március 16, 2016

Avast! III


Gotham, Nygmobblepot kalóz AU. Harmadik fejezet.


Kristálypohárból kortyol hűs bort, a szájában forgatja, lassan nyeli. A díszes asztal túlzsúfolásig rakodva: könyvek és pergamenek, arany gyertyatartók, a spanyol bor üvegében szikrázva, kompaszt és széttárt körző és tekercsbe kötött térképek.
Ed és Hugh előtte állnak, némán, mozdulatlanul. Karcsú alakjuk kihúzva, a csontjaik egyenesek és a tekintetük az ablakokat metszik Oswald válla fölött túlnyúlva. Oswald kortyol újra, nyújtja az időt és feszíti a csendet. Hátradől, lábait terpeszbe tárja, és elmeregve forgatja a poharat az ujjai között. A hajlatokban megtörik a déli napfény, Ed szemére vetül, hunyorog.
- Parancsolnak egy kis bort? Nem? Nem tudják, mit hagynak ki.
A két férfi feszengve kulcsolja össze az ujjait. Hugh öklébe emeli keskeny csuklóját, súlypontját emeli bal lábáról a jobbra. A doktor karótnyelt felsőteste derűsen mozdul, fejet hajt szinte, a felkínált italt utasítja újra. Oswald szippant és levegőt nyel, a kristálypoharat az asztalra csúsztatja. Fintorogva méri végig mindkettejüket, hangja sziszeg.
- Meg kell vallanom, festettek már daliásabban is. Halljam, ki kezdi? Nem metszettem még ki a nyelvüket, uraim, azt ajánlom, használják ki. Mr. Hawk? Elmesélné nekem, mi történt azután, hogy Mr. Nygma morfinoldattal elaltatott?
Hugh az állát szegi. Ahogy megszólal, zengő hangja bársonyként halkul.
- Megtámadtam - közli szűrt foggal.
- Nagyszerű. Kifejtené nekem, hogy mi okból?
- A kapitány úr azt sikoltotta, megátkozta őt. Kérdőre vontam hát-
- Szép szóval?
Ed közbeszól, sértetten:
- Üvöltve.
- Nem magát kérdeztem.
- Igazat beszél. Rákiáltottam. Válaszokat követeltem.
- Mit felelt?
- Tagadta.
- Az én lázas, kusza beszédemet nem számítva talált bármiféle bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Mr. Nygma hazudott?
- A szavában nem.
Oswald a szemöldökét vonja. Közelebb hajol az asztalhoz, hegyes állát kézfején nyugtatja.
- Hát miben?
Hugh arcán düh torzul, keskeny száját összepréseli. Oswald sürgetőn legyint felé, s ő csak köpi:
- A mosolyában.
- Értem. - Oswald pillantása Edre rebben. Nem talál viszonzásra; a doktor egyre csak Hugh-ra mered, sötéten, leszegett álla szinte vállát éri. Az őrszolgálatos lassan folytatja:
- Mosolygott, miközben a kapitány úr dobálta magát, és egyre azt hajtogatta, hogy Nygma bántotta.
- Kifejtettem már, hogy a szavam nem mérvadó.
- Nem láttam még doktort azon mosolyogni, hogy a beteg harsogva követeli a halált, mintsem a keze alá kerüljön.
- Melyikük ütött először?
- Én voltam.
- Mr. Nygma, miért ütött vissza?
- Önvédelemből.
- Ne szórakozzon.
Ed halkan kacag fel. Csontujjai a torkát masszírozzák, szemei a lencsék mögött feketén villannak. Felpillant, mintha a szavakat keresné, és Oswald lepofozná a derűs nyugalmat a horzsolt orcákról.
- Mr. Hawk megsértett engem. Kritizálta a mesterségem, a módszereim, kérdőre vont az attitűdöm okán. Kuruzslással vádolt, és azzal, hogy az Ön halálát kívánom. Megtoroltam.
- Nincs igazság a szavaiban? - Ed a száját nyitja, és Oswald letorkollja. - Jól vigyázzon. Ha most újfent a szemembe hazudik, tudni fogom. Kívánja a halálomat, Mr. Nygma?
Csend kondul a kabinban. Hugh lélegzetét fojtva várja a vallomást, tekintete Oswald és Ed közt cikázik rendületlenül.
Farkasszemet néznek. Ed mosolya felfénylik még egyszer, könnyed léptekkel közelít, két karja nyújtva, ahogy az asztalra támaszkodva fölé hajol. A levegő, Oswald tüdeje az illatával telik meg. Oswald csitítva emeli a kezét, hogy az őrszolgálatos a posztján maradjon, míg ő a sötéten csillanó tekintetbe mélyül és fullad. Ed a szavát halkítja, hegyes fogai ragyognak a szájában.
- Mindennél jobban kívánom, és soha nem venném el önhatalmúlag - súgja Oswald arcába, hogy alig hallja. - Bármikor lelje halálát, én kívánom, hogy ott lehessek, hogy bevégezhessem azt, amit talán más kezdett el helyettem. Kívánom, hogy bánthassam, körömmel és fogakkal és pengével tépjem szét. Kívánom, hogy gyötrő fájdalmat okozhassak, kívánom hogy kegyelemért könyörögjön, hogy ne nyelje vissza a sikolyait, hogy káromoljon és átkozzon és azért küzdjön a karjaimban, hogy ne hagyjam abba. Kívánom, hogy erre felszólítson. Kívánom, hogy kívánja. Sok dolgot akarok tenni magával, Mr. Penguin, ami kínozza, ami élet és halál mezsgyéjén fojtja - de csakis akkor, ha maga is úgy akarja. Ezt ne feledje.
Oswald lélegzete szaggatottan tör fel a torkából. Szilánkos körmei az asztallapba mélyülnek, felemelt karját a helyén tartja, hogy az őrszolgálatos ne mozduljon. Ed mosolya kitartóan puha, feje billentve, a tekintete mélyén borostyán örvény kavarog és Oswald belé szédül. 
Nyelve figyelmeztetőn csettint. Visszadől a székébe, kitörve Ed vonzásköréből, bódító illatából. Emelt tenyerébe simítja az ujjait, hüvelyk- és mutatóujja közt morzsolja a kételyeit. Ed nem távolodik. Várakozón dobolnak az ujjai a térképeken, melyek a kezei alatt gyűrődnek.
- Akasztásra készüljek? - érdeklődik kedélyesen.
Oswald szárazon nyel. Szórakozottan simít végig a fogsorán a nyelve hegyével, aztán hevesen int, visszaparacsolva a helyére. Ed engedelmes végre, hátralép Hugh mellé. Az őrszolgálatos feje szegve, tincsei reszketve hullanak az arcába.
Oswald torkán újabb korty bor csurog le.
- Őszintesége példaértékű, Mr. Nygma. Köszönöm.
- Kérem.
- Mr. Hawk, Önnek is köszönet jár, amiért kiállt értem. Ha nem ragaszkodnak párbajhoz, akkor én sem. - Hallgatnak. Oswald lesüti szemét. Köröm koccan a pohár száján. - Kiváló. Mr. Hawk, megfosztom a posztjától. Még a mai nap folyamán jelöljön ki valakit az őrségből a maga helyére. Őrszem marad, a részesedése pedig két százalékkal csökken. Mr. Nygma, Ön igazán tudhatná, mire számítson. Mondottam már, ha még egyszer hibázik, állhat matróznak. Remélem nem találja túlzottan megalázónak.
- Ezt nem állíthatom.
Oswald mosolya felragyog, tenyereit összecsapja az ölében.
- Örömmel hallom. Nos, uraim, úgy vélem, végeztünk. Van ellenvetésük?
Hugh a fejét rázza, öklei összeszorítva. Oswald tekintete gyöngéden simít végig rajta és élesen villan át Edre.
- Mr. Hawk, távozhat. Pihenjen egyet az éjjeli őrség előtt.
Hugh a fejét kapja, szemében figyelmeztető éllel villan a fény. Oswald vonásai szigorúak maradnak és ő beletörődve biccent, állkapcsa szorosra zárva.
- Igenis, kapitány - krákogja, válla elhaladtában Edét súrolja.
Ed utána bámul, Oswald az arcát nem látja. A kabinajtó halkan kattan mögötte, s Ed visszaperdül, Oswald már őelőtte, sápadt az arca és dühtől reszketeg, ahogy teljes erőből pofon vágja. Ed friss horzsolásain újabb hegek a vaskos gyűrűk, szemüvege a hajópadlón koppan.
Ed hörögve kap levegőért, bágyatag ujjbegyeit a pofon égő helyére simítja. Tiltakozna és forrongana, Oswald látja rajta, de ő gyorsabb: visszafordítja, magához rántja, száját a szájára tapasztva csókolja, törekvő nyelvére harap és az ajkaiba.
Közéjük súgja:
- Hogy merészeli?
Ed homloka az övén koccan, nevetése végigremeg a bordáin. A doktor bőre forrón simul hozzá, tenyere végigszánt Oswald karján, úgy szorít a tenyerére. Az ajkához emeli, a szája puhán csókol végig a gyűrűkön.
- Maga talán nem ezt akarja? - súgja.
- Félreismer.
- Úgy hiszi?
- Ha jól ismer, pontosan tudja, mit várok most el magától.
Ed szemöldökét vonja, ajkán halvány még a mosoly. Óvatosan ereszti Oswald kezét, és a tekintetét fogva tartva lép hátra, megadóan és tapintattal. A kapitány az állát biccenti.
- Hm. Kiváló.
Oswald visszabiceg, zsúfolt asztalát kerülve az ablakokhoz lép. Finom szálú törülközőt kanyarít a vállára, fél szemmel a horizontot fürkészi. A napfény vakító fehérré perzseli a tajtékokat, a levegő mozdulatlan, páranehéz odakint. A válla felett szól hátra, lustán nyúl az utolsó korty borért.
- Van egy forrás nem messze a parttól - közli cseverészve. Lesütött pillák alól sandít hátra a doktorra, aki az állát szegi a szavaira. - Pálmákkal övezett apró vízesés, az öböl vize langyos és kristályos. Félórányi gyalogút keletnek, nem tévesztheti az ösvényt. Egyetlen elágazással találja magát szembe. Jobbra kell tartania.
Felé perdül egészen, kihívó mosollyal, poharát az asztalra eresztve. Nyelvén elapad a bor és Ed kesernyés íze. Szótlanul szorítja az ajkait, csak akkor morogja, mikor a doktorig ér:
- Ne várasson.


A forró, nyirkos sziklákon vetkőzik pőrére. A köveket egyenletesre csiszolta a csobogó vízsugár, lanyha cseppjei csorbult lábfejét pettyezik. A fegyverek csörgését elnyomja a vízesés duruzsolása, a fák magasra nyúlva takarják a magasan keringő Nap hőjétől. Körben ezerzöld bozót magasodik, mint élő várfal, magába olvassza a távolinak tűnő hangokat: majmok sikolyait, riadt szárnyrebbenéseket.
Óvatosan csusszan a tóba. Idegein végigcikázik a víz hűvöse, görcsbe rántja egy pillanatra, megbénítja. A túlfélen sekély még a forrás, és Oswald arra tempózik, fél lábbal, képtelen kecsességgel. Pihegve nyúlik el a sziklákon, háton, paplanja a szikrázó víztükör.
Hunyorogva tekint fel az égre. A Napot keresi, hogy képzeletben irányt fessen neki, megszabva az időt Ednek, míg csatlakozhat hozzá. Ha a Nap a harmadik pálma legmagasabb levelének hegyéig ér, és a doktornak se híre, se hamva, nem vár rá tovább.
Oswald gondolatait magukkal húzzák a fátyolosan csipkézett felhők. Az elméje újra tisztult, lehunyt szemhéjain már az alkony narancsos nyugalma.
A vízesés csobbanásaiba új hangok roppannak. Puha, ügyetlenül leplezett léptek alatt surran a fű, lassú, egyenletlen szólamban. A lábujjain jár a szerencsétlen a talpa helyett. Oswald a vigyorát fojtja, szemeit nem nyitja.
A kapitány hullámokat kavar a karjaival, elvétve. A léptek leplezetten torpannak, és ő jólesőn sóhajt és újra mozdulatlan.
Pár pillanatig vár csupán, és újra óvakodni kezd. Közel jár már. Alig pár lépés, és fölé ér, megfontoltabb mégiscsak, mint várta volna; oldalról kerül, hogy ne vessen rá árnyat, hogy ne árulja el magát.
Másodpercek. Karnyújtásnyira van.
Oswald szemei felpattannak. Felnyúl érte hirtelen, vizes ujjai a csuklóján fonódnak, és teljes erejéből a tóba taszítja, maga mögé, ahol a sziklák hirtelen mélyülnek és a víz zavaros és éjfélkék.
Felkacag a haragos csobbanásra, lábujjait a felszínre billenti. Ed ruhástul kapálózik a tóban, szemüvege még az orrán, karjaival riadtan csapkod és Oswald még hangosabban nevet.
- Ejnye doktor, azt ne mondja, hogy nem tud úszni.
- Kérem…! Kapitány, kérem!
Oswald csücsörítve vizslatja, Ed küzdelme remekül mulattatja. A doktor feje egy pillanatra a víztükör alá bukik, prüszkölve löki fel magát és tovább rimánkodva.
- Micsoda csapnivaló kalóz maga.
- Könyörgök!
Oswald mélyet sóhajt, mielőtt sziklaágya peremére evickélne, és a karját nyújtaná, hogy Ed megragadhassa. Ed csontujjai a csuklójára szorítanak, s szinte abban a pillanatban nagyot rántanak rajta.
Oswald csobbanva elmerül. Káromolva és csapzottan evickél a felszínre, csak hogy Ed újra magával vonja a víz alá, csípőjébe markolva szorítsa magához. Oswald a levegőt a tüdejében tartva mered rá, tekintetén hályog a hullámzó víz. Ed arca holdfátyolosan dereng előtte, ében haja lustán lebben az arcába. A vigyora kristálytiszta csak, a szája a ragyogó fogakkal, amiket most vadul présel a szájába egy lélegzetvesztett csókra.
Oswald vizet nyelve fullad. Ed tenyere a fenekére csúszva löki fel, hogy előbukjon, és követi egy hosszú rúgással. A doktor karjaiban köhög és tüsszög tovább, ajkairól ömlenek a belélegzett kortyok.
- Maga rohadék… szentségtelen… álnok... 
Ed felkuncog. Lábfejei kitartóan tempóznak, hogy a felszínen tartsa mindkettejüket. Oswald engedi, hogy a doktor a derekát ölelje, és ő az átázott ingbe markol a mellkasán. Amint újra friss levegőt szív a tüdejébe, dühödten veti fel a fejét.
- Ezt még megkeserüli.
- Alig várom - dorombol Ed, és óvatosan csókolja arcon. Az ajkát ott tartja, ahogy lustán lehel, vigyora felfedi a fogait. - Minek köszönhetem a meghívást?
- Nem annak, hogy kis híján vízbe fojtott, elhiheti.
- Őszintén sajnálom.
- Hogyne. Engedjen el.
Ed szófogadón tempózik arrébb, hagyva, hogy Oswald visszaússzon a part menti sziklákhoz. Egy hegyes perembe kapaszkodva húzza fel magát a következő sima felületű kiszögellésre, ahol már csak a hasáig ér a víz. A szikla pálmalevélként fölé borul, fénytől és széltől óvva, akár egy aprócska barlang szája, és Ed közelebb kúszik. Oswald hunyorítva les végig rajta.
- Rajta. Jöjjön, ha mer.
Nem elég széles a szikla, hogy mellé telepedjék, de úgy tetszik, nem zavarja. Kérdőn pillant fel Oswaldra, foltos szemüvegét a fűbe dobja. Oswald értetlen gyanakvással tekint vissza. Ed szemei ravaszul csillognak; a kapitány hegyes térdeibe karmol, lábait széthúzza, és közéjük sodorja magát. Oswald a vizes copfba markol ököllel, figyelmeztetően, Ed csókja a hasán csiklandozza és a bordák dombjain végig.
- Nem válaszolt nekem - súgja Ed a bőrére, tétova ujjai Oswald combjain köröznek. - Miért hívott magával?
Oswald a hajánál fogva húzza magasabbra, Ednek a sziklaredőig kell felnyúlnia és magát segítenie. Nyirkos inge a bőrére tapad, rongyoltan hangsúlyozva az izmok hullámát. Az arcaik egyvonalba kerülnek, Oswald lesütött szemekkel figyeli az ajkakról pergő cseppeket.
- Társaságra vágytam.
- Engem tartott a legalkalmasabbnak?
- A birtokában vannak a válaszok, melyekre szomjazom.
- Ez minden?
Oswald horgas mosolya szánakozva sejlik fel. Szabad kezének mutatóujjával végigszánt Ed hegyes arccsontján, ujjbegye megállapodik az alsó ajkán. Az arcába suttogja:
- Nem fog megkapni, ha erre kíváncsi.
- Nemcsak erre vágyom Önnel kapcsolatban.
- Ó, tudom jól. Velem hálni, az életemre törni; magának egyre megy.
Ed szusszanva mosolyog, nyitott ajkai az övéi után reszketnek. Oswald könyörülve hajol közelebb egy rövidnek szánt csókra; Ed vágyva ölti a nyelvét a szájába, mélyülten csókolja, követelve és harcra csábítva. Oswald felnyög, egészen halkan, térdei közrefogják a doktor karcsú csípőjét.
- Honnan származik? Valójában - sóhajtja hirtelen. Ed csak egy pillantásra húzódik el, máris csókolja újra, elgondolkodva mázol végig a fogsorán az ajkával.
- Északról - mormolja.
- Pontos… pontosabban?
- Gothamből.
Oswald döbbenten hőköl hátra, tarkója épphogy nem súrolja a köveket. Ed nyílt szájába zihál, ökle ereszti a haját végre.
- Hogy mondja?
- Probléma talán?
Oswald a fejét rázza. A tincseiről hulló cseppek jegesek már, beléjük rázkódik.
- Gotham a szülővárosom.
- Oda tart, ha nem tévedek.
- Az a végső célom. Tudta ezt is.
- Hogyne.
- Ezért lépett a fedélzetre?
A doktor mélán nyal végig az ajkain. Tekintetében nem csitul a pajkos fény, amint a szavait kutatja, emelt karja lassan remegni tetszik attól, hogy Oswald előtt tartja magát.
- Kapitányom, olyan kérdésekre keresi a választ, melyek nem az Ön igényeire szabottak. Tőlem csakis azt kapja, amit akar, de még nincs tisztában vele, hogy mi az.
Oswald felhorkan, fejét félrekapva utasítja a felkínált ajkakat. Ed a torkát csókolja inkább végig, az ütőér lüktető ösvényén jelölve a magáévá.
- Mire számít Gothamben? - követelőzik tovább, pókujjakkal cirógatva végig Ed lapockáin. Az újabb csókra kéjesen sóhajtja: - Van családja?
- Nincsen.
- Ott él az édesanyám. Csak én vagyok neki.
- Mmn. Szereti?
- Mindennél jobban.
Ed a kulcscsontjáig ér, fogaival durván mar belé. Oswald közelebb rántja magához, térdeivel és átfont karokkal, felvetett fejét a szikláknak simítja kifulladva.
- Tudja, hogy kalóznak állt?
- Sosem tudhatja meg. Nem bírná a szíve a terhet, olyan jó lelkű, lágyszívű asszony.
Oswald hallja, ahogy Ed nagyot nyel. A vízesés csobogása szinte teljesen magába nyeli az ellehelt szavakat, miket a torkába súg:
- Nehéz feladat titkaink terhét cipelni a vállunkon.
- Mi az, ami magát sújtja?
- Túl sok, kedvesem. - Ed jobb keze helyett baljával tartja magát, homlokát Oswaldénak simítja, kérve, hogy rápillantson végre. Oswald lustán fúrja a tekintetét az övébe, íriszei mélyén még karcos a gyanú. A doktor vonásait bánat hegyezi élesebbre, mosolya elcsüggedett, sötét pilláin gyémántcseppek a forrásvizek. - El sem hinné nekem.
- Tegyen próbát velem.
- Nem tehetem.
- Hogyan bízhatnék magában?
- Ezt sem kérem.
- Valamit nagyon nem ért, doktor. Így nem áll módomban megtűrni a hajómon.
Ed újfent mosolyog, pisze orra hegyével Oswaldét súrolja.
- Hosszú napok óta ezt hallom. Szándékában áll valaha megválni tőlem?
- Úgy véli, nem hagynám itt, ezen az istenverte szigeten egyetlen pisztollyal, egyetlen golyóval, hogy maga döntse el, mennyire vágyik élni?
- Pontosan úgy.
- Kivívja a haragom.
- Imádom, amikor haragos.
Oswald felkacag, a szemei alatti karikák árnyékosak, duzzadtak. Ed a hüvelykujjával követi végig az ívüket, puhán fogja közre az arcát. Karja elereszti a sziklaperemet, halk csobbanással csúszik vissza az öböl vizébe. Ujjai végigkutatják a felnyesett húsát, bűvölten merülve a repedt hegekbe.
- Látta már őket.
- Magából sosem lehet elég.
- Mire számít Gothamben? - kérdi Oswald újra, csálé lába a víz alatt simítja Ed derekát. - Családja nincsen. Szeretője?
- Foglalt a szívem, tudja jól.
- Nem hatnak rám az édes szavak.
- Mert nem engedi. - Ed felpillant rá, szalaggal kötött haja elterül a felszínen, mint sötét hínár. - Ő jó magához?
- Kire céloz?
- Tudja maga.
Oswald nyelve ingerrel csettint, cirógató lábát visszahúzza lomhán. Ed rekedten folytatja:
- Szereti magát? És Ön szereti őt?
- Ez nem erről szól.
- Hát miről?
- Drága doktor, azt ne mondja nekem, hogy nem hált még szajhával.
- Igazán ennyit jelent magának?
- Ennyi jelent őneki is. Micsoda féltékeny balfék maga. - Oswald mélyet sóhajtva pillant oldalra, tárt profilját elnyelik a szikla árnyai. Visszasandít aztán újra, hangja fenyegetőn halkul. - Még mindig nem felelt nekem, azt hiszi, elkerüli a figyelmemet?
- Feleltem én, kedvesem. Csak nem hitte, hogy megteszem, és nem hallotta meg. Irántam talán többet érez, ezért tagad meg újra?
Oswald prüszkölve kuncog, előrehajol, hogy tenyerébe fogja a doktor sápatag arcát. Ed keze a combjainak feszül, pupillái tágulnak, mint a pergamenre cseppent vér.
- Minden egyes eltöltött perccel egyre kevésbé bízom magában. Nem tudom, ki maga, nem tudom, mi maga, nem tudom, mit akar. A büszkesége émelyít…
- A vonzalmam elbűvöli - súgja Ed az ajkaira. Oswald gúnyosan kuncog.
- A merészsége nevettet.
- Az érintésem bájolja.
- A játékai bosszantanak.
- Megigézem, ne tagadja.
- Ugyan kérem, honnan veszi? - Oswald ezt mormolja, mélyült hangja érces, megremeg.
Gerincét görbíti puhán, hogy a doktor füléig érjen, fogaival satuba szorítja a cimpáját. Ráharap durván, maga felé vonva a húsát és Ed megfeszül alatta, sóhaja rebben. Oswald nyelvet ölt cserébe, végigsimítva a fognyomokon, forró lehelete Ed dobhártyáján pulzál. Csókot nyom a füle mögé, álla vonalát újra a fogai közé veszi. Ed nyaka megnyúlik, fejét hátraveti, ujjai Oswald csuklójára szorítanak, bíztatva, hogy keményebben marjon belé. Lélegzete zaklatott, szapora szívritmus, úgy hullik darabokra Oswald tenyerei közt, ahogy ő lejjebb halad a nyakán, bőrét szívva és ízlelve, orra hegyével simogatva és nedves tincseivel.
- Kapitányom… - Lehelni tudja csupán, erőtlen már és reszketeg, mint az újszülött bárányok. Csobogva kap a sziklák pereméhez, hogy megkapaszkodjon bennük, a friss korty levegő a torkában akad, mikor Oswald meztelen lába vadul a combjai közé törekszik. - Istenem.
Oswald kaján vigyorral köröz ép lábfejével, lomhán, gyalázatos könyörülettel. Fejét a doktor nyakába fúrja, bőrével az ajkain pihegi:
- Kéjenc ringyó. Majd’ beleőrül, hogy nem leszek a magáé. Remeg a szíve és ömlik a vére, úgy reszket a fogaim között mint egy izgatott szűzlány nászéj előtt. - Felpillant rá, a nemes állra, keskeny orra a reszkető cimpákkal. - Mondja csak, máskor is túl hamar süti el az ágyút? Vehetem megtiszteltetésnek, hogy képtelen türtőztetni magát, ha egy kissé megkínzom?
Ed ajkai léhán mozdulnak, hang nem szökik fel a torkából. Oswald vigyora szélesen terül el az arcán, lábfeje kitartóan tapad Ed ágyékára, szaporább és szaporább ütemet követve. A doktor nyakába duruzsolja:
- Parancsol?
A hangszín megugrik Ed kiszáradt nyelvén.
- Kérem… kérem. Istenem.
- Csak nem megtért az utóbbi időben? Az Úr sem segíthet magán, drága doktor. - Oswald belé harap újra, állkapcsát kifeszítve, és Ed gyöngén nyög fel. Oswald a harapást csókolja, követelve súgva: - Hangosabban. Rimánkodjon. Esdekeljen. Megtenné értem? Véresre harapná a csinos kis ajkait? Azt kell vallanom, elképesztett. Valóban elég lenne a lábam a gyönyöréhez? Nem akarja a kezeimet érezni inkább? A számat? A nyelvemet a combjai között?
Ed fojtottan mordul fel. Körmei Oswald derekába vájnak, közel rántja magához, állát a hegyes vállán nyugtatja. Oswald kegyelmezőn csókol a doktor tarkójára, lábfeje lassul, nyomása édesen hevül. Ed sípolva szívja a levegőt, szűköl és remeg a karjaiban, körmei mélyen vájnak a húsába.
Roppan egy csalfa ág.
Oswald mozdulatlanná fagy.
Ed elhúzódva kérdené, mi lelte; Oswald a szájára tapasztja a tenyerét, dühvel pisszegi le. Fókuszálatlan tekintettel fülel, léptek zaját ismeri fel a távoli ropogásban. Egy másodperc alatt emeli a talpát Ed vállára, és sziszegve parancsolja: bukjon le, mielőtt a víz alá rúgná.
A doktort a felszín alatt tartva kúszik a szikla peremére, hogy kilessen mögüle. A pálmák közül Gabe széles árnya bukik elő. Oswald a válla felett átpillantva üdvözli, és Gabe visszabiccenti a kalapját.
- Minden készen áll az indulásra, uram - mondja, és megáll tisztes távolságban. - Húsz hordó friss víz, négy hordó gyümölcs. Yan elejtett pár majmot is, azt mondja, még ma megsüti a húsukat.
- Remek.
Oswald maga elé sandít. A vízfelszín mozdulatlan, a doktor lebbenő haja csak egy elmosódott folt. Nem mozdul. Oswald a lábujjával bök rajta, s Ed felelet gyanánt végigsimít a lábszárán.
Oswald könnyült szívvel sóhajt.
- Mondd meg a fiúknak, hogy egy óra múlva legyenek a hajón. Nem veszteglünk tovább.
- Igenis, kapitány. - Gabe indulni kész, mégis megtorpan. Oswald újra visszaereszti a lábát, Ed válla helyett most a fejét találja. A sarka belerúg. A torkát köszörüli.
- Van még valami?
- Szüksége van segítségre?
- Nincsen. Köszönöm.
- Aggódtunk magáért, tudja. Amióta ágynak esett.
- Ez nagyon kedves maguktól, de kérem, ne tegyék. Mindent kézben tartok. Az életemet is. Még valami?
Gabe a szakállát simítva rázza a fejét, arcán megjelenik egy halvány mosoly. Utoljára nyitja a száját, de a kitörni vágyó szavakat visszanyeli inkább. Sarkon fordul, és az ösvény lassan elnyeli őt, visszavezeti oda, ahonnan érkezett.
Oswald visszahúzza a lábát. A víztükör továbbra is gyanúsan fodrozatlan, ahogy Ed lassan előbukik belőle, nyugodt lélegzettel, homályos tekintettel.
- Nem fulladt meg - állapítja meg Oswald sután, és a doktor mellé csobban a vízbe.
A vízesés felé úszik újra, ahol a ruháit hagyta és öveit. Ed a sziklafalba kapaszkodva bámul utána, Oswald hálatelt és elégedett, amiért nem követi. A hátára perdül, hogy meglesse a görnyedt alakot, az arcát, melyet kielégületlen fájdalom torzít.
A partra mászik, pőre bőrén csatakokban csöppen a forrásvíz. A törülközőért hajol, végigszáríja magát, csak a tincseit hagyja ázva: a fejét rázza, mielőtt kerek karimájú, tollas kalapját a fejébe húzná.
Ed végig őt bámulja, míg a ruháit húzza. Oswald érzi a bűvölt, gyilkos tekintetét és a saját győztes vigyorát, ahogy magára csatolja a fegyvereket. Lassú léptekkel kerüli a partot, hogy a sziklákhoz érjen újra. Ed előtt megáll, s nem hajol előre, míg az arcába köpi:
- Ha elkésik, a szigeten hagyom. - Szelídül a mosolya a szemeit lesütvén, a víz alatt kivehetetlen Ed sötét nadrágja. Elhalkulva kéri: - Gondoljon közben rám.
Ezzel a vállát átvetett övét igazítja, és hátát fordítva a buján zöldellő ösvény felé tart.
A fák közé érve halkan dúdolni kezd.


A Visszatérés északnyugati irányát tartja. Kitartóan forró még a szél, párás súlya Oswald tüdejét húzza. A fűszeres trópusi levegőt felváltja az üres sószag, ahogy a kétárbocos feljebb és feljebb kapaszkodik a hullámokon.
Mire elérik a Bimini-szigeteket, két sikeres portyát tudhatnak maguk mögött. A kereskedelmi útvonal, melyen hajóznak, csekélyebb zsákmánnyal büszkélkedhet, mint a Karib-tenger környéke, Oswald viszont ismeri ezeket a vizeket - és legfőképpen a kétárbocost és a legénységet. A kamasz kis árbocőr, borzas hajával, macskaügyességével pillanatok alatt kiszúrja a horizonton felbukkanó, körömhegynyi vitorlásokat is, és ha Gabe áll a kormány mögött, utolérik őket bizonyosan. Mr. Zsasz irányításával minden kiadott tűzparancs célba ér, galleonok tatját roncsolják szét, főárbocokat döntenek ropogva és hajszálpontosan. Butch leleményesebben döf a kampójával a torkokba, mint bármely kardforgató, Hugh kötelek pókhálójáról képes főbe lőni bárkit, aki a fedélzetre lendülne.
Ed vívótudománya, Oswald döbbent elismerését a kezdeteken megnyerve, mások tiszteletét is kivívta végre. A második támadás esetében Oswald már azt a parancsot adta, a doktor vezessen maréknyi csapatot, akik az elfoglalt hajón mészárolják azokat, akik bármiféle ellenállást tanúsítanak.
Oswald soha nem akart könyörületes lenni, mint Fish. Hosszú évekig látta már, mennyi mindent veszít azzal, hogy túlélőket hagy és maga mellé csábítja a megbízhatatlanokat. Mikor lázadást szított, Fish legénysége szép szavakra, hazug ígéretekre fogta pártját. Oswald azokat is magához édesgette, akiket Fish szánalomból hozott magával Barbadosról, látva, hogy az anyai a könyörület mit sem ér ott, ahol arany csillan és gyémánt.
A terv azon része, melyet eléjük tárt, a jéghegy csúcsaként tűnt elő a tengerből. Oswald jégszikláról jégsziklára haladt, egyre több és több részletét duruzsolta a fülekbe, melyek megbízhatóbbnak bizonyultak, mint mások. Kihasználta részeg bódulatukat, szívük vágyait, titkaikat és félelmeiket, míg nádakként meg nem hajoltak előtte, egytől egyig. A lázadók a hűekre támadtak, túlélőket nem hagytak, aztán ők következtek.
Azon az éjjelen megölte mindahányat. Árulók voltak. Fish árulói. Azok a matrózok, akik hátba döfnek egyetlen kapitányt, az első adandó alkalommal megismétlik hibájukat, soha nem tanulva belőle. Neki kellett először kardot mártani a mellkasokba, lenyesni a fejeiket, kivájni a szemeiket, túlélni mindet. Oswald ostoba volna, ha a szárnyai alá vette volna őket, rettegve várva a pillanatot, mikor ellene fordulnak végül. 
Súlyos léptek dübörögnek végig a fedélzeten. Kiáltások harsannak, rémült rivallások. Oswald szemei felpattannak, az ágy kiveti magából. Hálóruhában és sietve felhúzott, csálé fegyverövvel botorkál a kabinajtóhoz, hátrapillant még az ablakokra. A súlyos függönyök között élesen süt a Hold, félkaréja alacsonyan jár már. Hajnal lehet, hamarost virrad.
Kivágja az ajtót, becsukásával nem törődik már. Karon ragadja az első riadt matrózt, aki felszökkenne a lépcsőre őmellette, és egy rántással maga felé fordítja.
A hangzavar fülsiketítő. Üvöltenie kell.
- Mi történik? Beszélj!
A fiú fogvacogva dadog, szavait Oswald nem értheti ki. Reszketeg ujjaival egyre a korláton túlra mutogat, szemei rémülten forognak a koponyájában, mint két pörgő üveggolyó. Oswald tehetetlen dühvel eltaszítja magától, a fiú a lépcsőfokokban felbukik, ott marad az oldalán heverve, felhúzott lábakkal, zihálva. Oswald a korláthoz siet, két kézzel kapaszkodik belé, mellkasát átveti felette. A mélybe bámul.
Hosszú pillanatokig semmit sem lát, szemeiben még az álom pormartaléka. Szaporán pislog, hunyorítva fürkészi a lágyan szántott hullámokat.
És akkor meglátja.
Két ezüstösen csillanó pikkelyhát bukik fel a habokban.
Oswald sebtiben akasztja le a legközelebbi lámpást a kampójáról, és a vadul ringó lángot a víz fölé tartja.
A láng sugarában új árnyak rajzolódnak. Vörös és búzaszőke, selyemként omló hajzuhatagok, síkos-fényes pikkelybőr, egyikük skarlát és fekete, másikuk zöld gyönygyházfénnyel izzik az uszonyaikon. Húsuk néhol lemállik fényes csontjaikról, csípőjükön, melleiken, farokuszonyukon, helyükön kagylók, tengeri csillagok, korallok porladnak. Megfordul a szél, és Oswald orrát megcsapja a pézsmaillatba burkolt rothadó halszag.
A szőke tejfehér hullaszemeivel észreveszi, rásüvölt. A hangja érdes halálsikoly, különös, édes melódiává szelídül. A szirének gyászos kísérteténekbe kezdenek, egyre sebesebben körözve.
Oswald szabad kezével az övéhez kap, pisztolyát rántja. A levegőbe céloz, messze a magasba, és elsüti a fegyvert. A matrózok sóbálvánnyá dermednek, szemeiken hártyás ködfüst.
- Figyelem! - ordítja túl a bódult dallamot. - Veszett patkányokként rohangálva hullámsírban végezzük mindannyian! Gabe, mutassa meg, mit tud a kislány! Lövészeket akarok a tatra és a kötelekre, őröket a vitorlákhoz! Akinek nincs dolga, ragadjon meg egy istenverte evezőt, és tűnés a lőrésekhez! 
A legénység engedelemmel kurjant vissza, szétszélednek lassan, a korláttól távolodva. Oswald a fedélzetet sietős léptekkel átszeli, az orrba igyekszik, hogy szemmel tarthasson mindent. Közben végig üvölti:
- Egyetlen lelket sem vagyok hajlandó elveszíteni ma éjjel! Nem akarok embert a vízben látni! Füleket bedugni, a nyomorultak kötözzék magukat az árbocokhoz, ha kell! Senki emberfiát ne engedjetek a tengerbe ugrani!
Az orrba érve zihálva fordul. A fedélzeten pár szerencsétlen tekintet üvegesedik, kábán dülöngélnek a korlát felé, mint a részeg disznók. Oswald parancsára a nők őket pofozzák, vállukat rázzák, hogy magukhoz térjenek. Oswald keresztet vet, amiért nem volt olyan, mint a többi gyáva korcs, akik babonából nem hajlandóak asszonyokat a fedélzetre engedni.
A kötelekről muskétások lógnak, a hálóba csavarják magukat, a sziréneket célozzák. Ropogva sülnek el a fegyverek, de minden golyó a tengerbe csobban. Az átkozottak túl fürgék, dalukat csak akkor hagyják abba, ha őket kacagják.
A kétárbocos dőlve fekszik a sebes hullámokra. Oswald a mélybe pillantva látja, ahogy az evezők a vízbe ereszkednek. Pár pillanat  múltán a vörös szirén a lőréshez kúszva megragadja az egyiket. Állkapcsa reccsen, ahogy a száját hatalmasra tárja, felvillantva több tucatnyi apró, hegyes fogát. Az evezőt dühödten harsanó sikollyal rántja meg, Oswald a füléhez kapja a kezét, hogy dobhártyája ne vérezzen. A lámpás az orcáját égeti.
- Lőjétek végre agyon!
A matróz csontját törve robban a hajótestből, faszilánkok repesnek körülötte, mintha ágyúgolyó ütötte volna a hasadékot. A lény ráveti magát, fogsorát a halántékába akasztja, bőrét a húsáról leszántja. A tengerhabok bugyogó vértől vöröslenek, a kalóz üvöltve rángatózik a hegyes karmok közt. A szirén torkon ragadva húzza magához, fagyott fagyott ajkait az övére tapasztja. A matróz izmai ernyednek, szemei fennakadnak - Oswald már csak a szeme fehérjét látja, izzik a holdfényben. A szirén tovább nyúzza a bőrét, immár zavartalanul, és ahogy a fejét kapva rábámul, egyenesen Oswaldra, cafatok lógnak a szájából.
Elvigyorodik.
Oswald tehetetlen dühvel és undorral csap a korlátra, a lámpást megragadja, a szirénhez vágja. Nem számított sikerre, de a lámpás a vállán éri a lényt, üvege széttörik, a forró viasz a pikkelyeire folyik. Fájdalommal sikolt fel, ismeretlen, recés nyelvükön a társáért kiált.
A válasz a hajó túloldaláról érkezik. A lény hajó alatt úszik át, a vízből felbukkanva, a szirén sérülését látva gyomorból sziszeg fel. Újabb repesztő sikollyal fordul Oswald felé, a hajóhoz kúszik, körmeivel megragadja, szilánkosra hasítja. Oswald a pisztolyáért nyúl, célra tartja, fogait összeszorítja.
Súlyos kötél koppan a korláton maga mellett. Oswald riadva rezzen, pisztolyát csaknem elejti. A fejét alig kapja, az alak máris lecsúszik mellette, ott lebeg már a víz fölött, az utolsó pillanatban kapaszkodik meg. Oswald körbepillant, látja-e valaki rajta kívül, de a legközelebbi fegyveres nő is a lépcsősor aljáig robog le, hogy célba vegye a vörös szirént. Az orr íve eltakarja.
Lebámul újra. A férfi a lábát hajlítja, csizmasarkai a hajótesten támasztják, a kötelet már csak fél kézzel tartja. Profilját fordítja, a szirénre pillant, aki pár lábnyira karmolja a hajót.
Oswald most már felismeri. Leüvöltene érte, de a szája száraz, hang nem jön ki rajta. A lövészek időközben eltalálják a zöld uszonyú szirént - mindhiába. A golyó visszapattan a síkos pikkelyekről, a lövészbe fúródik, aki összeesik a fedélzeten és a lény tovább nyesi a halott matróz bőrét, hegyes fogai alatt pergamenként szakad.
Oswald ízületei fehérednek, olyan erősen markolja a korlátot fél kezével; a másikat még a lényre tartja, bár már tudja, mit sem ér. Felsőtestével egészen kihajol, ordítana újra, mindhiába.
A szirén ekkor veszi csak észre Edet. Kapaszkodva araszol felé, sziszeg és fintorog és morog, akár egy állat, aztán a vonásai kisimulnak, arca újra gyönyörű, fiatal és üde, torkából csábító, bájolgó dúdolás csurog.
Ed hajolt térdeire támasztja a könyökét, tenyerébe emeli az állát. Az arcán Oswald derűs, kissé unott mosolyt lát, szemeit magába olvassza a hajó árnya.
És akkor megszólal.
A nyelvükön beszél, azon a karcos, töredezett nyelven, amit Oswald még soha nem hallott senki emberfia szájából. Ugyanannyira megdöbben, ahogy a szirén is: a lény megtorpan, bambán bámul rá, aztán visszafelesel, pörgő nyelvvel és csattogó állkapoccsal.
Ed csitítva emeli a tenyerét. Oswald megesküdne rá, hogy Ed megfeddi a lényt, aki egyre csak tiltakozik, ázott tincseit tépi már és vicsorog. A doktor újabb szavaira egyetlen hanggal felel rikoltva, és Oswald szívébe mintha kést hasítottak volna, Ed torka már a karmok között.
A hangja végre nem hagyja cserben. Kétségbeesetten kiált le, a ravaszt meghúzza, kerül amibe kerül, a golyó tehetetlenül pattan le a fénylő koponyáról. A szirén felkapja rá a fejét, de Ed szabad kezével tarkón ragadja és maga felé fordítja újra.
Valami történik. Erősek még az árnyékok, Oswald nem láthatja, amit a szirén, csupán azt, ahogy az arca megfagy, tűszúrásnyi pupillája riadtan tágul. Fedetlen mellkasa zihálva horpad, a doktor torkát elereszti és egyre csak vergődik, kínjában nyöszörög és élesen visít, apró öklei egyre Edet verik, hogy engedje végre.
Ed rászorít a tarkójára, és a vízbe hajítja.
A szirén csobbanva merül el, ívelt szikraháta csak a távolban bukkan fel újra, ahogy minden erejével a társa felé úszik. Sikolt valamit, mire a vörös szirén is megriad. Zsákmányukat két oldalról karon ragadják, és a mélybe buknak.
Amint az utolsó farokcsapás után elcsitul a tenger, úgy bukkan elő a Nap vöröslő korongja a horizonton.
Oswald összecsuklik. Levegőért küzd, szemeit szorosra hunyja.
Mire a korlátok közt kiles, Ed már nincsen ott.

4 megjegyzés:

Raistlin írta...

Dolgok, amik:
- Batman vs Superman, Civil War, és Hugh vs Ed. Befizetek. Csak Oswald ne élvezné ennyire. (Ha jó lesz, őt is viszem)
- kriTiZáLtA A MeStERsÉGEM!!!!!!!;
- Oswald annyira rá tud izgulni ha meg akarják ölni
- " Akasztásra készüljek? - érdeklődik kedélyesen." Zsák a foltját ha már itt tartunk.
- DE LEFOKOZTA ŐKET A PICSÁBA
- "- Félreismer.
- Úgy hiszi?
- Csak nyolcat note-ot kapott a metája. Nyolcat. És ebből kettő volt maga."
- AZ OTT EGY. KIBASZOTT. VASMACSKA!!!!
- Soha senki nem fogalmazta meg szebben azt hogy "Oswald kurvul" mint ahogy teszi magát a kis öbölnél az a *tölcsért formál a szája elé* HÍMKURVA de szinte el is felejtem neki mert annyira érzem a szagokat és a hőt és a víz lágyságát és---
- belerántotta a vízbe. never over it.
- " Maga rohadék… szentségtelen… álnok... "
tag yourself I'm szentségtelen
- új Tinder profil: "társaságra vágyom : ( üzi ha a birtokodban vannak a válaszok melyekre szomjazom ps nem fogsz megkapni ha erre vagy kíváncsi"
- "A doktor mélán nyal végig az ajkain. Tekintetében nem csitul a pajkos fény, amint a szavait kutatja, emelt karja lassan remegni tetszik attól, hogy Oswald előtt tartja magát." Ez még mindig annyira előttem van hogy egy screenshotot is lőhetnék róla holy shit
- Gertrude!
- "Imádom, amikor haragos" u don't say
- FogLaLt A sZívEm TudjA JÓL
- !
- !
- !
- Kéjenc Ringyó/Kapitányom OTP (Kéjpitányom? Karingyó?)
- Cockblocking the Cocky Captain: A Memoir by Gabe
- Hát raboltak! Cicák!
- Kurvára be vagyok szarva Ivyéktól, ma melletted alszom
- Mi a búbánatos pitymallat vagy te Ed fiam azon túl hogy bizibuzi
- Ez a kedvenc kalandregényem, cocktease by the öböl & chill és utána KIBASZOTT MINDEN TÖRTÉNIK
- nem tudod mennyit gondolok rá nap közben
- jobb hogy nem mert már nekem kínos

c u p p y. írta...

BASZD MÁR MEG MAGAD ÉN ANNYIRA SZERETLEK SÍROK

Tinuviel írta...

Imádtam, amit leműveltek az öbölben, meg úgy az egész fejezetben. Oswald brillírozott, féltékeny Edet pedig mindig szeretem. Gondolhattam volna, hogy Ivy és Harley így fognak megjelenni, de csak akkor kapcsoltam, amikor már itt voltak, első és második olvasásra is a frász kerülgetett tőlük. Edet meg nagyon könnyű elképzelni, ahogy nem emberi nyelven beszél, és ez is elég felkavaró...Nagyon-nagyon szeretem, és lassan érkezem a következő fejezethez is. <3

c u p p y. írta...

Tinutinutinu. Tinu. Hellóka. ;u;
Gotham City Sirenséket konkrétan bűn lett volna kihagyni. Szerencsére ezerszer creepybbek lettek, mint ahogy gondoltam, kösz szépen lányok.
Nagyon szépen köszönöm a kommentet. <3