április 08, 2016

Avast! V


Gotham, Nygmobblepot, kalóz AU. Baszdmeg ez már az ötödik fejezet.


- Leviatán.
Ed lomhán koppanó léptekkel közelít, és Oswald talpa felel rá: bukdácsolva hátrál, míg jobb bokája a lámpásnak ütközik és a dereka a míves mahagóniasztalnak zökken. Ed bezárja köztük az űrt, biccent álla fókuszba emeli túlvilági szemeit. Oswald bűvölve bámulja őket, szabadulni képtelen. Megtörve zihálja lélegzetét, támaszért az asztal sarkába markol.
- Maga az - suttogja kábán. - Maga az.
- Parancsoljon velem.
- Az örökkévalóig kísérteni fog?
Odakünn sürgetőbb sikolyok harsannak. Ed lesütött pillákkal sandít oldalra, vigyora terebélyesedik.
- Kifut az időből, kapitányom - szól halkan. - Parancsoljon velem, mielőtt túl késő lenne.
- Tudja, mit várok magától.
Ed orrát csalódott fintor húzza.
- Ki kell mondania. - Visszapillant rá újra, arcán szelídültek a vonások. - Tik-tak. Tik-tak.
Oswald szipogva húzza ki magát. Felvetett fejjel fúrja a tekintetét a doktoréba, állkapcsa rezzen, ökle elereszti az asztalt. Ed képébe köpi:
- Segítsen a hajón, ahogy legutóbb. Segítsen, hogy a Saint Dumas elől menekülhessünk. Segítsen, hogy tiszta vizekre jussunk, segítsen, hogy nyomunkat ne követhessék. Segítsen nekem.
- Mit ajánl cserébe?
Oswald szava elapad. Keservesen kacag fel.
- Az embereimet anélkül is gyilkolja, hogy arra ígéretet teszek.
- Így igaz - szisszen Ed, és fürkészve billenti a fejét. - Mi marad így magának, amit felajánlhat?
- Én magam.
Ed döbbenten pislog, s a gerincét nyújtja, hogy messzebbre elhúzódjon. Oswald reszketegen nyel, gúnyosan hunyorog fel rá.
- Csábítja az ajánlatom, tudom - mondja, és száját húzza. - Ez az, amire legjobban vágyik. Ez az, amiért az árnyammá szegődött. Segítsen nekem, és én megadom magának. Jöjjön vissza hozzám, maradjon velem, és azt tehet velem, amit csak akar.
- Ezt akarja?
- Megtagadja?
Ed nem felel rögvest. Hátralép, csizmasarka a vérrel rótt papiroson, kezei továbbra is a zsebében. A gyertyafény pislákoló lángján keresztül néz Oswald szemébe, és ahogy azt mondja:
- Elfogadom.
lábai alatt felizzanak és kihunynak a vonalak.
Oswald könnyebbült sóhajjal húzza a vállait. Ed tekintete kerüli az övét, míg a lőréshez siet, és Oswald ereiben hirtelen pezsdül a vér, lábai erőre kapva sietnek a doktor után, hogy a vállába kapva megállítsa, maga felé fordítsa, döbbent arcával mit sem törődve szájon csókolja.
Ed az ajkaira leheli:
- A jó szerencséért?
- Az elmaradt búcsúért.
- Vissza fogok jönni.
- Nem kétlem. - Oswald a vállát ereszti, lábujjhegyéről a talpára ereszkedik. - Most menjen.
Ed mosollyal köszön még, mielőtt eltűnne a lőrésen át: Oswald pislogott, így elszalajtotta, ahogy a doktor teste megnyúlva bújik a ruháiból. Egy pillanatra mintha méregzöld, dühös pikkelyeket látna, melyek lemezekként feszülnek egymásnak, és hegyesen görbült csigolyákat, és az uszonyait szaggatott vitorlákként tépik a szelek.
Oswald ellöki magát a lőréstől, hogy a kabinajtóhoz botladozzon, kinyissa végre, és a fedélzetre lépjen. Körötte forrongnak a matrózai, és Oswald mit sem törődve velük a lépcsőkön siet fel, hogy Gabe karjába kapaszkodva támassza a lábát.
- Valaki Krakent kiáltott - üvölti a fülébe, és felsandít a robosztus profilra. - Galavan elengedte?
Gabe a fejét rázza és az ajkait préselve koncentrál. A kormánykerék ködpárától csúszós, a víz pedig sekély, túl sekély még, hogy bizalommal kormányozhassa a Visszatérést. Oswald a főárboc mentén pislant fel, és meg is látja: a ködből két vérvörös szalag ereszkedik, végüket Selina tartja a kosárban, aki átlát a félhomályon, és irányítja Gabe minden mozdulatát.
- A dögöt nem látta senki - mondja végül Gabe, és húsz fokkal a kormányt dönti, amint a bal szalag remegni kezd. - Csak az istenverte pánik.
- Mindjárt vége - mormolja Oswald.
Biztatón paskolja Gabe karját, mielőtt elereszti, és a tat végébe egyensúlyozik. A korláton átdőlve a szemét mereszti, kutatón pillant a mélybe, cikázó tekintete hullámfodorról hullámfodorra ugrik.
Kettéválnak végre a habok. A ködpára szertefoszlik, a görbült hát páncéljáról forró cseppek peregnek és felszisszen a tenger. Oswald képtelen elmosni a vigyorát, ami az arcára ülepszik, miképp figyelemmel követi a bestia lassú hullámát, a lélegzetvétel ütemét, mellyel a hajó alá kúszik és hozzátapad. Oswald érzi talpai alatt a huppanást, ahogy megemelkednek: körömmel tép a korlátba, és a szemét hunyja, míg a Leviatán könnyeden siklik a víz alatt, gerincén egyensúlyozva a ropogó kétárbocost, egye messzebb és messzebb sodorva őket a galeasztól és a sekély korallzátonyoktól.
Örömujjongás záporozik a legénysége ajkairól. Annyit észlelnek csupán, hogy a szelek feltámadtak, és dúsan kapnak a kornyadó vitorlákba. A kétárbocos merészen tör előre, csúcsos orra kiemelkedik ködfelhőkből. Oswald hátramered: a galeasz lemaradva iparkodik utánuk, elmosódott foltja egyre halványul. Galavan kétségbeesve ereszt meg pár lövést feléjük, a súlyos ágyúgolyók elvétve csobbannak a tengerbe, több yardnyira a tattól.
Oswald lélegzetét csitítva kacag fel, háta görnyed, két kezének körmei a fába karmolnak. A mélybe pillant újra, hogy a bestiát meglássa. A Leviatán kitartóan siklik a kétárbocos alatt, és Oswald tudja, hogy ha szükséges, egész álló nappal sodorja őket, hogy Galavan bizonyosan a nyomukat veszítse.
A Visszatérés megmenekült.


A Nap könnyedén bukik alá a horizonton, mire a kétárbocos lelassul. Oswald a taton hajol a mélybe újra, hogy a felkavart habokat kutassa, de semmit sem lát. A Leviatán talán már a mélybe bukott, Oswald csak remélheti, hogy Ed az ígéretét tartva visszatér hozzá a lőrésen át.
Fesztelen léptekkel kerüli a csapóajtó rácsát, és felpattintva a fedélköz mélyébe ereszkedik, hogy maga kérje el a szakácstól a vacsoráját. Yant a konyhában találja, mellette hárman gubbasztanak még, háromlábú székeken görnyednek és üvegből kortyolják a rumot.
Oswald biccent feléjük. Míg a szakács a húst szeli, ő az őr homályba takart arcára pillant.
- Szépen gyógyul - jegyzi meg, és a férfi felocsúdva sandít rá. Oswald a saját vonásai felett köröz a tenyerével. - A doktor nyomai. Igen különös, hogy több hétig kitartottak. Nem gondolja?
Hugh bólint csupán, és a rumból kortyol. A társa rekedten horkan fel, vállon paskolja.
- A sátánfattya rendesen helyben hagyta. Jól tette, hogy ledobta a hajóról, kapitány.
Oswald szemöldöke a magasba szökik. Mélyülten omló hangon kérdez vissza:
- Ledobtam?
- Az a hír járja. Pletyka volna? Gúzsba kötötte, és hajnalban a tengerbe hajította, hogy kínban fulladjon halálra. Nem így volt?
Oswald fintorog.
- De. Így történt. Már nem kell aggódniuk miatta.
- Biztos ebben? - Hugh ezt kérdi halkan.
A szakács a tányért nyújtja Oswaldnak. Nem fogadja el azon nyomban. Hugh-ra bámul, aki kerüli pillantását: a rumosüvegbe kapaszkodva mered előre, zilált haja az arcába hull. A gyertya lángja reszketve sző belé aranytincseket, a szemkötő árnya mély.
- Hogy értsem ezt?
- Vissza fog térni.
- Badarság.
- Higgyen nekem - morogja, kortyol újra. A torkát köszörüli csendesen. - Nem hagyott el minket. Nem teljesen. Érzem.
Oswald dühvel marja el a tányérját. Megperdül sarkain, és elhaladtában Hugh válla fölé hajol, úgy sziszeg a fülébe.
- Ha csupán a gonoszt érzi, jól vigyázzon - nem a doktor az egyetlen, aki bűntől terhes ezen a hajón.
Ép lábával rúgja ki a konyha reccsenő ajtaját, és magára hagyja a matrózait.


A kabinjába érve égve találja mindahány lámpást. Óvatosan ereszti be az ajtót maga mögött, és kulcsáért matat egyből. A tányért még a tenyerén egyensúlyozza, fürkész tekintete az ágyára vetül és egy szívütem elhagyja.
Nem csalódott.
Ed pőrén hever a lepedőn, oldalára fordulva. Egyenletesen, lassan lélegzik, mintha az áldott álom már magába fogadta volna. Nyújtott lábszárán mélylila csillagűrként tágul egy zúzódás, ahogy a csípőjén is. Oswaldban gyanú sejlik fel, szikkadt torokkal nyel.
Az ágyúgolyók.
Halkan csörömpöl a kulcsával, és lábujjhegyen, nehézkesen oson az asztalához, hogy a tányért ráillessze. A gyomra fájó görcsbe rándul, étvágya tovaillan. Székére ereszkedik, hogy megszabaduljon a súlyos csizmáktól, és puha léptekkel kerülhessen hozzá közelebb. Kísértetként lopódzik az ágya mellé, kezét a faragott oszlopra támasztva hajol közelebb.
Ed összerezzen. Jelenlétét megérezve akad a torkában a levegő, és karjával felé kap. Oswald a kezét szorítja, ujjaikat összefűzi, szabad kezét is a doktoréra simítja, a matrac szélére kuporog.
- Nyugalom - mormolja, hangja bársony. - Nyugalom. Csak én vagyok.
Ed ködösen tekint fel rá, nyílt ajkakkal zihál, kimondatlan szavakat formál. Oswald felciccent.
- Ne beszéljen.
- Kapitányom…
- Shh. - Ed szorítása enyhül a kezén, elereszti hát ő is, és engedi, hogy Ed a nyakára csúsztassa az ujjait. Hüvelykje lágyan simít végig az arcán, és Oswald ösztönnel csókot lehel rá. - Pihenjen.
- Önre vártam.
- Tudom.
- Nem, nem tudja. - Ed nyel, alsó ajka megremeg. Oswald az ajkába harapva simít végig rajta, ujjbegyei a zúzódásokat kutatják. Lágyan nyom rájuk, Ed kéjesen sóhajt fel, tekintetét nem ereszti.
- Rendesen ellátták a baját - súgja Oswald mulatva.
- Maradjon velem.
- Felhívom a figyelmét, hogy újra az ágyamban fekszik. Ha tehetném, se hagyhatnám magára.
Ed elesetten kacag fel, és a kezét ejtve Oswald derekát karolja. Oswald előre hajol, fölé borulva támaszkodik, jobb karja gyengülve reszket a súlya alatt. Ed haja az arcában, szálai az ajkára tapadnak.
- Maradjon velem - kéri Ed újra.
Oswald méltatlanul szusszant, úgy húzódik el. Megadó engedelemmel gombolja kabátját, és feláll újra, hogy ruháitól megszabaduljon. Ed félárbocra eresztett pillákkal bámulja közben, Oswald érzi, hogy bűvölt tekintete nyomán forróság pereg végig a bőrén. Orcájában tágulva lüktetnek az erek, szíve a fülében dübörög nyughatatlan. Hátat fordít neki, míg a harisnyáját húzza, és megperdülve a gerincét nyújtja, úgy mered vissza rá.
Ed tekintete ráérve siklik végig rajta, az övével eggyéfonódik. Oswald a dunyhát húzza alóla szótlanul, míg Ed arrébb nem mászik, és alá bugyolálja mindkettejüket. Arra várna, hogy Ed majd fölé gördülve a magáévá teszi; ehelyett a doktor bágyadt mosollyal figyeli kitartóan, ahogy ott hever mellette, felé fordulva, hallgatagon.
Oswald vérében rideg a kétely. Edhez fészkelődik, a teste csitító hőjét keresve, és Ed végre hozzáér; puhán karolja a derekát, magához simítva Oswaldot, és a döbbenete őszinte, ahogy Oswald elsimítja a tincseit és csókolni kezdi.
Visszacsókol mégis, Oswald elhaló nyögéssel fogadja hűs nyelvét, az ajkak óvatos cirógatását, a súrlódó fogakat. Ed szorosan öleli közel, lábai az övéi közé fonva, érintése szelíd, félénken kutat végig rajta. Oswald levegőért fulladva hajol el. A borostyán szemek magukba fogadják.
- Vannak még titkai? - kérdi hirtelen, hangja rekedt, erőtlenül reng. A doktor halványan mosolyog.
- Számtalan.
- Elmondaná őket?
- Mindent. - Az ajkai a homlokán, áldomást csókol rá és ígéretet. - Megesküszöm.
- Szaván fogom.
- Kérdezzen helyeset, és én őszintén felelek.
- Bárcsak szíven lőhetném újra. Hasztalan volna, de kielégítene.
Ed felkuncog, tétova ujjbegyei ezúttal Oswald csontvállán keringenek. Megosztoznak minden lélegzeten és szívverésen, hullámzó mellkasuk eggyé tapad és visszahúzódik. Oswald elnyílt ajakkal figyeli, ahogy Ed pillantásról pillantásra fárad, szemhéját ereszti és felpislog újra, mintha attól tartana, kicsúszik a kezei közül. Oswald száraz torokkal karolja a mellkasát, és azt súgja:
- Aludjon végre, az Isten szerelmére.
Ed felragyogó arccal hunyja a szemeit, engedelmes sóhajjal mocorog feljebb, álla Oswald feje búbján, és mozdulatlanságba dermed. Annyit lehel még a hajába, hangja játékos, fátyolos:
- Parancsára, kapitányom.


Gémberedett, görcsbe fonódó izmokkal ébred és végigremeg. Az álomtalan álom hirtelen okádja ki magából, és Oswald a paplanba karmol és tágra nyitja a szemeit.
Napnyaláb vakítja, keresztben metszi az ágyát és ő éppen a sávjában hever. Szaporán pislog, hogy magához térhessen, tétova karjait nyújtja, a párás levegőbe karol.
A hátára gördülve zihál, ujjai az öklébe szorulva. Ruhaneműk surrogására figyel fel, a Napot hamarost egy nyúlánk alak takarja. Ed fölé hajol, kisimult és fényes az arca és a mosolya. A szemüvegét nem hordja.
- Jó reggelt, álomszuszék.
Oswald mordul csak, könyékkel támasztja fel magát, gerincével az ágykeretnek tapad.
- Mennyi az idő? - krákogja.
- Alig hasad a hajnal. Én keltettem fel?
Oswald újra morog, tiltakozva. Meztelenségére hirtelen döbben, s egy elvétett pillanatig viharosan kapna a dunyhába, hogy magára rántsa. Elgyötört sóhajjal hunyja a szemeit, úgy faggatja:
- Jobban van?
- Pompásan. - Ed ruhástul fészkelődik mellé, térdét maga alá hajlítja. - Jól aludt, remélem?
- Tisztában van a súlyával? Akkor nem kérdené.
Ed felkacag, nyújtott karjai közé börtönzi. Oswald nyeldekelve rezzen, hogy apróbbra húzza magát, menekülve a doktor melegétől és erejétől. Hunyorogva les fel rá, fintorral az orrán és grimasszal a száján, mégsem állhatja meg, hogy Ed állára markoljon és csókot követelve vonja az ajkára.
- Ne feledje az esküjét. Mindent el kell mondania nekem.
- Maga se feledje a sajátját. - Ed az állát biccenti, hogy Oswald tenyere a nyakára csússzon, ő pedig Oswald torkához hajol és durván harap belé. A bőrével a fogain mormolja: - Azt tehetek magával, amit csak akarok.
Párás a nyelve hegye és izzó, ahogy végigköveti az ér vonalát, a füle mögé bújik, hogy a cimpájába marjon. Oswald hangja visszafojtva, állkapcsát összeszorítva húzódik el, és Ed elhajolva pillant rá.
- Megbánta, hogy ezt ígérte? - követeli lágyan. Oswald a borostyán szemekbe mélyül, idegennek tetszik a kerek írisz és a tiszta szín. Riadalom kavarog bennük és dühbe mártott, acélos akarat, eggyéfolynak szinte.
Oswald felszusszan.
- Nem.
- Őszinte velem?
- Én igen. Magával ellentétben. - Hallgat egy pillanatot, és újra szól, rekedtebben. - Mit tervez tenni velem?
Ed vigyora forró, vállait félszegen húzza. Azt mondja:
- Elérem, hogy belém szeressen.
Oswald élesen kacag fel, feje könnyeden bukik előre. Felsandítva látja még a sértett fintort, Ed sötét tekintetének mélységét, és a fejét rázza rá.
- Kérem.
- Hihet bennem. Csupán ennyit kívánok, amióta megláttam.
- A lázadás éjjelén. - Oswald komor újra, szűk pillákkal mustrálja. - Láttam a szemeit.
- És én láttam a lelkét.
- Mikre nem képes - motyogja Oswald, és arrébb hessegeti Edet, hogy ágyából felkászálódjon.
A tekintetét kerülve lép a ruhásládikójához, hogy a karjára kanyarintson új inget és övet. Tegnap éjjel lerúgott harisnyáját is marokra fogja, úgy halad el Ed mellett, egészen az ablakok előtti pipereasztalhoz. Míg a ruháit húzza, egykedvűen veti hátra:
- Nassau-ig követett, hiszen ezt parancsoltam. Miért találkozott velem Falcone birtokán, s miért gondolta úgy, potyautasként szegődik a nyomomba?
- Kedvtelésből. - Oswald hümmög csak, hallja, amint Ed az ágyról kelve újra mögé lépdel. - Segítségére lehetek?
- Azzal igen, hogy tovább felel nekem. Ilyen kirívóan szórakoztatja, ahogy sikerrel csapdába csalt?
- Felettébb. Azzal, hogy a végzet fonalát hurkolom maga köré, azt a látszatot kelthettem, hogy az ég is úgy kívánja, egyek legyünk.
- S mindent magának köszönhet.
- Ezt nem állítanám. Kérem. - Ed közel lopózik, puha ujjbegyeit végigfuttatja Oswald fedetlen derekán. - Hadd segítsek.
Oswald keserű mosollyal hunyja a szemeit, karját megadóan emeli, hogy Ed az inget ráöltse.
- Hogy is ellenkezhetnék? - mormolja fanyarul, a levegő hosszasan szökik a fogai közül. - Már eladtam magam.
- Mondtam már Önnek: kívánom, hogy kívánja.
- Íme, a sors illúziója. 
Ed a vállára csúsztatja a tenyerét, úgy perdíti magával szembe. Oswald nem süti le a tekintetét, a doktor mégsem viszonozza: fodros selyemingét gombolja, pillantása rebbenve cikázik az ujjai közt.
- Úgy hittem, bízik bennem.
Oswald szusszan, nyakát nyújtva a csókja az állán éri Edet.
- Mikor mondtam én ilyet? - duruzsolja, derekát átkarolja. Ed fátyollal az íriszein pillant le rá, reszketeg kezei az utolsó gombbal matatnak a torkán. - Míg emberként tekintettem magára, rettegtem a titkait. Hogy kitudódott végül, egyszerű tengeri bestia, nyugalmam fölény és a vérem fegyver. Magára bíznám az életem, de a szívem soha.
- Összetörném, gondolja?
- Vigyázná.
- Hát engedje.
- Hmm. - Lábujjaira emelkedik, Ed száját kutatja újra, hajol félszeg csókra és kortyolt lélegzetre. - Rejtőzzön a kabinban, és várjon rám alkonyig. Ha kitudódna, hogy visszatért, hurkot akasztanak a nyakába.
- Nem ölhetnek meg.
Oswald az orrát ráncolja, úgy húzódik vissza, széktámlába kapaszkodva már a csizmáját húzza.
- Pontosan ettől tartok.


Oswald az árbocok közt kereng, tétován vonul fel s alá az orr és a tat lépcsőin. Figyelme minduntalan elkalandozik, parancsai megkésve cseppennek az ajkairól. Selina déli órákban a figyelmét hívja rá, hogy messze a horizonton már a Chincoteague-sziget foltjait látja. Mindössze egyhétnyi újra vannak céljuktól, hat napra, ha a szelek is úgy kívánják.
Gotham közelsége a szívét csitítja, lelkét nem nyugtathatja. Tekintete újra és újra kabinajtajára rebben, látni véli mögötte Ed árnyát, akit hajnalban oda zárt. Kulcsa forrón simul a derekához, égeti szinte, viszket érte, hogy magáról letépje. Ed iránti felelőssége, a döntései súlya megakadt lélegzet a torkában. 
A gyanú futótüze egy pillanat alatt lángra lobbanhat legénysége körében. Az őr tegnap éji szavai ott dobolnak az elméjében, alaptalan rettenet csupán, ám ereje van. Gyanakvása halálos kórként fertőzheti végig a matrózait, a kétely rájuk tapad, megbélyegzi őket.
Oswald csak abban bízhat, hogy Gothamig útjukba esik egy gazdagon megrakott kereskedelmi naszád, és hazaérve nyugodt szívvel bocsájthatja szélnek azokat, akik részesedésükhöz jutva megszabadulnának az elátkozott kétárbocostól.
Hogy miként szállhat újra a tengerre azzal a maréknyi kalózzal, akik kitartanak mellette, még kétséges.
Oswald Gothamen túlmutató jövőképe homályba vész.
És ez a végletekig felzaklatja.


Oswald alkonyatkor mély sóhajjal, vállával löki be az ajtót, és csizmasarokkal csapja be újra. Ed nyúlánk alakját gyertyafény festi meg, az asztalnál ücsörög, kezében Oswald egy könyvét forgatja. Felpillant rá, arcán félmosoly várakozik. A könyvet összecsukja, csontos ujját a lapok közt tartja.
- Tudja, egészen kellemes az önkéntes száműzetés.
- Igazán? - Oswald hangja tompa, náthásan remeg. Nehéz posztókabátját húzza, Ed elé szórja az asztalra, reszket tőle a gyertyaláng. A fejét biccentve les a borítóra: Ed a Schiller kötetét bájolja. - Tud németül?
- Valamicskét. A szárazföldi nyelvek mind hasonlatosak.
- Mondja a férfi, aki szirénekkel társalog.
Ed felkuncog, a könyv sarkát az ajka húsába mélyeszti.
- Volt rá időm, kapitányom. Többszáz éveket kell elfelednem.
Oswald ingre és mezítlábra vetkezik közben, fegyvereitől úgy szabadul, mintha jelentéktelen ékszerek volnának. Az asztalára huppan, tenyerével tornászva fel magát, harisnyás lábaival Ed irányába kalimpál. Az állát szegi, lábfeje a doktor térdét súrolja.
- Felejteni óhajt? - kérdi súgva, és felvillan ferde vigyora. - Tudom, mi kell magának.
Lábai közé nyúl, hogy a fiókot húzza, Ed fürkész tekintetére felelve rumosüveget zsákmányol. Fintorogva rázza a nyakánál fogva: az üveg félig teli, aljában csobognak a kortyok.
- Megcsalt az emlékezetem. Csak ennyivel kínálhatom.
Oswald a fogai közé illeszti a dugót, koppanva harapja ki. A padlóra köpi, a rumot üdvözlőn nyújtja Ed felé. A szemöldökét összehúzza.
- Hat egyáltalán magára?
Ed a vállát húzva kortyol, grimaszol a fűszeres ízre:
- Nehezebben, meg kell valljam.
Oswald felszusszant, ujjait hajlítva visszacsábítja magához az üveget. Felvetett fejjel, mohón nyakalja, élvezettel törli az aranyos cseppeket az ajkáról. Tekintetét sütve sandít vissza Edre, körmei az üvegen koccannak.
- Hogyan viselkedik a teste, ha emberbőrbe bújik? - kérdi súgva. - Megölni lehetetlen, ennyit már tudok.
- Nem lehetetlen - vallja Ed üresen. Könyékkel támaszkodik az asztalra, hegyes állát a tenyerébe emeli. - Csupán annyi kell, ami bestiaként is elpusztíthat.
- Az ágyúlövésekbe belehalt volna?
- Igen.
- Ha a fejét a nyakáról lenyesném?
- Talán. Minden bizonnyal.
- Hm.
- Nem vagyok halhatatlan, kapitányom. - Ed hangja komorul, szája rándul. Utolsó szavai reszelnek: - Távol állok én attól.
Oswald tűnődve nézi el, a párás levegő hirtelen hűsnek tetszik, felkavarog. Ösztönnel nyújtja karját, tenyerét a doktor vállára ejti. Ed megrezzen az érintése nyomán, s ahogy Oswald az ujjait hajlítja, hangtalanul sóhajt fel.
- Jöjjön ide - susogja gyöngén.
Ed kérdőn pillant fel rá, Oswald lehajolva csókolja meg. A doktor döbbenete köztük cikázik még, Oswald hiába emeli tenyerébe az arcát, becézi végig arccsontját. Szabadult lélegzettel fogadhatja azután Ed törekvő nyelvét, a torkában karcos nyögését. Oswald felé fordul egészen, ki nyújtott lábbal tessékeli közelebb, míg Ed fel nem áll, és a combjai közé vájja magát. Oswald vakon koppintja az üveget az asztalra, és csókolja tovább áhítva, szaggatott lélegzete az orrán tör fel. Ed mozdul végre, kutató ujjbegyei az inge alá fúrják magukat, hidegen és elevenül, gerincén szántva fel.
Oswald pihegve szegi a fejét, ajkaik elszakadnak. Pillái félárbocon, szája még hívogatón tárva, görcsös körmei Ed derekába vájva.
Így motyogja:
- Bántson. Akarom.
Ed zihál még, illetődve bámul vissza rá. Oswald ismétli, közel bújva, lábát fonva:
- Akarom magát, Ed. Adja meg nekem.
Ed beleegyezőn lehel, apró, könyörgő csókjai Oswald ajkán égnek és a nyakán. Nógatva karolja át, tenyere Oswald fenekére törekszik, úgy húzza fel a karjaiba. Oswald a nyakát átöleli, súrlódó csókjait kapkodva kéri. Ed szédült léptekkel bukdácsol vele az ágyhoz, baldachinjába akad, botolva zuhannak a dunyha bíbor ormaiba.
Felkuncognak mindketten. A sóhaj Oswald torkába szorul; Ed hosszan dörgölőzik hozzá, csípőjével vadul lök rajta. Combjai közé ékeli magát, a torkát harapdálja, csípője bódult köreitől Oswald vére az ágyékába lüktet, elzihált hangjai magasak, fulladnak. Feltaszítja magát, újra és megint, dallamához idomulva, kutató körmei a doktor mellkasán, a gombokkal mit sem törődve szakítják szét az ingét. Ed torpanva mordul, mozdulatait mímelve Oswald ingét tépi róla, kétsgébeesve hajol aztán el, hogy sajátját a vállairól lehúzza. Oswald könyékre emelkedve vetkőzik, nyirkos ingét az öklébe gyűrve messzire hajítja. Újabb csókra hajolna, Ed a tenyerét a mellkasának üti, visszataszajtja a párnákba és fogva tartja körömmel. Kúszva ölti a nyelvét, a bőr hegcsipkézte dombjait végigköveti, az ágyékához érve a durva nadrágon is végignyal. Oswald nyögve lök magán újra és Ed rosszallva, torokból acsarog, Oswaldba mar keményen a nadrágon át.
Oswald keservvel nyüszít. Szilánkos körmei már Ed hajában, a szalagot oldják, a szálak puhán omlanak a tenyerébe, ujjai köré csavarodnak, nyelvhegyén elszisszent káromlások.
- Teljes kontrollt kell adnia nekem - dorombolja Ed a lába közé, és felsandít rá. - Megtagadja?
- Nem.
- Pardon?
Oswald felvakkan:
- Nem.
Ed a feje mellé könyököl, közrezárja, bájolja. Futó csókot lehel az ajkára, fejét elkapja, hogy Oswald ne haraphasson belé. Lesüllyed ismét, elvétve köröz, a teste forró hőt pulzál, érzésre olyan, mintha eggyéolvadnának.
- Meg fogom őrjíteni - duruzsol tovább, forró szavai Oswald torkába ülepszenek. - Megfosztom a testétől. Idegennek tetszik majd a húsa és a szíve, ahogy sikolt alattam és lázasan reszket. Jobban fog kívánni, mint bármit e világon, és mire magába mélyedek, könnyeket hullat és egyedül értem szűköl. Érezni akarom magát. Hallani minden lélegzetét. Ízlelni és széttépni és meggyalázni és megáldani. Hagyja nekem?
Oswald dühvel mordul rá:
- A farkát is a véremmel idézzem meg?
Nyekkenve tűri, hogy Ed a csuklóihoz kapjon, csontujjaival rájuk szorítson, a párnába fúrja őket. Keményen harap a kulcscsontjára, éles fogsorával a húsába váj. Oswald szorosra fűzi térdeit a doktor dereka köré, feje hátracsuklik, nyögése gyomorból bukik fel. Ed fogai a bőrét tépik, mélylilával és zavaros vörössel jelölik magukévá, és Oswald megvonaglik és fulladva piheg. Ed közelsége, az érdes-édes fájdalma a vérét forralja, türelmetlenül mordulna fel. Ed mintha a gondolataiban olvasna, elereszti végre, és a tincseit hátraszántva ül a sarkaira. Karcsú ujjai Oswald nadrágja alá fúrják magukat, maradék ruháitól egyetlen széles mozdulattal szabadítja meg. Oswald a térdét hajlítva csusszan a harisnyájából, és Ed bűvölt mosolyú arcába köpi:
- Hozzon olajat. Asztalfiók. És vetkőzzön le rendesen. Látni akarom.
Ed Oswald nadrágját félrehajítva bólint, pár bő lépés, öve csilingel és a nadrágszárát rázza a lábfejéről. Oswald a karcsú fenék ívébe feledkezik, míg Ed fiókot húzva kecses nyakú üveget kerít, szájában cseppalakú, vésett kristálydugó. Sűrű, mézszín olívaolaj kavarog az alján, Ed már visszatértekor két ujját alányújtja.
Az ágyra térdel, Oswald végigbámulva rajta a lábait tárja, hogy Ed közéjük férjen újra, ujjbegyeit puhán hozzáérintse. Ed irgalommal görbíti a gerincét, ajka és orra érinti a dúsfekete, finom szeméremszőrzetet. Oswald az ajkát harapja, egyszerre érezvén Ed nyelvének  és ujjainak fájó kis köreit; végigsimít a merevedésén, csókolja és forrón elnyeli, mutatóujja lustán belésiklik. Oswald megfeszül, háta homorú ív.
- Istenem - súgja Ed az ölébe, éhesen pillant fel. - Ön gyönyörű, kapitányom.
- Fogja be.
Oswald belereszket Ed kuncogásába. A doktor két ujjal ingerli, szabad körmeivel a feneke bőrébe váj. Visszasandít rá. Ed mintha elmerengne, kiegyenesedve húzódik tőle, lopja hőjét és illatát.
- Tőlem csakis az igazat hallja, ha Önt magasztalom. Hogy miféle mágiával bűvölt el, nem tudhatom, de egyedül magát vágyom az egész világon.
 Oswald a szavába vágva mordul:
- Csináljon valamit a szájával, ami nem beszéd.
- Csókomat kívánja?
- Le is szophat. Csak jöjjön vissza.
A kezét nyújtja, tétova ujjait Ed nyakára kulcsolja. Ed engedelemmel hever fölé, súlya hevült Oswald testén, úgy csókolja, mélyen és kapkodva. Oswald vágyva sóhajt és szelíden hullámzik Ed alatt, tört körmei a lapockáit szánják végig. Ed a szájába nyög, Oswald magán érzi a merevedését, keményen feszül a hasfalának.
Ed az ajkát harapja, szemei szorosra zárva. Ritmusuk egyre szaporább, elevenebb, s ahogy Oswald körmeit végigvájja a mellkasán is, a hasán, egészen a lába közéig, Ed türelmetlen morgása felszínre tör. Csuklóját elhúzza, olajsíkos ujjai Oswald combjába fúródva feszítik szét a lábait, és Ed egyetlen könyörtelen lökéssel tövig merül belé.
Oswald gerincén villámként cikázik a fájdalom, rekedten üvölt fel, öklében a paplant gyűri, sarkait Ed derekába ékelve buzdítja. Ed menten mozogni kezd, lábaiba kapaszkodva, közel lökve, vágtája szédült, zaklatott, forró benne és csábító, és Oswald elmaradva lüktet a nyomában.
Húsuk nyirkos moraja és Oswald rekedt nyöszörgése a kabin falain visszhangzik. Ed szárazon nyel és túlcsordult mámorral bámul le rá, borostyán szemei izzanak. Oswald erőt merít belőlük, reszketeg ujjakkal ereszti a paplant és Ed nyakát karolja, egy erélyes mozdulattal az ölébe húzza magát. Ed bokái egymást keresztezik, körmei Oswald csípőjébe vájva. Oswald a lábát fonja köré, csonka bokájában gyötrő fájdalom, súlyát grimaszolva ráereszti. Fészkelődik még és liheg, homloka Edének koccan, aztán újra mozogni kezd, ringva köröz fel és le, szapora lélegzetüket megosztva kortyolják. Ed kifulladt csókra hajol és Oswald fogadja, ritmusukból mit sem enged. Ed jeges csontujjai súrlódó testük közé fúrják magukat, Oswald farkára markolnak.
Oswald kéjesen szisszen:
- Átkozott.
Ed vigyora lusta, fölényes. Szabad kezével Oswald hajába markol, fejét hátrafeszítve a torkát harapja, jobbja szaporán siklik körülötte.
- Üvöltsön értem - dorombolja Ed a hússzín fognyomokra, és beléharap ismét. Oswald kínlódva vonaglik meg. - Üvöltse a nevem, ha a gyönyör görcsbe rántja. Szólítson magához. Jelöljön meg. Megértette?
Oswald nem felel. Ed a farkára szorít, és ő felkiált, élesen és érdesen.
- Megértette?
- Bassza meg.
Ed elereszti, és a fenekébe markolva emeli meg. Oswald háta keservesen csattan a kabin falának, tarkójában tompa fájdalom dobog. Ed a magasban tartja, szorosan a fához préselve, ő maga az ágyon térdepel. Lassan, gyötrően lassan mélyed belé ismét, Oswald fojtva nyüszít és a tekintetét kerüli.
- Figyeljen rám - szisszen Ed. A haja az arcában, izzadtan tapad és a vigyora vág. - Ó, kapitányom. Megtagadja magát?
- Hallgasson már - vicsorog Oswald. -  Csak basszon meg, mint bármelyik ringyót.
Ed komorulva fürkészi.
- Tudom, hogy magában érez. A testében, és a szívében is. Ott vagyok a bőre alatt, a lélegzetében, a vérében. Én vagyok a sikoly a nyelve hegyén. Eresszen ki és engedjen vissza. Maga is ezt akarja.
Oswald dühödten próbálja fellökni magát, de Ed nem engedi.
- A szentségit, Ed! Eunuchot fogok nyesni magából, ha nem-
- Akar engem?
- Akarom. Hányszor hallassam még? - Levegőért kapva hallgat el, tekintete mélyét fohász fényezi. Félve nyúl az arcához, tenyerét rásimítja. - Folytassa. Érjen hozzám. Kérem.
Ed megcsókolja. Csípője új ritmusra lel, fél keze a farkán megint, kényeztet, oltalmaz és dédelget. Oswald a karjaiban ringhat, Ed puha csókjait a nyakán szórja szét, fejét rajongva a vállába fúrja és magasabbra emeli. Oswald gyengülve hunyja a szemeit; Ed minden lágy lökése mélyre hatol, tenyere melegen teríti be, mellkasával közel férkőzik. Oswald érzi magában a feltörekvő kielégülést, viharosan, hevesen bugyog végig a torkán. Fürgén Ed arcához kap, hogy magához vonva a szemébe nézhessen. Ed szemein ködfátyol és éhség. Oswald ajkai szárazon nyílnak, tekintetét mélyre fúrja, és rá meredve, hangtalan ordítással élvez el.
Verejtékes teste végigremeg. Körmeit Ed orcájába fúrja, és egyszerre felkacag bágyadva, szusszanásai töröttek és gyöngék. Ed közel hajolva a szájába nyal, Oswald hevesebben nevet, kétkedve, bájolva, ujjai a hajába fúrva.
Annyit suttog:
- Ed.

Oswald háta a paplannak simul ismét, ahogy Ed ledobja az ágyra és visszamélyed Oswald hőjébe újra. Jobbjával Oswald hegyes csípőcsontjába kapaszkodik, balja reszketve támasztja maradék súlyát.
Oswald pillái félárbocon, zsibbadó-sajgó izmokkal hullámzik tovább. Ed csuklójára markol, a doktor sóhajai nyögésekké szaporodnak, és ő azt kérdi:
- Közel jár?
- Úgy… úgy hiszem.
Pár ütemnyi szünet, és Oswald azt krákogja:
- A számban akarom.
Ed megáll, rámered. Oswald a döbbenetét kihasználva siklik feljebb, Ed vállára simítja a tenyereit, hátralöki. A lábai közé hajol, nyelvhegyét végigfuttatja Ed hosszán, csókot lehel rá, ujjai körégörbülnek. Ed éles körmei a hajában, a farka a szájában, Oswald mélyre nyeli és az ajkával közrezárja. Ed az orrán szusszan, Oswald érzi, hogy a feje minden biccentésére megfeszül és elernyed alatta. Addig ízleli, míg a doktor föl nem nyüszít végre, csípőjét lökve mélyülten üvölt és a gyönyöre sósan parázslik le Oswald torkán.


Ed az ablaknál áll, pőre még, a törülközőt a zománcos edénybe mártja. A vizet csavarja belőle, a cseppek haragosan csobognak. A Hold nyalábjai átkarolják, ahogy könnyed kis léptekkel tér vissza az ágyhoz, Oswaldhoz, ki hason hever, feje összefűzött karjain pihen. Felsandít rá, álmosan biggyesztve.
Ed mellé ereszkedik, gyöngéden dörgöli végig. Oswald kiálló csigolyáin verejték csillog, Ed végigsimít rajta ujjbeggyel és Oswald megremeg.
- Elnézést - szabadkozik.
Oswald felhorkan.
- Kérem. - Fejét fordítja fészkelődve, míg Ed a fenekére borítja a törülközőt, és felitatja a nyomait. Elvigyorodik. - Csak nyugodtan.
Ed szusszanva kuncog, végigszántja a törülközőt Oswald pipaszár lábain.
- Maga a leggyönyörűbb férfi, akit valaha láttam.
- Csupán többszáz év távlata, Ed. Ne hamarkodja el.
Oswald a hátára hengeredik, karját tétován fekteti Ed térdére. Ed fölé hajol, előrehulló tincsei az arcát takarják. Az árnyakban Oswald borút lát és rettegést.
- Így akarok emlékezni magára - leheli Ed komoran. - A hátán heverve, gyönyörtől pirultan, hogy piheg még, hogy bűvölt-ködös a tekintete és többet akar. Pontosan úgy, ahogyan én hagytam.
Oswald elmosolyodik, szemöldöke a magasba szökik.
- Máris búcsúzna? Bezzeg ha én szólítom távozásra, juszt is a hajón marad.
Ed nem felel. Ajkát nyálazza, félrefordul inkább. Oswald karja megfeszül a lábán, és felül végül, simult vonásokkal biccenti a fejét.
- Mi az, amit nem mond el nekem?
- Emlékszem az eskümre, kapitányom. Nem azért tiltakozom, mert megszegném a szavam; de higgyen nekem, ezt nem akarja tudni.
- Hadd döntsem el.
Ed rámered. Oswald az orrát húzva bámul rá vissza, sürgetőn vonja a szemöldökét.
Edből egy sóhajjal együtt bukik fel:
- Haldoklom.
Oswald ereiben jég csurog. Dobhártyáján felzúg a levegő, és Ed kapkodva ismétli meg, nehogy elszalassza:
- Haldoklom, kapitányom. Ezért vágyom Gothambe, és ezért maradtam a fedélzeten, bármit is kér tőlem. Fel kell jutnom az óceánon, amilyen hamar csak lehet.
- Várjon - súgja Oswald kimerülten, szemei összeszorítva. - Várjon. Hiszen bestiaként pár éj alatt elérhetne… - Oswald elharapja a szavait. Döbbenten tekint rá. - Leviatánként gyenge. Ezért sebezték az ágyúgolyók, ezért szökött a fedélzetre emberalakban.
Ed lassan bólint, szomorkás a mosolya.
- Szükségem volt Önre. Szükségem van Önre.
- Hiszen visszaküldtem a habokba. - Oswald hangja elcsuklik a nyelvén. - Én gyöngítettem. Miattam sérült.
- Ne vádolja magát. Ha megmenthetem, magamat is a vízbe vetem. Szükségtelen vérrel idéznie, elég nekem riadt sóhaja, és megsegítem.
- Ne tegye többé. Hallja?
- Nem kérheti.
Oswald méreggel legyint, torz vonásai elbágyadnak újra.
- Azt mondta nekem, Gothamből származik. Ezért vágyik vissza? Még utoljára?
Ed borostyánszemeiben megtörnek a holdsugarak lángjai.
- Körülményesebb ennél a történetem - susogja. - Egy boszorkányt keresek, akitől e halandó testet kaptam egykoron. Azt remélem, képes lesz belé zárni mindörökre, hogy a halált megcsalva leélhessek egy emberöltőt. Ez minden, amit az élettől még kérhetek.
Ed a szemeit lesüti, hallgatásba burkolózik. Újabb szavai a nyelve hegyén, kimondásra vágynak, Oswald jól látja. Közel kúszik Edhez, mellé fészkeli magát szorosan, derekát átkarolva pillant fel rá. Ed felé fordul, és Oswald csókot lop, pillanatnyit, keserédeset.
- Kapitányom…
- Mm.
- Ha időben elérjük Gotham partjait, és a boszorka sikerrel jár… leélné velem maradék éveim?
Oswald szárazon nyel. Karja még Ed körül, ajka egy szívdobbanásnyira az övétől. Felbámul a borostyán íriszekbe, engedi magának újra, hogy magukhoz vonzzák, beléjük mélyedjen. Ed ott van még vele, az illata és a lélegzete hangja és a bőr melege.
Azt suttogja:
- Ha elhagynám, sosem érhetné el, hogy magába szeressek.

8 megjegyzés:

Raistlin írta...

* Oswald és Ed évfordulós tortájára az lesz majd írva, hogy "az örökkévalóságig kísérteni fogom <3"
* Seggedbe tik-tak, Ed, feltalálják a digitális órát azt' bzzzthetsz ítéletnapig
* "a gerincét nyújtja, hogy messzebbre elhúzódjon" kígyózik bazeg. hogy nem esett le hamarabb hogy micsoda. legalább Ozzie-nak sem.
* "- Elfogadom.
lábai alatt felizzanak és kihunynak a vonalak"
miért ily' kurva menő ez a regény ha már itt tartunk
* "-A jó szerencséért?
- Az elmaradt búcsúért"
#feelz #myheartwillgoon #OTP #hhhhh
* miért látom magam előtt ennyire kurvára a teljes ködös-menekülős jelenetet - a köd tapadós, nyirkos, só- és halálszagú, kavarodik vörös, szürke és valaha-kék, a hajó inog a lábam alatt és töredékekben fut el hozzám Gabe elmormogott szava és Oswald sietős sziszegése (és Ed meg bluggybluggy)
* "A Visszatérés megmenekült." *vigyorogva tapsikol aztán észreveszi magát*
* "A doktor nyomai. Igen különös, hogy több hétig kitartottak" Hugh-nak van egy feltartott középsőujj alakú sérülés a ribancrendszám helyén #fact
* "Pletyka volna? Gúzsba kötötte" Nem, az a #BoyfriendTag
* "Ed pőrén hever a lepedőn, oldalára fordulva." nem tudom mit akarok jobban
hogy egyen a fiam, vagy hogy hancúrozzon a fiam
* A világ legzseniálisabb dolga hogy Eden látszódik az ágyúlövés
* AMÚGY MIÉRT GECI CUKI AHOGY OSWALD ODAOSONKODIK ÉS AZTÁN CSESZETTÜL BUJCIZNAK BASZD MEG
* jóReGGeLTáLoMSzuSZéK
* " Oswald nyeldekelve rezzen, hogy apróbbra húzza magát, menekülve a doktor melegétől és erejétől. Hunyorogva les fel rá, fintorral az orrán és grimasszal a száján" *____*
* "Mikre nem képes" burn baby burn
* "Azzal, hogy a végzet fonalát hurkolom maga köré, azt a látszatot kelthettem, hogy az ég is úgy kívánja, egyek legyünk." ....................... ed
* "Hogy kitudódott végül, egyszerű tengeri bestia, nyugalmam fölény és a vérem fegyver. Magára bíznám az életem, de a szívem soha.
- Összetörném, gondolja?
- Vigyázná."
EZ ANNYIRA GYÖNYÖRŰ! HOGY! FÁJ!
* "- Nem ölhetnek meg.
- Pontosan ettől tartok." ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
* Imádom Oswald gyanakvó vágyódását a két szerelme, Ed és Gotham iránt
* ED: Több száz éves vagyok!
OSWALD: Látta 15XX
* Ahogy ráhuppan az ágyra istenkéhhéhhémmmmmmmmmmm
* OSWALD: Hogy tudnám kinyírni?
ED: aww yiss talk dirty to me
* "távol állok én attól" SHADDUP
* bELEAKADTAK A KIBASZOTT BALDACHINBA
* imádom amikor ed elmondj mit fog csinálni
úgy se az lesz a vége
chill
* "A farkát is a véremmel idézzem meg?"

új url.

* "-Csókomat kívánja?
- Le is szophat"
Ha az én felelősségem lenne kiadatni az Avastot, ez lenne a fülszöveg, cirádás betűtípusban, naplementében fürdő, habzó tenger előtt.
* és Oswald rekedt nyöszörgése a kabin falain visszhangzik -- remélem, Hugh próbál keresztrejtvényt fejteni a szomszéd helységben
* "Átkozott" <3 ;u;
* "Üvöltsön értem" ;U;!
* "Oswald háta keservesen csattan a kabin falának" aztán pár sorral lejjebb "kényeztet, oltalmaz és dédelget" és NYGMOBBLEPOT BASSZA MEG (tökéletes.)
* bekönnyeztem a végére és elszorult a torkom.
édes.
istenem.
* "- Így akarok emlékezni magára - leheli Ed komoran. - A hátán heverve, gyönyörtől pirultan, hogy piheg még, hogy bűvölt-ködös a tekintete és többet akar. Pontosan úgy, ahogyan én hagytam."
oké bőgni fogok
* oké.
* oké.
* oké.
-

c u p p y. írta...

Marry me.

Aivi írta...

Egyetlen szó az mind az öt részre: PERFECT!!!

c u p p y. írta...

Nagyon szépen köszönöm, Aivi! :}

littlemissprimadonna írta...

Megkésve bár, de törve nem... áh, kit verek át, amikor úgy pillanatragasztózom magam össze minde fejezet után.

littlemissprimadonna írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
c u p p y. írta...

Én... én állom a pillanatragasztót. Ez a legkevesebb.
Köszönöm szépen a hozzászólást!! :3

Tinuviel írta...

Szerintem ezt a fejezetet olvastam a legtöbbször, mondhatjuk, hogy ez a kedvencem az egész regényből. Imádom, hogy végig vibrál, mint a gyertyafény, és a karaktereknek is az apró rezdülései nyűgöztek le a legjobban. Ed meglepődik, amikor Oswald megcsókolja vagy mikor Oswald közelebb bújik, míg Ed át nem karolja... Sorolhatnám, még hosszan, de a lényeg, hogy nem tudom, nem borzongva olvasni, mert annyira valóságos, hogy ténylegesen érzed, hogy mennyi minden van a mozzanataik és párbeszédeik mögött.