február 22, 2016

Avast! I


Nem az, hogy nem nyugszom, amíg minden fandomomból lesz egy kalóz AU, de ezek tengerre születtek.
Gotham, Nygmobblepot. Több fejezet, mert kibaszok magammal.


- Viszlát, Fish.
Oswald fél kezében a kard; villámlás csillan a pengén, a vér magába szívja és kioltja a fényt. A köteleken függ, kapaszkodva, csálé lába alálóg, ahogy a kétárbocos tajtékhullámokon lohol.
Fish csizmasarka a hajókorláton koppan, macskaügyesen egyensúlyoz a vékony fapallón. Körmei a dereka nyers, lüktető húsára szorulva, szablyája a tengerbe csobban.
Fekete fogakkal, lucskosan vigyorog fel rá utoljára
nincsen semmi baj
és Oswald a szívébe mártja a kardot.


A viharba üvölt, az ég visszamorajlik rá. Fish megcsuklik, habos tengernyaláb karolja, magához vonja, hogy belőle táplálkozzon. Újabb villámmal fordul meg a szél, sós permet szárítja Oswald eltátott ajkait, a nyelvén ülepszik meg reszketegen.
Hátramered. A fedélzet élettelen testek súlyától ropog: Fish hű legénysége vértelenül, ködpupillákkal bámul vissza rá.
Oswald a tat padlójára ereszkedik, jobb bokáján fájdalom szikrázik fel, végiglobog a lábszár érzátonyain. Nyáltól, víztől, vértől síkosak a csupasz deszkák. Újabb hullám döng végig a fedélzeten, és Oswald nem ereszti a köteleket. Megfeszült nyakkal szegi magasra az állát, és ahogy a tekintete holdsárga szempárt metsz a felhőörvény közepében, vigyor kenődik az arcán.
Véres kardját emeli, diadallal süvöltve, és a tenger elcsitul.


A kétárbocos valaha rabszolgahajó volt, és Fish egyszerre ötven emberhez láncolva, saját mocskuktól fulladva hevert a gyomrában, az alig négy láb magas fogdákban.
Lázadást szított titokban, hevült a szó és forrt a levegő. Egy hétbe sem telt, és a hajó az övék lett, kőnehéz hullák csobbantak a habokba. Fish Mooney, a rab kapitány első útja visszavezetett Barbadosra, ahol elbocsátotta a szenvedőket és magához vette a nyomorultakat.
Oswald öt esztendővel később csatlakozott a legénységéhez.


Fish félholtra verve talált rá egy kocsma mögött, kocák között a sármocsokban. Marokra fogott szalmával itatta a vérét, a torka száraz volt, mint a tapló, ruhái tépázott rongyokként lógtak rajta.
- Mit tettél?
Oswald lázasan rázta a fejét. Íriszein fátyol a könny.
- Beszélj, fiú. Mit tettél?
Fish hangja szigorú édesanyáé; keményen élezett, az angol szavak bizonytalanul, törötten peregtek vörös ajkáról. Ahogy előrehajolt, bizalmaskodón, gyöngybe fűzött rasztatincsei a vállai elé hulltak.
Oswald előtt tetovált karokkal ölelt, fedetlen mellek és csonttalizmánok.
- Kiforgattad a pénzüket? Ez az igazság?
Oswald bólintott és Fish hümmögött. Magára hagyta egy éjszakára, és amikor másnap délben még életben találta, magával vitte.
Oswald gyűlölte érte.


A kétárbocos a part felé sodródik. Oswald a felépítmény orrában, mozdulatlanul hagyja, hogy a vihar és a megidézett kísérteterő elvégezze húsz ember munkáját.
A feltámadó szél a kikötő moraját hordja felé.


A fogadó hátsó helyiségében párafüstös a levegő. Oswald félhomályban, vaskos bársonyfüggönyök takarásában foglal helyet. Királyian megmívelt mahagóni és surranó selyem veszi körbe, ahogy egyesével maga elé hívatja Nassau zsiványait.
Legtöbbjük arca ismerősen dereng. Hallották már hírét - oh, az édes szóbeszédek szájról-szájra, részegesen tündöklő csillagegek alatt. Forró füsttől fulladva, akadó nyelvvel hörgött méregszavak.
Ennek most vége.
Penna serceg a pergamenen, kiontott vérvonalat húzva. Oswald kurta pengével sorra metszi a csuklókat, gyöngyözni hagyja a forró vért, míg felesketi őket.
A pergamenen erekként csurognak egybe a nevek. A vérszerződés megköttetett. Oswald mögött harmincöt haramia, veteránok és közlegények és újoncok, köztük tizenegy nő.
A Hold lassan megfordul az égen.


Április első hétfője tiszta éggel, bíbornappal virrad. Oswald durva takarók alatt vacog a fogadó második emeleti kvártélyában, pőrén, síkosan tapadva az anyagnak. A nyelve száraz hús a szájában, a zsalugáterek közt beszökő fény-nyalábokban porszemek peregnek. 
Kicsusszan a takaró alól, lábai alatt levetett ruhái sziszegnek. Az ágy másik oldalán a félszemű, kemény arccsontú őrszolgálatos hever, napszítta bőre fedetlen. Oswald tekintete végigsimít a hát és a fenék ívén, önelégült szusszanására fáradtan hullámzanak az izmok.


A fogadóban a hullarészeg legénység hever, egymásnak borulnak hortyogva. A csilláron bőrövre csatolt szekercék, csizmák és kalapok lógnak. Oswald lebiceg a lépcsőn. Lüktető halántékát simítva lép át két egymásba fonódó leányon; egyikük a fegyverkovácsa, szívarca mélyen belefúrva egy szajha dús mellei közé. Oswald körmét mélyeszti a kerek vállba, és a hátára fordítja, mielőtt beléjük fúlna. A lány méltatlankodva nyöszörög, szőke fürtjei a szájában.
Körbekémlel. A hajnali ünnepélyen hordószám csapolták a borostyán rumot és gint; a süvöltő beszédhang mámoros énekekbe és a gyönyör sikolyaiba fulladtak, ahogy tovaperegtek az órák és lehűlt a levegő.
Oswald jólelkűen engedélyezte a tivornyát, bizalmukat kivívván. Aznap úgysem bonthatnak vitorlát, s a még egy nap vezeklés kedvez a másnap kúrálására.
Oswaldon csipkeujjú, lágy levendulaing és fekete nadrág. A talpa mezítelen, csonka bokája alatt megnyikordulnak a deszkák. Előhúzza pisztolyát, karja lendül, és a mennyezetre tüzel. A golyó a csillár fémcsigáján csilingel, ami az egyensúlyából kibillen. Az aláhulló csizma Oswald előtt koppan, szippantva nyúl utána, és a jobbjára húzza.
A lövésre felpattannak mindahányan. Kótyagos fejek és ködtekintetek keresik Oswaldot.
- Talpra, barátaim - egyenesedik fel, ajkán puha mosoly. - Áldozattal illendő köszönteni az új korszakot.


A puha homokra vonják Mooney kétárbocosát, oldalát kötelek és gerendák rögzítik. A legénység horzsakővel sikál és súrol, a hajó gyomrából rakományt hord a partra a vékony pallókon. A pálmák árnyékában a számvivőtiszt gubbaszt, ép kezével a hajónaplót jegyzi. Magához kiáltja Oswaldot.
- Mennyi? - kérdi Oswald, és egy törzsnek dönti a derekát. A férfi felnéz rá, kampójával a jegyzéken koppintva. A halántéka verejtékes, a tekintete nyugtalan.
- Nyolcszáz, ha jó vevőt találunk. A mirha kevés, de a dohány kiváló minőség. Tizenöt zsák. Spanyol portéka?
Oswald bólint, hüvelykujjának szilánkos körme a fogai közé szorítva. A férfi kisegíti, vászonnal itatva fel az izzadságot a szeme fölül:
- Ismerek valakit. Kereskedőknek adja el a lopott árut. Vele kétszer annyit kaphatunk.
- Magával tartok. Még ma egyezségre kell jutnunk. Holnap hajnalban kihajózunk.
- Igenis, kapitány.


Az ajánlat ágyban éri az öreget. Selyemköntösben pipázik, súlyos bársonytakarója a melléig ér. Papírok szerteszét az ágyon. A könyvek, festmények lapjait penész rágja, gyűröttek, nedvesen hajlanak a trópusi párában. A levegő fullasztó. A zsalugáterek leeresztve, a füst megdermed a piszkos félhomályban.
Oswald a kendőjébe köhint, s ott tartja az arcán.
Az öreg felvonja rá a szemöldökét.
- Jöjjön közelebb, kapitány.
Oswald az ágy mellé lép.
- Ismerős nekem. Ki alatt szolgált korábban?
- Fish Mooney volt a kapitányom.
- Fish Mooney. Te küldted a tenger fenekére?
- Én, uram. A Sellő már az enyém.
- A legénysége?
- Mind halott. Saját kezemmel végeztem ki őket.
- Az ő portékájával üzletel?
Butch meginog az ágy lábánál, és Oswald vállat ránt. Ajkain visszafogott, szelíd mosoly.
- Ő már aligha venné hasznát.
Az öreg felkuncog. Köhögésbe fúl. Halk koppanások hallatszanak az ódon ajtón, nyurga alak lép be, észrevétlen, akár egy kísértet. Oswald végigméri a szoba túlvégéből. A pillantása viszonzásra talál a szemüveglencséken túl. Mellette dacos tekintetű cselédlány.
- Doktor - int pipás kezével, szemei mosolytól szűkülnek. - Azonnal fogadom. Míg várakozik, legyen vendégem egy konyakra. Liza, kérem.
A lány meghajol. A doktor kalapját forgatva biccent, tekintete nem ereszti Oswaldot. Végigsiklik rajta, lágyultan és bódultan, elidőzve csonka bokáján. Oswald elvicsorodik.
Az ajtó lassan csukódik be utánuk. Az öreg torkát köszörüli, és tintába mártja a pennáját.
Az ajánlata több, mint kielégítő. Oswald mégis vitába száll, és ötszáz aranyat alkud rá.
Az öreg tenyere nyirkos és petyhüdt, ahogy kezet ráz vele.
- Kedvelem magát, kapitány. Remélem nem okoz csalódást. Merre visz az útja?
- Északra. Ha a szél is úgy kívánja.


A doktor az ajtó mellett várakozik, kezében konyakkal teli pohár. Oswaldot látva elvigyorodik, egészségére kortyolja az utolsó cseppeket. Amint Oswald elbukdácsol mellette, észrevétlen léptekkel a nyomába szegődik. Butch keze a széles derékövön a pisztolyra simul. Oswald a kezét emelve előre küldi.
Ketten maradnak hát, tárt ajtók mögött már a veranda. Forró trópusi szellő lobogtatja a függönyöket. Oswald a támlának dől, a függöny az arca elé hull.
- Segíthetek valamiben? - kérdi nyájasan, fogát szorítva.
- Láttam, ahogy a hajója a kikötőbe fut. A hajnallal együtt érkezett, vérbe és sóba borítva. - Szünetet tart. - Lenyűgöző látvány volt.
- Köszönöm.
- Egyedül kötött ki, ha nem tévedek.
Oswald a fejét kapja. Szembefordul vele, tág orrcimpákkal és összefűzött karokkal.
- Mire céloz ezzel?
A hangja nyúlósan hideg. A doktor csontos kézfejével elhúzza Oswald elől a függönyt. Közelebb lépve folytatja.
- Egy nap alatt toborzott legénységet maga köré.
- Ha minden eddigi cselekedetemet felsorolja, illendő közölnöm magával, hogy tisztában vagyok velük.
A doktor felkuncog. Nyelve hegye végigsiklik kiszáradt ajkain. Oswald tekintete rátapad, mielőtt a szemébe fúrná újra. A mahagóni íriszek keserű fénnyel égnek.
A cselédlány az árnyakból lép elő.
Oswald felszippant.
- Falcone Önt kívánja. Ne várassa.
A doktor a fejére emeli kalapját. A függönyt elereszti, visszahull közéjük.
- Nem én késtem.


A kétárbocosra új lobogó kerül. A halcsontváz, ami valaha emberi szívvel dobogott, szétszaggatva hever a fedélköz alján, puskaporos hordók közé feszülve. Oswald zászlaján egy albatrosz koponyája, tátott csőrében rövid pengéjű tőr, vér csöppen róla.
A szelek lustán duzzasztják a vitorlákat. A tengervíz áttetsző, vakító gyémántfénnyel ragyog. Oswald a korlátnak dőlve ácsorog az orrban, fél szemmel az ácsmestert felügyelve, aki az új orrfigurán dolgozik kötelek hálójában. A lány serényen hasítja a napszítta fahasábokat, hogy megkoronázza vele a megújult kétárbocost. Oswald Visszatérésnek nevezte el a hajót, és ahogy észak felé sodródtak a lagymatag áramlatokkal, arcát tartotta az ismerős szeleknek.
A fodrozó nyugalmat egyre agresszívebb ordibálások, csapások kavarták fel. Oswald felnyitja a szemét, és nyúzottan fordul a fedélköz csapóajtaja felé, ami a hajlott lépcsősorok között nyílik most fel. Két alak pattan a fedélzetre, a mélybe nyúlva egy harmadikat felhúzva. Megragadják mindkét kezét, hátracsavarják, míg a harmadik kalóz hátulról lökdösi fel az idegent.
- Mocskos patkány!
- Potyautas! Potyautast fogtunk!
- Kapitány! Ez az pofátlan féreg a kamrában bujkált-
Oswald tenyerével a korlátra csap. Préselt ajakkal bukdácsol le, s ahogy rúgva-húzva színe elé vezetik a férfit, a sápadt vonásokban ismerősre talál.
- Doktor - csettint, és hagyja, hogy térdre kényszerítsék előtte. - Micsoda kellemes meglepetés.
A férfi vigyorogva néz fel rá, csapzott hullámtincsei a homlokában. Mélyzöld bársonyszalag fogja hátra a haja nagy részét, szemüvege az orra hegyéig csúszva. Szája sarkában nyálas a vér, kicsavart kezeire izzadtan tapad a hófehér ing.
- Kapitány - leheli rekedten, hunyorogva a fényben. - Csodásan fest.
Oswald felhorkan. Övére tűzött bőrtáskából cigarettát húz elő. Kényeskedő fintorral illeszti az ajkai közé a kókuszbarna papírt, és int a legközelebbi kalóznak. Az őrszolgálatos előzékenyen lép közelebb, tűzszerszám a vékony ujjak között. Láng lobban, és a legénység elcsendesedik. Visszafojtott lélegzettel figyelnek, a kötélzetről macskatalpú kalózok huppannak a fedélzetre. A kör bezárul.
Oswald gomolygó füstöt ereszt, a homályfény a fogaira tapad.
Nyájasan kérdi:
- Megkérdezhetem, mi jártatban?
A doktor vállat rántana, de a matrózok nem engedik. Hűvösen sandít rájuk. A könyörtelen tekintet borostyánfénnyel villan és elismerést gyújt Oswaldban.
- Utazgatok - mondja végül, szemeivel újra a kapitányra talál. - Igazán sajnálatos, de azt hiszem, elvétettem az útirányt. Ez nem az Arabella, ha nem tévedek.
Oswald élesen felkacag.
- Arcátlansága kifogástalan. - A cigarettába szív újra. A legénység méregszavakat sziszeg, és felhangzik egy “kötélre!” rikoltás.
A doktor vonásai megkeményednek. Undor csurog le rajtuk. Oswald a szemöldökét vonja.
- Parancsol?
- A kéretlen közönséget nem viselhetem.
- Dühöt érzek?
- Sérelmet. Legnagyobb örömömre szolgálna, ha az életem Önre bízhatnám - csakis Önre.
- Attól tartok, a helyzete nem alku tárgya. A legénységem hozzám tartozik, ahogy a hajó is. Nélkülük nem dönthetek. Ön megszegte a Visszatérés szabályzatának kilencedik pontját. - Fejből idéz, zengő hangja végigrobog a vitorlák közt: - “Aki engedély s a legénység tudta nélkül lép a fedélzetre, bűnt követ el. Reá szabott büntetése halál legyen, vagy könyörület - a közösség dönti el.” A kérdését szavazásra kell bocsájtanom. Természetesen tárgyalás keretei között lesz lehetősége arra, hogy megvédje magát, de kettőnk közt megvallva - közelebb lép és előrehajol, hogy arcuk egyvonalba érjen -, a maga helyében azzal tölteném életem utolsó óráit, hogy elszámolok a bűneimmel. Ha tőlünk nem számíthat könyörületre, talán a Jóisten feloldozza.
- Nem hiszek az Úrban.
Oswald széles mozdulattal tárja szét a karjait, orcáján szánakozó fintor. Kiegyenesedik újra, dohányt szívva a tüdejébe.
- El magával. Zárjátok a fogdába! Őszintén sajnálom, doktor. Attól tartok, a hajófenék nem elsőrangú szálláshely, de ennél többet nem adhatok. A tárgyalásra napnyugtakor kerül sor.


A Nap vörös fénnyel bukik alá a horizonton. Oswald a fedélzeten történtek után visszahúzódott a kabinjába, hogy a hajónaplóba illessze az őket ért kihágást. Bársonyfénybe és kormos ólomcsillogásba burkolt alakja a penna fölé görnyed. Egy sápadt képű inasfiú hozza be neki a vacsorát, sós disznóhús és héjában főtt krumpli gőzölög a tányéron.
Oswald lustán pillant fel, gondolataiba merülve. Homályos tekintete megakad a fiú bekötözött tenyerén.
- Mi történt? - mordul rá.
A fiú megszeppen, bambán bámul le magára, pillanatra mintha az egyensúlyát vesztené. Reszkető hangon motyog:
- A fogoly, kapitány. Megharapott, amikor levittem neki a kenyeret.
Oswald szenes szemöldökei emelkednek. Vállai megzuhannak, hátradől a skarlát székben.
- Megharapott - ismétli kongva.
A fiú hangja még inkább elhalkul, írisze rettegve rebben.
- Gonosz teremtmény, én mondom. Rosszabb, mint a ketrecbe zárt vadállat. Nem mély seb, de azóta vérzik, mintha megátkozta volna, a nyála méreg és a szemei-
Borostyánok.
Oswald hevesen int, ajkain hitetlen mosoly.
- Badarság. Elmehetsz.
A fiú nem mozdul, szája tátva. Oswald rászólna újra, a hangja búgna, de a fiú csontjai roppanva zúgnak egymásba. Bőre pernyeszürke, száraz, mint a pergamen, húsára aszik vissza. Rángva csuklik a földre, karjait vetve, és elporlad, mint a kihunyt tűz.
Oswald az őrségért kiált, s ahogy a kabinajtó csattava nyílik, a feltámadó szél az arcába kavarja a fiú hamvait.


Bicegő rohamléptekkel vág át a hajó gyomrának keskeny folyosóján. Nyomában az őrsége; baljukban pisztoly, jobbjukban szekerce. Az Oswald kezében tartott fáklya kétségbeesetten roppan, billent lángjai végigcikáznak a nedvesen csöppenő falakon.
Lánccsörgés szólítja hozzá. A  cella elé érve a doktor már derűsen ácsorog, dereka a fogdaajtónak simítva.
Oswald elé perdül, teste a hűs rácsoknak feszül. Benyúl köztük, megragadva a doktor ingét. Magához taszítja.
- Mi maga? - sziszegi a képébe, és nem állhatja víg tekintetét.
A doktor a fejét billenti. Síkos hangja a falakra tapasztva mélyíti a lángokat.
- Rémálomként érkezem, megváltóként, ha tehetem. Zord, hideg kezekkel vérző szívet keresek. Mi vagyok?
- Az Ördög.
A doktor felkuncog.
- Megtisztel, de téved. Hogy van az ifjú szakácsinas?
- Porrá őrölte a csontjait, kiszívta minden csepp vérét. Tudni akarom, hogyan.
Lágyan rázza a fejét. Oswald erősebben markol az ingébe, ahogy a doktor lassan végigfuttaja a nyelvét az alsó ajkán.
- Szíves örömest felelnék, de elérkezett a tárgyalásom ideje. - Homlokát a vasnak simítja, forró lehelete Oswald arcán pereg. - A pontosság az egyik legfőbb erényem, tudhatja. Ki nem hagynám az utolsó kívánság nyújtotta lehetőségeket.
Oswald ellöki magát. Tehetetlen dühvel fújtat, és int két emberének, hogy nyissák a cellaajtót.
Egyik férfi sem mozdul. Oswald felkiáltva rájuk mered:
- Mire várnak, uraim? Hozzák elő!
Szűkülnek a falak. Oswald arca dühtől torzul, míves pisztolyára fonódnak az ujjai. A hangja gyűlölt ricsaj.
- Hozzátok elő, gyáva férgek!
Ed felnevet, öblös és rekedt és fullasztó. Oswaldban szikrázik a harag, pisztolya előrántva, két füstölgő golyó két koponyán átfúrva, a vér bűze forró. A hajó gyomra végigremeg a testek tompa puffanásától.
Aztán csend.
Oswald levegőért kap, halántéka gyöngyözik. A doktor csontujjai a rácsokra fonva, szemüvege vason koccan. Vigyorát még viseli.
- Nos - duruzsolja -, kienged végre?


A fedélzeten zubogó rivallások söpörnek végig, ahogy a fedélzetmester nyakánál fogva cibálja elő a doktort. Oswald tisztes távolságban áll, a legénység hullámzó körében. Baljára visszatérve a nagy termetű fedélzetmester, őszes haján keresztülsüvít a szél. Jobbján az őrszolgálatos, vékony csuklói egymásra simulnak.
A doktort a főárbochoz kötik. A hangulata kedélyes, fürkész tekintete nem eresztheti Oswaldot. Van képe megkérni a suhanc matrózt, hogy szorosabbra fűzze a kötelet.
A vitorlák duzzadtan suhognak. A hajó lágyan siklik a fodros hullámokon, keskeny teste roppan és sóhajt. Forró még a levegő, csak a folyton irányt váltó szél csókol leheletnyi enyhülést az arcokra. Körben fáklyák gyúlnak és vaskalitkába zárt gyertyaláng.
Oswald nem kap levegőt. Ahogy a száját tátja, a só a nyelvére ülepszik.
- Mindannyian tudjuk, miféle sérelem ért bennünket - kezdi zengve. Erőtlen még, de a legénység csendre inti egymást. - Otthonunkat meggyalázták. Idegen került a hajóra. Olyasvalaki, aki nem tiszteli a törvényeinket. Olyasvalaki, aki nem szerződött le velünk, aki nem lehet a vértestvérünk. Ott bujkált a vizeshordók között, lapulva, mint a patkányok...
A doktor a torkát köszörüli. Oswald tekintete pengeként villan rá.
- Ha szabad lesz…
- Szólhat, ha engedélyt kap rá. Még egy kéretlen szó, és én magam nyesem le a fejét a nyakáról.
A legénység felröhög. A Visszatérés orra csobbanva hullik vissza a habokba. A doktor sértetten húzza a száját, de állát szegve elhallgat.
- Úgy tűnik, barátunknak nem erőssége a jó modor. Legyen hát. Butch, kérem jegyezzen fel mindent, amit hall.
A számvivőtiszt bólintva ereszkedik a korlát mellé, húsos térdein a hajónaplót egyensúlyozza.
Oswald közelebb biceg az árbochoz.
- Mi a neve?
- Edward Nygma.
- Foglalkozása?
- Orvos.
- Honnan jött?
- A tengerről.
Megfordul a szél.
Oswald ajkai nyílnak, csukódnak. A doktor továbbra is mosolyog, úgy tűnik, a fedélzeten átzúgó döbbenet mulattatja.
- Nem erre a válaszra számított?
- Ha valóban kalóz, az sem mentheti fel. Ki alatt szolgált legutóbb?
- Maga alatt.
- Nem tűröm a játékait.
- Nézze hát a szerződésem. A nadrágzsebemben van.
- Elővenni!
A doktor a szemöldökét vonja, és megmozgatja gúzsba kötött csuklóit. Oswald az őrszolgálatosért kiált, de Ed hangja harsan:
- Maga vegye ki.
Csak egy lépés kell, hogy elé érjen. Oswald a sötét szemekbe bámul, ahogy vakon tapogatózik, hevesen, kimerülten. A doktor illata bódítja, mellkasán szétvált inge, alatta meleg hús pulzál. Ed a fejét lebiccenti, közel simulnak, túl közel. A haja az arcán. Oswald ujjai végre a nadrág zsebében, bőréhez pergamen tapad. Kitépi a kezét.
Zihálva lép hátra.
Kihajtogatja a gyűrt pergament, és elszakítja a tekintetét.
Kis híján összecsuklik.
A papíron három cirádásan rótt szó, vérbe fagyva. 

Ismerem a titkát.

Felkapja a fejét. Ed puha mosolya kitart, szemei szűkek, mint két sötét holdkaréj.
- Adja tovább - súgja, és Oswald a markába gyűri a papirost.
Tétovázik. Két lehetőség cikázik végig a gondolatain, gúzsba kötik az izmait. Ha most nem nyújtja a kezét, ha nem teszi azt, amit Ed kér tőle, megbízhatatlan kapitány lesz.
Aláírná a halálos ítéletét. A doktor üzenete még válhat ostoba tréfává.
Nincsen választása.
Reszketve nyújtja hátra a pergament, és hagyja, hogy a fedélzetmester elvegye tőle.
Ed őt bámulja. Oswald fülében felerősödik a tengerzúgás, a Bahamák forró párája az arcára csapódik. Verítékben úszva érzi, hogy Gabe a papírt hajtja, aztán megfeszül mögötte.
- Igazat mond.
Oswaldon végigseper egy hideg áramlat.
- Mit mondott?!
- Igazat mond. Nézzétek!
Gabe körbemutatja a pergament, és a legénység zúgolódni kezd. Egymást kezdik kérdezgetni, könyökkel lökve: emlékszel rá? Láttad valaha? S ahogy a megkövült másodpercek elporladnak, úgy bukik elő Ed arca az emlékezetekből.
- Hiszen vele kártyáztam! Kiforgatott a vagyonomból a kurafi.
- Koccintottunk is. Érik már a gin, mi, doki?
- Táncolt velem, Nancy, nem emlékszel?
- Az orrom elől halászta el Alice-t! Összetörte a szívem, arra a szajhára gyűjtögettem Kingston óta!
Oswald térdei szédülten rogynak. Kapaszkodóért tátog, meg-megbillenve. Az őrszolgálatos surran mögé, hangtalanul, mint az árnyék. Napcsókolta tenyerei a vállán. Rászorítanak.
- Kapitány?
Oswald a kezére markol, és elszakítja magát. A tekintetek újra rá vetülnek, ahogy szippantva a gerincét nyújtja, vonásait nyugalomra kényszerítve. Az állkapcsa megfeszül.
- Oldozzák el - krákogja.
Ed arcán holdvilág ragyog. Gabe serényen nyesi a köteleket. Ed a kezét húzza, csuklóiba masszírozva a vöröslő kígyónyomokat.
- Az ítéletem? - kérdi szelíden.
- Szavazásra bocsájtom. Aki úgy véli, Nygma doktornak van keresnivalója a Visszatérés fedélzetén, a legénység teljes körű tagjaként, emelje magasba a kezét.
Harminc kéz emelkedik. Butch a fejét szegve számolja őket, a végeredményt kiáltva. Oswaldon kívül csak ketten visszakoznak. A félszemű őrszolgálatos és az egyik törékeny csontú árbocőr összefont kézzel állnak, mozdulatlanul. Ed fémes tekintete őket mustrálja.
- Eldöntetett. - Oswald visszabukdácsol a doktor vonzáskörébe, minden egyes lépéssel egyre gyengülve. A pillantását lopja. - Újfent üdvözlöm a fedélzeten, Edward Nygma. Engedje meg, hogy egy pillanatra még elraboljam, mielőtt csatlakozik a társaihoz. Gabe, csapolják a hordókat! Megérdemelnek egy kis pihenést, fiúk. Hosszú napja volt mindannyiunknak.
A legénység örömujjongásban tör ki. A zenészek dalba csapnak, a hordók mennydörögve gördülnek a fedélzeten. Perceken belül folyik a rum, és Oswald utat tör magának a hirtelen duzzadt tömegben. Ed serényen lépdel utána, előzékenyen nyitja Oswaldnak saját kabinajtaját. Oswald vicsorogva mordul.
Ő lép be először, sorra gyújtja a lámpákat a falakon. Ed türelmesen várakozik, a túlzsúfolt asztal előtt ácsorogva. Csontujjai közé fog egy csillagórát, megpörgeti, bámulja.
Oswald egy szó nélkül ér körbe. Díszes székébe ereszkedik aztán, lábai keresztbe fonva, tenyerével az állát támasztja. Nem néz Edre, ahogy a csuklóját fordítja. A gesztusa azt üzeni: foglaljon helyet.
Ed engedelmeskedik. Oswalddal szemben ereszkedik egy aranyozott faládára, termetének köszönhetően még így is fejmagasságban lehet vele.
Ő szólal meg elébb.
- Parancsoljon velem.
Oswald felhorkan. Fintora torzít az arcán, aztán erőt vesz magán, és üres mosollyal emeli a fejét. A tekintetük újra egybefonódik, mint a kötélzet szálai.
- Olyan posztot kell találnunk magának, melyen helytáll. Frissítse fel az emlékezetem - hogyan szerződtem le?
- Miért nem ölt meg?
A hangja játékos, szeme fehérje gyöngyházfénnyel csillan. Oswald nyelve lassú útra kél a felső fogsorán, szemöldöke merengve húzódik. Ed folytatja:
- Kitalálta a rejtvényemet?
- Feleljen a kérdésemre.
- Mi történik, ha megöli a Halált?
Oswald tenyere az asztalon csattan. Ed ajkai elválva még, fogai koccanva várják a morzsolt szavakat. Oswald ehelyett hátradől, kényelmesen, puffadt szemekkel kuncogva rá.
Nyelvének csettintése ostorcsapás. Konyakosüveget húz elő a faragott fiókból, mellé két kristálypoharat. A hangja könnyeden hullámzik. Társalkodik.
- Mi oka volt rá, hogy végezzen a fiúval?
- Ajándéknak szántam.
- Megtette volna a hívó szó.
- Lejött volna? Igazán?
- Alig egy napja utazik velünk, és máris vér tapad a kezeihez.
- S kettő az Önéhez.
Oswald tekintete villámlik. A konyak üresen csurog.
- Hűtlen, gyáva kutyák voltak - mondja. - Mit vétett az inasom?
Ed vállát vonja. Feltápászkodik a ládáról, a kapitány asztalához lépve, feltelepszik a szélére és úgy görnyed előre.
- Száraz volt a kenyérhéj - súgja, hosszú ujjai a poháron másznak. Oswald nyirkosan nyel, egyre őt figyelve. A doktor arca komorul. - Fél tőlem. Ne tegye.
- Láttam már magánál rosszabbat.
- No és rejtélyesebbet? - Oswald horkan. - Én is így véltem. Nem attól retteg, amit már látott, hanem attól, amit nem. Az információk, melyeknek nincs birtokában. Ezért nem ölt meg. Ki tudja, mit szabadított volna a hajóra? Milyen sors várhat magára? Mi történik, ha megöli a Halált?
- Szembenéztem már a halállal - Oswald sziszeg, és feláll, hogy az arcához felérhessen.
- Visszanéztem.
- Játszik velem.
- És Ön partner. Kérem. - Ed a poharát emeli, kristályszáját Oswaldéhoz koccintva. Oswald nem nyúl érte, ám Ed bevárja.
Felcsilingelnek újra. A kapitány puhán kortyol, Ed kedélyesen nyakal egy ujjnyit. Szája sarkából felitatja a kósza cseppeket, Oswald pillantását az ajkaihoz láncolva. Elmosolyodik.
- Elfogadtam kapitányomnak, Mr. Penguin. Ezt talán elhiszi. Rendelkezzék velem.
Oswald a poharát forgatja. Iszik újra, a konyakot és a gondolatait a szájában forgatja lustán. A kistályalj az asztalon koppan.
- Jól bánik a pisztollyal? Hát a karddal?
- A vívótudományomra nem lehet panasza.
Felsejlik Oswald horgas vigyora. A baldachinos ágy felé biceg, a falról fényezett kardot akaszt le és áthajítja a termen. Ed a markolatánál kapja el, és rászorít.
- Mutassa.
Oswald saját kardját az övéből húzza elő, súlya a jó lábára nehezedik. Ed csodálkozva bámul, szájsarka mégis rebben. Súlyos pengéik előre, a szitáló levegőbe dermednek, aztán Oswald sebesen lép és magasról sújt le mordulva.
Zaklatottan szikráznak a kardok. Oswald meglepően fürge, csonka bokáját húzva-húzva maga után, egyensúlyából sosem billen. Ed hárít csupán, élezve pengén a pengét, hátralépve, csalogatva. Az ablakokhoz hátrál, a tat gyöngéd félkörívébe, amit halványan süt a Hold.
Ekkor támad vissza. Oswald karjában görcsbe feszülnek az izmok Ed csapásaitól. Erősek, hevültek, ritmusosak s mégis kiszámíthatatlanok. Mintha táncba hívná, lélegzetvesztett ütemre, és Oswald kapkod és hibát vét.
A kardja zuhan. Ed pengéje a nyakán, szabad ujjai a csuklóján, közel rántja, háttal fordítja. Durván löki magához, kezét eresztve a mellkasát karolja, Oswald kardtól hátravetett feje a nyaka és a válla ívén pihen. Pisztolyához kap, hűs csövét egy szívdobbanás alatt a doktor halántékába fúrja. Ed fölnyög, ölelése fojtóbban szorul köré.
A burgundi függönyöknek dőlnek. Az ablaküveg hűs és lágyan sziporkáznak a fények. A fedélzet zaja nem éri el őket.
Oswald zihál és remeg a karjaiban. Szabadulni nem vágyik, a vereség haragjától reszket inkább, sápad és a fogai egymásnak vacognak.
- Hol tanulta?
- Az utcákon. Magamat tanítottam.
- Veszélyes mesterség az orvoslás - köpi Oswald gúnnyal, és Ed halkan a fülébe nevet. A szemüvege Oswald orcáján nyomódik. Tenyere lesiklik a mellkasáról, puhán mártja az körmeit a derekába. Oswald visszafojtja a lélegzetét. Feltartott karja végigremeg, a pisztoly súlyára fogja gondolatban.
- Menessze a hajóorvost. Átveszem a helyét. Nassau-ban láttam, mikre képes az a sarlatán.
- Jelenleg több bizodalmam van egy kuruzslóban, mint magában. Az legalább hibát vét, mielőtt gyilkol.
Kattan a kakas. Ed megadóan szusszan, kardját a földre hajítva rúgja messze. Csörömpölve siklik a kabin végébe, a szekrény állítja meg. Oswald nem bontakozhat még a karjaiból. Ed hasa forrón simul a hátának, inge nedvesen tapad, zakatol alatta a szíve. A lélegzete szaggat.
- Nem akarom bántani - súgja még, és Oswald érzi enyhülni a szorítását.
- Most hazudott először. Ne forduljon elő még egyszer.
Ed ellép tőle, csak egy lábnyira. Oswald a függönyborította ablakkeretnek dől, nyújtott karjában még a pisztoly, csőre árnyékot vet a doktorra. Az orrcimpái sápadtan rándulnak.
- Gyakornok lesz Dr. Felton felügyelete mellett. Mindenben a segítségére lesz, egyedül parancsra cselekszik, és ha bizonyít, mielőtt elérjük a kontinenst, átveheti a helyét. Elvárom magától, hogy a legénység teljes körű tagja legyen. Számítok magára az őrségben, a hajó takarításában, a közös étkezéseknél. A fedélközben szállásolom el, függőágyon, mint bárki mást. Ha problémája akad, nem szólhat közvetlenül nekem. Nem keres, ha én nem keresem. Panaszát továbbítsa a fedélzetmesternek. Ha elbukik, egyszerű matrózként fogom kezelni, és mehet csomót kötögetni. Megértette?
Ed némán bólint. Oswald nem ereszti a kezét.
- Azt kérdeztem: megértette?
- Igenis, kapitány.
Megnyugodva tűzi vissza a pisztolyt az övébe, és a pohár konyakjáért bukdácsol. Ed az ablaknál marad, ujjai közt a függöny aranyszálai morzsolódnak. Oswald felhajtja az italt, szabad kézzel az asztal peremébe marva, és hátra sem nézve kiált:
- Mit keres még itt?


Nyűglődve roppan a kabinajtó Ed távozásánál. Oswald egyedül marad a gyertyák reszkető fényében, a félig telt üveggel.
Matrózként, amikor még a hajó Fish Mooney vaskarmai közt hánykódott, kényszerítették rá, hogy részt vegyen az esti tivornyákban. A részeges legénység üvöltött, akár egy marhacsorda, kísértethistóriáikat hallva Oswald azért borzongott csak, mert el nem hihette, hogy efféle meséktől félelem béníthatja az embert. Mooney piti zenészei süketen is jobb nótát húzhattak volna, és a rum vizezett volt és langymeleg, mint a húgy. A függőágyakat sem szenvedhette soha, úgy kapaszkodott a csomóiba, mintha az életéért harcolna.
Ha csonkán forrt bokájára tekeredett, s úgy esett, a fájdalomtól rendre elájult. Reggelre találták meg, félholtan, kábán, nyála tócsába folyt és a fülébe. 


Az utolsó cseppeket a nyelve hegyével fogja fel. Markába zárja az üveg nyakát, ajkai egymásnak préselve, és egy zilált mozdulattal a falnak csapja a konyakot. Csillagszilánkok szóródnak a ropogó deszkapadlóra és a tivornya zsivaja nem nyomhatta el egészen.
Nyílik az ajtó, és az őrszolgálatos dugja be rajta a fejét. Pihenőidejét Oswald kabinja előtt tölti. Vigyázza.
- Kapitány?
Oswald hullámzó mellkassal bámul rá. Az ajtón túlról szél tódul és hamis ének. Fülsiketítő. Zagyva. Hogy vége legyen, csak azt akarja.
- Befelé - motyogja. A férfi meghallja, az ajtót maga után húzza.
Elé lépdel, tédre ereszkedve. Oswald a szemkötő elől simítja a tincseket, a mogyorószín szembe bámul, ujjak a nyakán, feljebb húzza, egyre feljebb, és a csókja forró és mély, tétova tenyerek a fenekén, emelik, vonszolják, a hűs ágyba hajítják és ahogy fölé mászik, a testmelege vele reszket, kívánja, csitítja, karolja.
Oswald hunyt szemhéján borostyán.

4 megjegyzés:

Raistlin írta...

miért ásom magam alatt a (hullám)síromat
miért vetek fejest a kalózAUidba amikor a múltkori egy életre megnyomorított és azóta csak egyre jobb vagy ezek meg *feléjük hadonászik* egyre buzibbak
és imádom hogy ennyire merészen és következetesen egyszeri és megismételhetetlen az avast!, hogy a csobogó stílusa és minden moccanata egy teljességgel új világba röpít el - nem csak tőled szokatlan, ilyet még soha nem olvastam, és hiányzott az életemből, mert újrafutva a sorokat is elmarad a lélegzetem és csak futom a sorokat hogy mi lesz még, mi lesz még, és csordultig telek vele.
nem tudom megfogalmazni, micsoda csoda ez, és mennyire lenyűgöz minden apró részlete, tudatos és tudattalan, és minden, amit felfakaszt és megindít bennem. dobálja a hajót a hurrikán te pedig csak cigarettázva sétálsz a fedélzeten, magabiztos léptekkel, és uralsz minden sort.
nem csak ficben ritka az ilyen, hanem 'hivatalos' regényben is - ez az örvénylés; ha előttem lenne az egész, tudom, nem tudnám letenni, és bármennyire is elszoktam tőle, csak falnám a sorait hajnalig. és még szebb, hogy végignézhetem, hogyan születik és alakul és formázódik, mert különben talán nem is fognám fel, micsoda munka van benne, annyira könnyed és megálmodott.

c u p p y. írta...

Szia Suci, megint majdnem elsírom magam a kommenteden, mi újság feléd ott lent
Baszd meg.
Ez az egész úgy érint meg, hogy oldalanként az orrod alá dugtam az elmúlt időben és végig kitartottál a sztori mellett és mellettem is és olyan jó érzés volt kihisztizni magam neked és remélem a következő fejezeteknél is csinálhatom mert a buzik megőrjítenek baszdmeg.
Nem akarok nagyon sloppy lenni egyetlen kurva megjegyzésben pedig azt kéne. Nagyon imádlak, hallod. És elmondhatatlanul hálás vagyok. Mindenért.

Tinuviel írta...

Szeretem azokat a ficceket, amiket csak második vagy harmadik olvasásra lehet igazán felfedezni, ez is ilyen. Imádom a lendületét, az erejét, és azt, hogy ennyire át tudod adni a kalózéletet. Ozziék tényleg tengere születtek, mert elképesztő mennyire passzol hozzájuk ez az egész. Megpróbáltam, de Ed-re azóta sem találok szavakat...szal lényeg, hogy imádom és nagyon-nagyon várom a következő fejezetet.

c u p p y. írta...

Tinu én téged rettentően szeretlek, ugye tudod?
Örülök, hogy te is úgy érzed, hogy van helyük a kis barmoknak a fedélzeten. Kezdtem félni hogy csak nálam működik ez az egész, érthető okokból. Szerencsére kurvára megtalálták a helyüket.
Edre nekem sincsenek szavaim, meg Oswaldnak se, csak éppen negatív értelemben. :DD Agyon akarom verni egy feszítővassal.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kritikát és a sokszoros olvasást, amint tudom, hozom a következőt. ♥