.
Előrenyújtja a csikket.
- Kér belőle?
Fogak. A hús síkos hangja az ínyen. Hugh lehunyja a szemét.
- Igazán kedves.
Erőtlen és rekedt. A cigaretta? Eltűnik Hugh ujjai közül, ahogy közelebb bukdácsol és az ajkaival ráharap. Felnéz rá közben. Megnyúlik a nyaka, az arcán árnyból vájt árkok. Hugh szeplőket számol a félhomályban, és a huszonötödiknél kérdez:
- Mit akar?
Szavak és füst ömlenek az ajakról.
- Magát. Volna egy ajánlatom.
- Ki maga?
A szájsarok felrándul, a cimpái tágulnak. Van valami az apró vállak emelkedésében, amitől a sajátjai elernyednek a meszeletlen falaknak préselődve. Hugh bőrkabátja megreccsen.
- A nevem Oswald Cobblepot. Nem ártja bele magát a maffia dolgaiba, ha nem tévedek.
- Szarok rá.
Ha a mosoly zárt és a szemei ellágyulnak, ártatlan és puha. Pillanatnyi illúzió, és megtörik. A mellkasára pöccinti az égő cigarettát, Hugh meztelen tenyérrel kap utána és a markába zárja.
A tekintetük metszi egymást. Hugh ujjai parázsló dohányt őrölnek. Az arca feszes maszk.
- Miről van szó?
Az orrán szusszant, és a frigó felé biceg. Feltépi az ajtaját, Hugh szeme érzékennyé lesz a sápadt fényben, ahogy Oswald a csípőjét billenti, és előkapar egy bontatlan üveg Macallant.
- Bátorkodtam behűteni, amíg hazaér - veti hátra, és az öléhez emelve végigsimít az üveg nyakán. A szenes szemöldök magasan ívelt. - Szereti a whiskey-t.
- Aha.
- Kitűnő. Koccintsunk.

Mindketten józanok maradnak. Az üveg felénél járnak. Hugh nyelvén keserű lepedék a Macallan utóíze, hegyével a szájpadlására mázolja és vicsorít.
- Elvállaltam már kevesebbet is egy csinos pofiért.
Tetszik neki, ahogy a szemek hunyorogva szűkülnek. Olyankor elborul a tekintet, és a légzése szaggatott. Ez az az arc, amit maga alá gyűrne gondolatban. Dacos, akaratos, sértett. Behódolt. Rögzített állókép valamiről, amit soha nem kaphat meg, de most a retinájába égetheti, mert kivívta és kiérdemelte.
A tenyerén viszket a perzselt bőr.
- Bóknak szántam.
- A jövőben tartózkodjon tőle.
- Ahogy akarja.
Felhajtja az ötödik felest. Végignyal az ajkán, a pia aranyfényét kenve, és a rezzenéstelen tekintet követi.

A kitagadott kamaszfiú dühödt vágya űzte északra. Egyike azoknak, akik Gotham karjaiba rohannak, és az arcukat fúrják belé, lélegzetvesztetten és elcsitultan.

Az Oswald’s kezdeti kudarcai a háttérbe száműzik. Megszokta már, hogy az árnyak útját járja. Ehhez görbíti a hátát és mélyíti a hangját, és amikor a pillantás az arcára tapad, megtorpan, mint nyílvégre tűzött totemállat.
Az állkapocs érte rezzen. Átszeli a termet.
- Ráér?
A választás szabadsága megdöbbenti. Biccent. Oswald csücsörbe szorítja az ajkait, ujjai végigkövetik a pohara peremét. Felvillan egy mosoly, a zárt szájú. A szemei alatti karikák megduzzadnak.
- Maradjon éjszakára. A vendégem.
Kivár.
- A fiúk még játszanak néhány partit. Tud bánni a kártyával, felteszem.
Elernyed.
- Értse hálaként, amiért elvállalta a munkát. Tudom, milyen mámorító a magányos bérgyilkos szerepe, amit feladott ezért.
A kártyaparti tehát nem az egyetlen játék, amire ma hivatalos. Oswald a szemébe mered:
- Számíthatunk magára?
- Természetesen.
Megtette. Elsimította a vonásokat, egyenként, mintha az ujjbegyeit húzta volna végig az arc hegyes csontjain. 
Oswald visszaperdül a pulthoz, és az italba fojtja a vigyorát.
Hugh nem leplezi.

Elsőnek a lopások: kisstílűek, szükségesek. Kaját szerzett vele és ruhákat.
Aztán a prostitúció. A pénz.
Amikor először fogott fegyvert a kezében, elsütötte és gyilkolt. Ahogy a forró fém a tenyerébe simult, a melegség továbbkúszott a karján, és a mellkasába fészkelt.

Az autó faládákkal megrakodva zökken a klub elé. Nick felrántja a kéziféket és a szemébe pöccinti a kalapot. Az utca kihalt, távoli szirénák és sikolyok pulzálnak a szmogos levegőben.
Hugh a kilincsbe fűzi kesztyűs ujjait, de egy náthás hang megállítja.
- Várjon.
Nick oldalra sandít, némán kérdez. Hugh nem felel. Oswald szóra emelkedik a hátuk mögül.
- Hugh, maga marad. Nick, a ládákat.
- Igenis, főnök. - Nick még utoljára rábámul, szánakozva és félve, mintha arra számítana, Oswald felhasítja a torkát. Csapódik az ajtó.
Várnak. A nehéz ládákban egymásnak koccanva csilingelnek az üvegek. A férfi pocsolyás lépteinek nedves cuppanása, a csomagtartó csattanása, fémkerekek zötyögése, és minden elhal.
Hugh előremered. A visszapillantó tükör sávja kimetszi Oswald szemeit az arcából. Lebegnek. A pillantásaik találkoznak. Hugh elkapja a tekintetét.
- Gondolkodtam a munkakörén. - Oswald nyelve csettint, a ruhája surrog. Előredől. Az éjszaka megváltoztatta. - Szívesen bíznék magára más feladatot is.
- Mit?
Oswald felkuncog. Álla már Hugh ülését éri, ahogy takarásban előre nyúl, és felránt egy kis fogantyút. Hugh hátrazúg az üléssel, a támla és ő Oswald ölébe zuhannak.
- Számít az magának? - A lehelete az arcán. Oswald fölé hajol. Holdvilágkép. Látni akarja a fogait.
- Nem.
- Gondolkozzon el rajta. Találhatunk megoldást, ami mindkettőnket… kielégít.
- Várni fogja a válaszom?
- Biztosíthatom.
- Nem kell.
Oswald mélyebbre görbül. Az alsó ajkába mar és a szájába nyög.
A fogak mélyítette sebekben órák múltán is forr a vér.

Vihar készül. Elsodorja.

Oswald a győzelem mámorában keresi fel, az ajtót feltépve. Hugh a tévé előtt, nadrágban és zokniban, szájában cigaretta. A készülék sistereg és zúg, képe meghajlik. Hugh ugatva röhög a műsoron, a hang a torkába fagy a csattanásra és a cigaretta égve hull a szőnyegre.
A pisztolyát elejti, ahogy Oswald a nappaliba zuhan. Két tenyerét a mellkasának taszítva visszalöki a fotelba és az ölébe mászik. A farka már félig merev, ahogy követelőzve a combjának dörgöli, feje hátraszegve, Hugh orra előtt lüktet az ér.
Az ujjai a vállába marnak. A tekintete lustán billen le, az övébe fűződve.
- Most.
Hugh lebámul. A kezei a derekán, a zakó, a mellény, az ing alá tépve. A bőre forró, hullámozva feszül a tenyerének.
Felsandít rá. Az orra hegye az állát súrolja, ziháló leheletük az ajkakon, és Hugh felmordul:
- Igen.

Oswald a bevetetlen ágyra huppan, a hátán heverve, könyökkel támasztja fel magát. Nyakkendője lazult csak, mellénye kettétépve, az inggombok a mellkasáig leszaggatva.
A frufruja ziláltan tapad a homlokába.
Hugh az ágy lábánál a cipzárjával matat, és egy mozdulattal térdig gyűri a ruháit. Oswald tekintete az ágyékára tapad, elismerően biggyeszt, szemöldökét vonva. Biccent.
- Megteszi.
Hugh arcán ravasz félvigyor. Lerázza magáról a nadrág szárait, és Oswald fölé borul, karjaival közrezárva. Távolságot tart, lélegzetvételnyit, hogy ne érjenek még egymáshoz, csak ha Oswald a nyakába mar és magára húzza, csak ha a derekát emelve hozzá simul, és a sóhajába fullad.
Tompa körmei Hugh állába tépnek, irányba fordítják az arcát. A képébe köpi:
- Kefélj meg. Amilyen keményen csak tudsz. Érted?

Hugh óvszert húz magára, amíg Oswald a ruháival szenved. A kirángatott fiókban rámar még egy tubus síkosítóra, amit Oswald kitép a kezéből, és a saját ujjaira csurgat. A szemébe mered, amint három ujjal magába mélyed, egyből, türelmetlen dühvel. A heves tempó hamar lassítja; elunva, mellékesen húz ki két ujjat, a combján körözve ujjbeggyel. A harmadik még kampóként görbül, és a hátát feszíti hozzá, ahogy Hugh fölé térdel, szárazon nyelve. A haja az arcába hull, Oswald arrébb fújja a tincseket. Az ujjai melegen csúsznak végig az érdes arccsont vonalán, és megállapodnak az ajkán. Hugh elszakítja a tekintetét Oswald farkáról, és homályosan pillant fel rá.
- Mire vársz? - súgja Oswald hűvösen.
Hugh szétfeszíti a combjait és könyörtelenül belé hatol. Oswald szűkölése forrón rándul a gyomrában, ahogy fél kézzel a bőrébe vájva bassza, másikkal, támaszért az ágytámlába kapaszkodva. Oswald a paplanba tép, csípőjével ritmusra talál, combjait szorosra fűzi a dereka körül. Nyers hús nyirkos hangjai és kettejük moraja, fogak közt szűrt morgások és torokmély nyögések - Hugh szédülten gyorsul, és bevillan ez a kép, Oswaldról, az ölében - mélyre húzná, hogy elnyelje tövig, éles, rövid lökésekkel kefélné tovább és Oswald közel lenne, csorgó verítékkel tapadna a mellkasához.
Visszanyel egy sóhajt. Oswald feje hátravetve, torka szegve. Hugh az ádámcsutkára összpontosít, a megfeszült inakra, a bőre kékes sziporkájára. A szemei fennakadva. A támlára mered, baljával Hugh csuklójába kapaszkodik, és megemeli magát. Hugh szabad keze a feneke alá kúszik, bizsergő ujjbegyekkel karmolja, és Oswald levegőt nyel.
- Akarod, mi? - lihegi, és elvigyorodva húzza fel magát Hugh karján. Az arcuk egyvonalban. - Csinálhatod.
Hugh a fenekére csap. Ügyel rá, hogy a hang élesebb legyen, mint a fájdalom, amit okoz vele, és Oswald összepréselt ajkakkal nyög fel rá. Még közelebb löki magát. Hugh agyában felvillan, hogy mi árulhatta el. Oswald arca számító, ahogy pózt váltanak. Hugh ölébe süllyed, karjai a vállain átvetve, arca sápadtan dereng elő.
A tempójuk kitart, Hugh torka száraz és az izmai zsibbadnak. Meg kell támasztania magát, és Oswald az újabb lökésnél körömheggyel szánt végig a haján.
A hangja durván, gyomorból ömlik fel. Összecsuklik. A háta a vászonlepedőt gyűri, Oswald az ujjai közt morzsolja a tincseit, nyelvhegye a fogsorai közé szorulva. A szemei győztesen villannak, aztán a fény kihuny.
A mellkasára támaszkodva reszket végig. Ahogy felüvölt, Hugh bordáin vibrál végig a hang. A gerince görnyed, Hugh érzi, ahogy megfeszül körülötte.
A hasára élvez. Fulladva zihál, és úgy marad egy pillanatra, előrebukó fejjel és csapzott tincsekkel, amikről cseppekben szitál a veríték. Az egész teste kipirult, a homályfényben szinte lángol.
Hugh nem mozdul. Oswald kiegyenesedik, és feltérdel. Ahogy kicsusszan belőle, Hugh az óvszeren keresztül is érzi a szoba áporodott levegőjét. Az inger túl hideg és túl kegyetlen.
A plafonra mered. Ruhák surrognak az ágy mellett. Oswald levegőért kapva, komótosan öltözködik, és Hugh nem várja meg, amíg lelép. Legyűri az óvszert, és száraz tenyérrel esik magának. Az orrában még Oswald spermájának forró, sós illata, amihez nem mer nyúlni. Gondolatban édesgeti vissza, és most hátulról bassza, apró csuklói az öklében, a hátára szorítva. A párna elnyelné a sikolyait, ahogy a csücskét harapná, nyelvével a huzathoz tapadva. Rajthagyná a nyálát, és a fognyomait, talán a vérét is, ha elég keményen csinálja.
Oswald szippantva húzza ki magát, és felborzol pár tincset a tarkóján. Hugh érzi, ahogy végigfürkészi, és ez - talán vigyor hangja.
Hugh ujjai felsiklanak, és széttárja őket. Összekoccant fogakkal vonyít fel. A gyönyöre összefolyik Oswaldéval, a cseppek egymásba dermednek.
Oswald már az ajtóban, csípőjét billentve hajol vissza.
- Holnap nyolckor kezd, ne feledje.
Nem feledi. És nem felel.
A zár kattan.

Oswald birtokán olyan lakosztályt kap, amilyet soha nem akart. Megtartja a lakását, és pár cuccot hoz csak át, amivel elnyomhatja a rusztikus rémálmot. Az akváriumot a franciaablak elé tolja, lesöpörve az éjjeliszekrényről a nippeket.
A guppi napok óta a koponya szemüregében bujkál, a konyaknövény szelíden hullámzó levelei mögött. A szárított kaja egyre gyűlik a felszínen, duzzadtan és kifakulva.

Élvezi a személyi testőr szerepét. A közelében lenni, a háttérbe bújva, annyi amennyit akarhat. Oswald bizalma erősödni látszik, ahogy a birodalma terebélyesedik.
Félszavakkal hívja magához és türelmetlen csettintéssel. A dugásaik rendszertelenek. Néha hetekig nem érhet hozzá. Néha az egész álmatlan éjszakát a nyugati szárnyban tölti, Oswald lakrészében. Kifulladt, szótlan szüneteket tartanak és újra egymásnak esnek, körömmel és fogakkal és felszabadító dühvel, a határaikat feszítve és egymás nyakát.
Nincs vele baja.

Oswald a harmadik alkalommal szaggatja le róla a szemkötőt. A halott íriszbe mered, Hugh rendületlenül mozog benne tovább, és Oswald ujjbegye végigköveti a villámcakkos sebeket. Aztán közel hajol, keresztülnyalva rajtuk, nyála a fedetlen húsra szárad.

Közelharc huszonévesen. Ököllel ment a késre, aztán a penge végigszántotta a jobb szemét. Forró vér vakította és csípte ködfehérre, és a faszkalapnak volt pofája röhögni.
Hüvelykkel passzította a csontjára mindkét szemét, és a saját késével metszette el a torkát, csak halványan, hogy hosszú percekig hörögjön lélegzetért, és számolja a kortyokat, azért imádkozva, hogy legyen vége.

Az alkalmak megritkulnak. Az egyik éjjelen, a halálból és önkéntes száműzetésből visszatérve Oswald kétségbeesetten, kapkodva tépi le a nadrágját, és a hátát mutatja neki.
Hugh nem fekteti az ágyra. A hideg tapétának löki, hátulról tapad hozzá és végigkarmol a combjain. Oswald azonnal akarja. Szárazon. Hugh csak a sliccét húzza le, kotont húz és a tenyerébe köp. Magára markolva futtatja végig az ujjait egyszer, kétszer, háromszor, és Oswald türelmetlenül mordul fel.
Hátranyúlva tövig vezeti magába. Ököllel csap a falra és rekedten ordít fel. Hátralöki magát és Hugh készségesen a derekába mar, ahogy kefélni kezdi. Oswald minden kíméletlen lökéssel a falnak csapódik, a hasa, a mellkasa, álló farka. Hörögve szakadnak fel a nyögései, tüdeje sípol és a sérült boka összecsuklik alatta. Hugh utána kap és megemeli, Oswald már csak félig, lábujjakon éri el a padlót, fenekén és combjain kipirul a bőr.
- Bassz meg - vicsorít elcsukló hanggal, és szorosra zárja a szemeit. Az arca megrándul és a szája reszket. - Bassz meg úgy, mintha a kibaszott életed múlna rajta.
Hugh engedelmeskedik. Aznap ő élvez el először és Oswald farka végre a torkában, a gyönyöre a torkán csurog le.

Nyílt titok, hogy az új vendég Oswald szeretője. Hugh nem törődik vele, a másik viszont törődik Hugh-val.
Nem tetszik neki, ahogy furcsán méregeti a szemüvege felett. Nem érti. Ő csak dugta, amíg igényt tartott rá. Nem szerető volt, hanem kitartott kurva. Beletartozott a munkakörébe.
A fizetésén is meglátszott.

Hónapok teltek el, amíg visszatért hozzá. Akkor már három hete nem látta. A haja azóta megnőtt, nyirkosan tapad az arcába, ázott és reszketeg és apróbb, mint ahogy emlékezett. Elcsöppen az orra és felvillan a tekintete. A szemei vizenyősek, a vonásai viaszosak és kemények. A szívét nem látja, de tudja, hogy darabokban van.
Hugh állkapcsa megfeszül, ahogy közelebb lép, és lefejti róla az esőnehéz kabátot, és a legközelebbi széktámlára hajtogatja. Oswald rezzenéstelen tekintettel követi, aztán a pólójába markolva lerántja magához.
Akkor először csókolja meg, bár nem hasonlít csókra. A nyelvére harap, akaratos fintorral koccantja össze a fogaikat. Az ajka nedves és hűvös. Az egész rövid és hirtelen.
Eltaszítja magától, amilyen hirtelen lehúzta, és remegő ujjakkal kezd vetkőzni. Hugh is a lapockájához nyúl, és gombócba gyűrve hajítja el a pólót. Nadrágot nem visel, csak boxert, amiből kilép. Oswald még nem végzett. Nem segít neki.
Kivár, amíg az ágyra parancsolja és követi a bicegő lépteket. A holdfény besüt a nyitott ablakon, forró, későnyári levegő ömlik be. Oswald porcelánbőrén hegek rajzolódnak - zúzódások, vágások. Kötél erei és foggal szívott, harapott sebek, karmolások hosszan végigszántva a hegyes csigolyák felett.
Nem Hugh nyomai.
Minden úgy történik, ahogy régen. Oswald vezet, ráparancsol, ha túl lomha és bizonytalan. Hugh a hátára fordítja, mellkasánál fogva szorítja a párnák közé. A tekintete ide-oda cikázik a sebek között, és ahogy Oswald az ajkába harapva, visszafojtott hangokkal hullámzik alatta, érzi magában a feltörő dühöt.
A másik bekaphatja az összes faszát, ha ezt teszi vele. Neki megadatott, és elhajította. Nem érdemli meg.
Hugh Oswald hajába markol, és hátrafeszíti a fejét. Szinte ráveti magát, ahogy a nyakába harap, állkapcsa fájón megfeszül, ahogy közrezárja és rászorít. A nyelve a bőrének tapad, az íze sikamlósan sós az izzadtságtól.
Oswald torkában elhal minden hang, de a keze végre fellendül, és minden erejével Hugh vállába markol.

Tíz perc múlva alatta liheg, szétvetett végtagokkal. A nyakán Hugh fogai, az arcán torz gyűlölet.
- Ezt soha többet ne merészeld.
Hugh nem szól, de bólint. Lekászálódik az ágyról, magára kapja a boxert, és kimegy a saját szobájából.

Levélben fenyegeti meg. Hugh nem olvassa el. A tanácsterem kandallójába hajítja, és nem nézi végig, ahogy felfalják a lángok.
Egyszer úgyis visszajön a birtokra, és akkor ő itt lesz, és a képébe vághatja.
Vagy ő vág az ő képébe. Ököllel.

Amikor ajtót nyit, szembenéz vele. Fújtat és zihál, mintha rohant volna, fél kézzel az ajtóba kapaszkodva. Hugh végigméri. A hangja mélyülten sziszeg:
- Félre.
Hugh nem mozdul. Az arcára szegeződő pillantás elsötétül, az alsó állkapcsa vacog.
- Azt mondtam, félre.
- Nem engedem be.
Kiegyenesedik. Megpróbál fölé magasodni, de Hugh látja a szemében a kétségbeesést. Retteg.
- Ezt nem maga dönti el.
Hugh vállat ránt. Ez igaz. De ha a férfi erőszakkal törne be, megállíthatja. Megölni nem ölheti meg; feltartóztatnia szabad.
Oswald jelenik meg mögötte, és szó nélkül rásimítja a tenyerét a vállára. Hugh ellép az ajtóból, és Oswald szegett fejjel biceg előre, hogy a férfiba fojtsa a lázas szavakat és magához vonja.
Hosszan csókolóznak. Oswald aláveti magát a másik akaratának és nem küzd az olyan érintés ellen, amit nem ő kért. Ahogy Hugh megnyugodva húzódik vissza, még hallja, ahogy Oswald gyöngéden annyit súg:
- Te dicstelen, álnok barom.
És újra megcsókolja.

Aztán Oswald nem keresi többet.
Ezért nem.

6 megjegyzés:

Raistlin írta...

Még mindig az a legelképesztőbb az egészben, hogy ez egy olyan karakter, aki nem szólal meg, és aki helyett mintha te beszélnél - mert bármit mondasz róla, az hiteles, és tökéletesen illeszkedik a sorozat világába; egy olyan crack, ami nem kackaclolol, hanem egy repedés, amin keresztüllesve Oswald (és Ed) egy egészen új oldalát látjuk meg és értelmet nyer annyi minden, amit korábban nem gondoltam hiányosságnak.
És nem hiszem, hogy rajtad kívül erre bárki képes lenne.
A stílus bravúros. Megint csak az van, hogy elhiszem a karakternek, de mindeközben annyira utánozhatatlanul és megmásíthatatlanul a te írói stílusod (könnyed, kegyetlen, költői). Fölkavar és magával ragad és mindig a te munkáidat olvasva döbbenek rá újra és újra, micsoda hatalma és ereje van a magyar nyelvnek - és hogy te mégis magadhoz szelidíted. Ehhez hihetetlen erő kell.
A történet nyerssége, ritmusa, átgondoltsága és mindene azt eredményezi hogy én most rögtön fölállok egy kis alkoholért. Brb.

c u p p y. írta...

Hozzál már nekem is baszdmeg mert ezt nem bírom hát hogy hát mit. Suci.
Eszméletlenül köszönöm. Nagyon-nagyon. Azért is, hogy megírattad velem, azért is, mert feltöltetted velem és feltöltesz engem is energiával és lelkesedéssel.
Csöpög a klaviatúrám. No.
Nagyon köszönöm. Kurvára köszönöm. De remélem anélkül is tudod hogy leírom most még kétszer. ♥

Tinuviel írta...

... azóta is így próbálom keresni a szavakat, de ebből nem lesz normális kritika. Imádom kalózt, nyertél, imádom, hogy rajta keresztül látjuk a srácokat, szívem szakadt érte néha, de a végén annyira átjön minden, hogy én is csak bánatosan mosolyogtam mint Hugh...Köszönöm, hogy bemutattad nekünk, remek karakater került ki a kezed alól.

c u p p y. írta...

Eszméletlen fájdalmas volt rajta keresztül nézni őket. :"D Bár pont az tetszett a legjobban az egészben, hogy ÉN szenvedtem írás közben, hogy szegény nyomorult, Hugh meg lerázza magáról mert neki tényleg tök oké.
Neki minden tök oké.
Kivéve ha Ozzie nem oké.
Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, annyira kurvára örülök, hogy tetszett neked! ;u; ♥

cécile írta...

oké, szóval én most jöttem rá hogy mennyire rossz ember vagyok mert szerintem még egyszer sem kommenteltem így errefelé pedig annyira régen itt vagyok. omg. de ez a fic nem hagyott nyugodni, mert hogy lehet valami ennyire csodálatos úgy hogy ennyire bánt. hogy? még csak meg sem szólalt a srác és tényleg minden pillanat tökéletesen illett a sorozatba. szóval köszönöm az élményt (és sokkal jobban köszönöm mint amennyire összeszedett lett ez a hozzászólás :D).

c u p p y. írta...

Awww, örülök, hogy a kommentszekció felé sodortak a szelek, cécile, köszönöm a kitartó itt-tartózkodást! ;u;
Nagyon vigyorgok, hogy sikerült hatást elérnem ezzel az izével. Hugh-val egy élmény együtt dolgozni, mert bár baszik megszólalni, olyan erős és letisztul POV-ja van, ami üdítő változatosság Oswald szenvedélyes nyerssége és Ed inkoherens csacsogása után.
A hozzászólás tökéletes, és az estém is - és ezt nagyon szépen köszönöm neked. ♥